Kalkuttai Szent Teréz halálának évfordulójára szeptember 5-én emlékeztek szerte a nagyvilágon. Ő alapította a Szeretet Misszionáriusai rendet, hogy felkarolja és segítse a szegények legszegényebbjeit. Az élet himnuszában fogalmazta meg az életről szóló gondolatait, ami biztató kapaszkodót jelenthet a nehéz hétköznapokban. Teréz anya kétszer is járt Sepsiszentgyörgyön: először 1990 júliusában, majd 1992 augusztusában. Teréz anya leányai rendházat és templomot építettek az Őrkő negyedben, melyet Mária, Világ Királynője tiszteletére ajánlottak. Nemrég ünnepelték a templom harmincéves fennállását.
Egy olasz, egy kenyai, három indiai és egy román származású szerzetesnővér, az Őrkőn szolgáló Szeretet Misszionáriusai és Vida Izabella önkéntes segítő társaságában volt szerencsém részt venni nyáron a gyulafehérvári papszentelésen, amely nagy élményt jelentett számunkra. A különböző országokból érkező szerzetesnővérek közös nyelve az angol, de tanulják a magyart, amely szerintük nem könnyű.
Maria Leticia főnővér Olaszországban született, hárman vannak testvérek. Az úton mesélt hivatásának indulásáról. A mosolya rendkívüli, mely az állandó imaéletből, az Istenre való ráhagyatkozásból és szeretetéből fakad. Hajnali öt órakor kezdődik napi programjuk, mely hat óráig imából, elmélkedésből és zsolozsmából áll. A legfontosabb része a napnak a reggeli szentmise, amelyet a kis kápolnában – ahol Teréz anya-ereklyét őriznek – Márkus András plébános, szentszéki tanácsos vagy Hajdú János főesperes mutat be. Néha részt vesznek Sepsiszentgyörgy más katolikus templomaiban megtartott misén is. Délelőtt meglátogatják az őrkői szegény családokat, viszik az evangéliumi örömhírt. Délben rövid közösségi imát tartanak, délután három és négy között oltáriszentség ima, zsolozsma, majd a gyermekeket tanítják. Felkészítik őket elsőáldozásra, bérmálkozásra. Délután öttől hétig a roma gyermekek hitéletével foglalkoznak, utána közösségi program
következik.
Teréz anya leányai kijárnak az egész város területére azokhoz a családokhoz, ahol betegek élnek, ahol nincs gondozó és teljesen egyedül maradtak. Háromszáz beteget látogatnak, kiveszik a gyógyszereiket. A kisebb balesetekben sérülteket pedig ők maguk látják el. A koronavírus-járvány idején sem hagyták el a betegeket,
rászorulókat.
A Gyulafehérvárra való utazás kikapcsolódást, lelki feltöltődést jelentett számukra, és fontosnak tartották jelen lenni a papszentelésen, imádkozni a már felszentelt és a felszentelendő papokért, mert közülük többen is voltak gyakorlati éven (Kalányos Ottó, Demeter István, Baróti Tibor) az Őrkőn, segítve az ő munkájukat.
Jól fog az önkéntes segítség
Vida Izabella aktív nyugdíjasként ötödik éve jár ki hetente kétszer, szombaton és vasárnap segíteni a nővéreknek az Őrkőre. A nagy lányoknak hittanórát tart és az élettel kapcsolatos kérdésekre válaszol.
Nagyon sok kihívással jár az önkéntes munka. A roma lányok hamar érnek, fiatalon mennek férjhez vagy megszöktetik őket. Elmondása szerint sokkal bátrabbak vele, mint a szerzetesnővérekkel, mivel a nagymamát vagy édesanyát látják benne. Lelkesen tanulják a rózsafüzér titkait. Ígéretet kaptak, hogy ha megtanulják mind a négyet, akkor ajándékba kapnak egy rózsafüzért. Elkönyvelhető eredmények, viszont azt is el kell ismerni, hogy akadnak nehézségek. Szívesen segít a hivatalos ügyintézésben is, általában hárman járnak a hivatalokba, mert a nyelvi nehézségek miatt szükség van az eligazításra.
Az őrkői szolgálaton kívül Izabella szeretettel vállalta fel az árkosi Irgalmasság Kismamaotthon tevékenységében való részvételt is. Hétfőnként, meg amikor szükséges, jelen van, együtt főznek, takarítanak, tanítja a kisgyermekek gondozásával járó mindennapi dolgokat. És azt, hogy miként kell szeretni, egymásra figyelni... Több mint 15 éve a Pro Vita Hominis Társaság alelnökeként átérzi a nehéz sorsú, hányatott életű, sokszor árvaházban felnőtt lányanyák gondjait, nehézségeit.
Elköteleződni a szolgálatra
Gyulafehérváron az ünnepség előtt körbejártuk a gyönyörű székesegyházat. Leróttuk kegyeletünket a Fráter György bíboros, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem és Bocskai István fejedelem emlékére állított emléktáblák előtt. Imádkoztunk Márton Áron erdélyi püspök síremlékénél. Jó volt látni, ahogyan megtelt ünneplőbe, székely és csángó ruhába öltözött emberekkel a tágas történelmi székesegyház.
