– Hangyácska, Hangyácska, engedj ide engem is a gomba alá! Úgy eláztam, nem tudok repülni!
– Már hogyan is engednélek – kérdezte a Hangya –, hiszen magam is csak éppen elférek alatta?!
–  Sebaj! Kis helyen is elférnek, akik szeretik egymást. Erre aztán a Hangya beeresztette a Pillangót a gomba alá. Az eső meg egyre csak zuhogott. Futva jött az Egérke.
– Engedjetek a gomba alá engem is! Patakokban folyik a víz rajtam!
– Ugyan, hogyan engedhetnénk ide? Nincs itt már szabad hely.
– Húzzátok magatokat összébb egy kicsit!
Összébb húzták magukat, és beengedték az Egérkét a gomba alá. Az eső zuhogott, sehogy sem akarta abbahagyni. Arra ugrándozott a Veréb, és így sírt-rítt:
– Megázott a tollacskám, megfáradt a szárnyacskám! Engedjetek be engem is a gomba alá megszáradni, megpihenni, az eső végét kivárni!
– Nincs már több hely!
– Húzódjatok összébb, nagyon kérlek benneteket!
Na jól van. Összébb húzódtak – jutott hely a Verébnek is. Ekkor a Nyúl ugrott ki a tisztásra, és meglátta a gombát.
– Bújtassatok el! – kiáltozta. – Mentsetek meg! Üldöz a Róka!
–  Sajnálom a Nyulat – szólt a Hangya. – Tudjátok mit? Húzódzkodjunk összébb! 
Alighogy, a Nyulat elrejtették, odaért a Róka is.
–  Nem láttátok a Nyulat? – kérdezte.
– Nem láttuk bizony! Közelebb lopakodott a Róka, és szaglászni kezdett.
–  Nem itt bújt el?
– Ugyan, hogy bújhatott volna ide? 
Megcsóválta a farkát a Róka, és elment. Közben az eső is elállt, a nap is kisütött. Előbújtak a gomba alól mindahányan, és örvendeztek. A Hangya elgondolkozott, és azt mondta:
– Hát ez hogyan történhetett? Először még nekem is alig volt helyem a gomba alatt, a végén mégis mind az öten elfértünk!
– Brehehehe! Brehehehe! – heherészett valaki. Mindannyian odanéztek: a gomba kalapján ült a Béka, és jóízűen nevetett:
– Ó, ti okosok! Hiszen a gomba... A mondatot abbahagyta, őket pedig otthagyta. Mindannyian a gombára néztek, és nyomban kitalálták, hogyan történhetett az, hogy előbb egynek is alig akadt helye a gomba alatt, a végén mégis mind az öten elfértek.