A zabolai Csikés tábor további fejlesztését tervezi Kovászna Megye Tanácsa, és erre a célra vissza nem térítendő uniós forrásokra pályáznak egy korszerű központi épület létrehozására. Az elképzelést a testület legutóbbi kihelyezett ülésén, Kökösben hagyták jóvá. Az új épület – mely a jelenlegi helyén készülne el – legkevesebb 50 személy elszállásolására lesz alkalmas, illetve egy konferenciatermet és ebédlőt is magában foglal. A beruházás összértéke – a terveket, tanulmányokat leszámítva – meghaladja a 13 millió lejt.
Gáj Nándor, a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola vezetője lapunknak elmondta, hogy hamarosan a Regionális Operatív Program keretében lehetőség lesz európai uniós vissza nem térítendő támogatásokat lehívni táborfelújításra. A kiírás úgy szól, hogy csak a megyei önkormányzatok nyújthatnak be pályázatot, az alárendelt intézmény, a népiskola nem. Ezért szükség volt a döntésre, hogy a megyei önkormányzat megbízza a népiskolát, hogy készítse el az előtanulmányokat, melyek a megvalósíthatósági tanulmányhoz szükségesek. Az elképzelés a tábor főépületére vonatkozik, amely már több mint 35 éves, nem felel meg semmilyen jelenlegi elvárásnak, és nem éri meg pénzt áldozni a felújítására. Ezért egy új épület létrehozását szeretnék megvalósítani, két-három ágyas, külön mosdókkal ellátott szobákkal, ahol bármely évszakban ötven személyt el lehet szállásolni (elsősorban diákokat, mivel a tábor mindenekelőtt őket kell kiszolgálja).
Az épületben továbbá egy konferenciaterem és egy ebédlő is helyet kapna. Az új ingatlan formáját, külalakját a táborban álló házikókhoz igazítják, ezeket pár évvel ezelőtt felújították, fűtéssel is ellátták. A főépületben a házikókat kiszolgáló zuhanyzót is kialakítanak. Gáj Nándor szerint a pályázati kiírás valamikor a jövő év tavaszán jelenik meg, és mivel az útmutató sem jelent még meg, előfordulhat, hogy több rendben módosítani kell az elképzeléseken. A cél az lenne, hogy a kommandói tábor főépületéhez hasonló körülményeket tudjanak biztosítani majd a Csipkésben is. Ugyanolyan épület kialakítására nincs lehetőség – ezt a helyszín nem engedi.
A beruházást dióhéjban Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke is ismertette a Megyeinfón. Eszerint a régi épület előrehaladottan leromlott állapotban van, nem lenne gazdaságos pénzt fektetni bele. Ezért egy háromszintes, összesen 1500 négyzetméter hasznos felülettel rendelkező épületet akarnak felhúzni a helyére. Az elképzelés szerint a konferenciaterem és az étterem is nyolcvan férőhelyes lesz. Az elnök azt is elmondta, a költségbecslési számítások szerint az új épület a régi bontásával együtt mintegy 13 millió lejbe kerülne.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.