Medvékről játékosan, komolyan

2023. február 14., kedd, Közélet

Melyik madár rokona a zöld küllő, miben különbözik a vadmacska a házitól? – egyebek mellett ezekre a kérdésekre kellett válaszolniuk azoknak az előkészítő, illetve első osztályos diákoknak, akik a sugásfürdői Rókavár erdei iskola pénteki foglalkozásaira jelentkeztek be. Ezúttal a medvére összpontosítanak, az év elején indított tematikus tevékenységekbe eddig négyszáz diák kapcsolódott be.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A csípős hideg ellenére a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskolából érkező vendégek vidáman indultak az erdei iskola környékén szervezett kincsvadászatra, mely során a lombhullató erdőkre is jellemző élőlények, növények elrejtett fényképeit kellett megtalálniuk. Később az éppen futó oktatási program főszereplőjével, az európai barna medvével ismerkedtek egy átfogó kisfilm révén. Mint elhangzott, az európai medvepopuláció legszámottevőbb hányada Romániában van, a medvék szabadban akár 20–30 évig, fogságban pedig ennél hosszabb ideig is elélnek. A védettnek számító nagyvad legerősebb egyedei az erdők mélyén maradnak, míg a gyengébb medvék a lakott települések közelében vagy azon belül keresnek maguknak táplálékot, ez a tény pedig számos konfliktus forrása. A kisfilm alkotói arról is beszámoltak, mire kell vigyázni, mit érdemes tenni, ha erdőbe megyünk, hogy elkerüljük a találkozást a medvével, de arra az esetre is tanáccsal szolgáltak, ha mégsem sikerül megelőzni, hogy ember és medve szembekerüljön egymással.

A programot kézműves-foglalkozás zárta, a diákok Ferencz Mária Gyöngyvér és Tollvaj Katalin óvónők segítségével medvét mintázó hűtőmágnest készítettek. Csibi-Duka István, az erdei iskola vezetője lapunknak elmondta, a váradis diákokkal együtt eddig mintegy 400 tanuló kapcsolódott be az év elején indított és márciusig tartó medvés programjukba, s a következő időszakra bejelentkezett érdeklődők száma alapján várhatóan hatszázan ismerkednek meg behatóbban a vidékünkön is gyakran felbukkanó nagyvaddal.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 303
szavazógép
2023-02-14: Riport - Demeter Virág Katalin:

Régi oktatók nyomdokain a mesék falujában (Beszélgetés Kolcza Judit kisbaconi tanítónővel)

„Egy hosszukó tál, melynek kicsorbult egyik vége, ebben a tálban egy csudaszép bokréta: ez az én szülőfalum” – így ír Benedek Elek, Erdővidék híres szülötte Kisbaconról, és ezeket a gondolatokat vallja magáénak a kis település iskolájának lelkes tanítója, Kolcza Judit is. Családi hagyományt folytatva immár két évtizede dolgozik azért, hogy a kisbaconi diákokat tudással és hasznos ismeretekkel, szellemi és lelki poggyásszal egyaránt felvértezve bocsássa útra az iskolapadból az elemi osztályok végén. Nem csak pedagógus, igazi közösségi ember is, aki időt, energiát nem sajnálva tervezi és szervezi a falu egészét megmozgató kulturális, hagyományőrző, ismeretterjesztő eseményeket. A járvány ideje alatt kollégáival egyesületet alapított, hogy tevékenységeikhez finanszírozást szerezhessenek, s így sikerült a kis iskolát nemrég okos táblákkal is felszerelniük. Pályafutásról, a szülőfalujához fűződő erős kötelékről, közösségépítő munkájáról kisbaconi otthonában beszélgettünk a pedagógus férjével három fiút nevelő tanítónővel.
2023-02-14: Nyílttér - :

Megjöttek a téli vendégek! (Madárvilág)

Ha januárban az enyhe időjárás miatt ki kellett menni az erdőre, hogy láthassuk, érkeztek-e meg térségünkbe az északi hazájukból útra kelt madarak, februárban, ahogy beköszöntött az igazi tél, egyszerre jelentek meg a vendégmadarak a településeken mindenütt.