Női kosárlabda, Eb-selejtezőA Sepsi-SIC öt játékosát hívták be

2022. november 24., csütörtök, Sport

A hatszoros román bajnok és hétszeres kupagyőztes Sepsi-SIC együttesétől öt játékos kapott behívót hazája válogatottjába: a zöld-fehérek két kosarasa a román, egy-egy játékosa pedig a dán, a bolgár és az északmacedón nemzeti csapatban lép pályára ma és vasárnap a soron következő két Európa-bajnoki selejtezőn. A Dan Calancea irányította román válogatott előbb a magyarok, majd az izlandiak legjobbjaival találkozik, a román nemzeti együttes a C-csoport harmadik helyéről várja a két összecsapást.

  • Anamaria Pop. Fotó: Miska Brigitta
    Anamaria Pop. Fotó: Miska Brigitta

A megyeszékhelyi Sepsi-SIC öt játékosa kapott behívót különböző válogatottakba, így ma és vasárnap az Európa-bajnoki selejtezősorozat soron következő mérkőzésein szerepelhetnek. Ioana Ghizilă és a 20 éves sepsiszentgyörgyi Anamaria Pop – aki először bizonyíthat a felnőttek között – a román, Maria Jespersen a dán, Boriszlava Hrisztova a bolgár, míg Ivana Kmetovska az északmacedón nemzeti csapatban lép pályára és harcol a 2023-as kontinenstornára jutásért.

Románia ma 18 órától Temesváron fogadja a Székely Norbert irányította magyar női kosárlabda-válogatottat (a mérkőzést a Digi Sport 2 élőben közvetíti), majd november 27-én, vasárnap este fél héttől következik az izlandiak elleni meccs, amelyet idegenben játszanak Dan Calancea tanítványai. Jespersen és a dán válogatott előbb Montenegróval (ma, 19.30 óra), majd Ausztriával (vasárnap, 19.05 óra) találkozik; a bolgár Hrisztova a szerbek (ma, 16 óra) és a horvátok (vasárnap, 20 óra) elleni vendégjátékra készül, míg az első két Eb-selejtezőn szerepet nem kapó Kmetovska egyszer Belgiumban (ma, 21.30 óra) lép pályára, majd a hétvégén Németországot fogadja az északmacedón válogatottal Szkopjéban (vasárnap, 20 óra).

A soron következő két Eb-selejtezőre készülő román válogatott összetétele: Kilin Tünde, Ecaterina Armanu, Bianca Nan, Delora Pricop (Brassói Olimpia), Alina Podar, Bianca Fota, Dora Ardelean (Konstancai MSK), Ioana Ghizilă, Anamaria Pop (Sepsi-SIC), Mihaela Panait (Agronómia Bukarest), Laura Vaida (Bukaresti Rapid), Anamaria Vîrjoghe (Esperides Kalliotheas – Görögország). (tibodi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki a felelős a közel-keleti konfliktusért?










eredmények
szavazatok száma 2284
szavazógép
2022-11-24: Sport - :

Sima francia siker, német blama (Katar, 2022)

A keddi játéknap utolsó meccsén a címvédő Franciaország hátrányból felállva háromgólos különbséggel győzedelmeskedett Aszutrália ellen a katari labdarúgó-világbajnokság C-csoportjának második mérkőzésén. Az argentinok után a németek is elbukták bemutatkozó meccsüket, miután az E jelű négyes első találkozóján kikaptak a győzelmet jobban akaró japánoktól.
2022-11-24: Család - :

A szülés és születés méltóságáért

(folytatás november 17-i számunkból)
2022-t írunk, és még mindig mindennapos a romániai szülészeteken a kisbabák és anyák elválasztása. A GLANCE (Global Alliance for Newborn Care – Újszülött-gondozási Világszövetség) Zéró szeparációt MOST címmel indított világkampányt, amellyel elsősorban a beteg és koraszülött kisbabák és anyák szeparációja ellen lépett fel. Nálunk még több a tennivaló, hiszen még az egészséges, időre született kisbabák nagy részének sem adatik meg a természetes életkezdet és traumamentes első napok, hetek esélye.