Dr. Kovács Gergely érsek Szent Péter és Pál ünnepén a gyulafehérvári székesegyházban hét papot szentelt az egyházmegyének: a gyergyócsomafalvi Baróti Tibort, a csíkszenttamási Biró Károlyt, a csíkszentdomokosi Böjte Csongort, a kézdivásárhelyi Forró Csaba Rolandot, a csíktaplocai Kerekes Péter Miklóst, a borszéki Mazai Tihamért és a hidegségi Timár Józsefet. A főpásztor arra buzdította őket, hogy a hitért önként, szeretetből és meggyőződésből adják életüket Istennek és az ő népének. A pásztori szeretet nem a cselekedetekben, hanem önmagunk ajándékozásában rejlik – idézte az érsek Szent II. János Pál pápa gondolatát. A szentelést követően megkapták kinevezésüket első szolgálati helyükre: Bíró Károly a csíkszeredai Szent Kereszt-plébániára, Böjte Csongor a kolozsvári Szent Mihály-plébániára, Forró Csaba Roland a csíkszentdomokosi plébániára, Kerekes Péter Miklós a ditrói plébániára, Mazai Tihamér a gyimesbükki plébániára és Timár József a szovátai plébániára.
Megkérdeztem közülük néhányat, hogyan élték át, mit jelentett számukra az elköteleződés és milyen papi jelmondatot választottak.
Forró Csaba Roland: – Ha egy szóban akarnám megfogalmazni, azt mondanám, dráma. Az Isten emberek iránt érzett szerelmének drámája. Nehezen tudom megfogalmazni azt a boldogságot, amit akkor és ott éreztem. Én nem is tudatosítottam, sőt, észre sem vettem, csak később kaptam rengeteg visszajelzést, hogy az arcomról a mosoly lemoshatatlan volt. Szárnyalt a lelkem a boldogságtól, egyszerűen más nem volt bennem, mint hála és öröm. Annyit tanultunk, beszéltünk róla, hogy mi történik az ember lelkében a papszenteléskor, eltörölhetetlen pecsétet hagy, amely Istenhez köt. De megélni teljesen más, valamilyen szinten születés, krisztusivá levés. Amikor pedig Gergely érsek atya a szent krizmával megkente a kezem, Jeremiás próféta szavai csengtek a fülembe: Nézd, a tenyerembe írtalak. (Jer 49, 16). Papként Jézus tenyerébe vagyok beleírva, vasszöggel belevésve. Kell ennél biztatóbb?
Böjte Csongor: – Életem legszebb napja, az örömkönnyek percei – így él bennem a szentelési ünnep. Hosszú és kanyargós út vezetett odáig, amelyet nem emberi erőből, hanem csak a meghívás kegyelméből lehetett végigjárni, hogy életünket végleg Isten kezébe helyezve új útra indulhassunk. Mert a szentelés napja nem a cél, hanem csak egy állomás, ahonnan új lendülettel, a szentelésben kapott eltörölhetetlen pecséttel indulhatunk Isten és az ő népe szolgálatára. Egyszerre megrettent és örömmel tölt el az az irgalom, amelyet Isten felém megmutatott az elmúlt időben, amely kapaszkodó lesz a mindennapokban is. Beláthatatlan útra indulunk, de hiszem, hogy a Mester, aki meghívott az ő szolgálatára, elég erőt is ad a mindennapokhoz, a szolgálathoz. Jelmondatommal hirdetem, és egész életemmel erről szeretnék tanúságot tenni: Isten gondoskodik! Ez pedig elég!
Baróti Tibor: – A liturgián nagyon gyakran az a felismerés hasít belém, hogy milyen hatalmas az Isten, és milyen csodálatos, hogy meghívja az embert az ő nagy művének a megismerésére, ünneplésére és részesíteni akar legbensőbb életéből. Ez a tapasztalat folyamatosan végigkísért, és elkezdtem kutatni, keresni, hogy mit akar a Jóisten, és ki vagyok én ebben a tervben. A papszentelésben a megrendültség és a hála váltakozott. Egyrészt, hogy Isten mennyire szeret és mind többre hív, amire az egész életemet szeretném feltenni, másrészt a hála, hogy érdemtelenségem ellenére is akar engem. Ezt megerősítette az Egyház közös és nagy imádsága, a szentmiseáldozat. Papi jelmondatom is ebből táplálkozik, és arra mutat, hogy a Jóisten felé haladjak a rám bízottakkal: „Isten, én Istenem, virrasztva kereslek” (Zsolt 63,2)
Első szentmiséjüket a hagyományhoz híven szülőfalujukban mutatták be, augusztusban megkezdték szolgálatukat. Kívánjuk, hogy a jó Isten áldása kísérje életüket, munkájukat. Miként azokét is, akik mások életének szépítésén, jobbá tételén szorgoskodnak.
