Mi, hol, mikor?

2023. március 7., kedd, Mi, hol, mikor?

Tortoma Önképzőkör
A baróti Művelődési Ház Bodosi Dániel-termében ma 19 órától Háborús emlékek Erdővidékről címmel Préda Barna helytörténész (Zalánpatak) tart vetített képes előadást. A találkozó részeként a meghívott bemutatja a közelmúltban megjelent, Harci zajban – Zalánpataki hősök albuma című kötetét. Házigazda: Demeter Zoltán művelődésszervező.

Tudástár Kézdivásárhelyen
Felnövekvő tehetségeink címmel Furus Ábel, Kertész Júlia és Török Ákos tart előadóestet március 9-én, csütörtökön 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermében. Meghívott vendégek: Szőcs Botond (zongora), Mădălina Bourceanu (ének), Filip Zsombor (gitár), Csoma Attila (tuba). Belépés regisztráció alapján (0730 600 279).

Tánc
A HÁROMSZÉK TÁNCEGYÜTTES ma 11 és 13.15 órától Tánckincs című előadását szervezett csoportoknak játssza a Háromszék Tánc­stúdióban.

Kiállítás
KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ KOVÁSZNÁN. Március 10-én, pénteken 18 órakor a Kovásznai Művelődési Ház kiállítótermében megnyitják Para Mária Metaforák című textilkiállítását. Megnyitóbeszédet mond Gazda József mű­kritikus. Közreműködnek: Bibó Balázs, Demes Judit és Somodi Ágota diákok (Kőrösi Csoma Sándor Líceum). Házigazda: Konnát Rita kulturális referens.

Mozi
A sepsisszentgyörgyi Művész mozi műsorán ma: 16.30-tól A Hangya és a Darázs: Kvantumánia (magyarul beszélő) és 18 órától román feliratos, 18.45-től Az ember, akit Ottónak hívnak (román feliratos), 20.30-tól Ramón (román akcióvígjáték), 21 órától Eltűnt (román feliratos).

Hitvilág
TÁMOGATÓCSOPORT. Szenvedélybetegeket és hozzátartozóikat várják ma 18 és 20 óra között Sepsiszentgyörgyön a Szemerjai Református Egyházközség könyvtártermébe.
HITERŐSÍTŐ IMAHÉT. „Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek igazságra.” (Ézs. 1,17) A Kálnoki Unitárius Egyházközség hiterősítő imahetet tart péntekig a templomban naponta 17.30 órától. Meghívott lelkészek: ma Fekete Levente unitárius lelkész – Nagyajta, szerdán Tőkés Lóránd unitárius lelkész – Oklánd. ♦ A sepsiszentgyörgyi unitárius templomban hiterősítő istentiszteletek 18 órától: csütörtökön prédikál Bartha Pál Aba sepsiszentkirályi unitárius lelkész, pénteken prédikál Csécs Márton Lőrinc torockói unitárius lelkész, esperes, fellép a Kriza János Unitárius Vegyes Dalárda Karácsony Gabriella karnagy vezényletével, szombaton prédikál Márton Edit kökösi unitárius lelkész.
FELESÉGEK, ÉDESANYÁK LELKI HÉTVÉGÉJE. Március 17–18-án szervezik meg a feleségek, édesanyák lelki hétvégéjét a csíksomlyói Jakab Antal Házban. Az idei téma: Szabadon dönteni. Örömmel élni. Szeretettel szolgálni. A témában való elmélyülést Péter Júlia (Székelyudvarhely), Bartis Kinga (Gyergyószentmiklós), István Editke (Csíkbánfalva), Kertész Marika (Kézdivásárhely) és Lőrincz Erika (Korond) segíti, amit kiscsoportos beszélgetésekkel, szentmisével, szentség­imádással tesznek teljessé. A csíksomlyói Jakab Antal Házban a résztvevők teljes ellátást igényelhetnek. Regisztrálni és további információkat kérni a csalad.ro oldalon közzétett elérhetőségek egyikén lehet.

Nőnapi zenés előadás Sepsiszentgyörgyön
A nő dicsérete címmel mutat be műsort Kolcsár József színművész, Kertész János (zongora) és fia, Kertész Huba (gitár) március 8-án 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében. A résztvevők között értékes nyereményeket sorsolnak ki. A rendezvény szervezője a háromszéki RMDSZ.

Zene
NŐNAPI KONCERT. Március 8-án, szerdán 19 órától rendkívüli kamarazene-koncertre kerül sor Sepsiszentgyörgyön az Árkosi Kulturális Központban (Zeneház, Olt utca 6. sz.). Fellépnek: Camelia Bărbuță (szoprán) és George Rizea (zongora). A koncertet a zeneszerető hölgyeknek dedikálja a két művész. Műsoron: Scarlatti, Giordani, Händel, Gluck, Schubert, Verdi, Massenet, Donaudy, Ovalle, Poulenc, Lehár és Bixio liedjei. A helyek száma korlátozott, jegyeket előre is meg lehet vásárolni a központ székhelyén 9–15 óráig (telefon: 0267 373 651). Egy jegy ára 20 lej.
ÜNNEPI HANGVERSENY. Közismert zeneművek különleges hangzásvilágú feldolgozásával várja a Classical Singers Symphonic együttes az érdeklődő közönséget március 15-én 19 órától a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházba. A koncertre a március 15-i ünnepi rendezvénysorozat részeként kerül sor. Hangszerelés, karmester: Opra Balázs József. Az ünnepi hangversenyre jegyeket 30, illetve kedvezményesen 15 lejért a városi kulturális szervezőirodában (Szabadság tér 1. szám), valamint az eventim.ro oldalon lehet vásárolni.

Röviden
SZORGOS KEZEK. A sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia könyvtárában ma 15 órától kézműves-népművészeti tevékenységre (hímzés, kötés, horgolás) várja az érdeklődőket a Szorgos Kezek Díszítőművészeti Szakkör.
NŐNAPI KÉZMŰVES VÁSÁR. Kézművesek kínálják színes, választékban gazdag portékáikat ma és szerdán 14–20 óráig a sepsiszentgyörgyi Szimplában.  
HUMORPINCE ÉS CSEREBERE KLUB. A gyűjtőket szerdán 16 órától a Cserebere Klubba, a humorkedvelőket, kikapcsolódni vágyókat 18 órától a Humorpincébe várják a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban.
A SZÍVBETEGEK SEPSISZENTGYÖRGYI EGYESÜLETE gyűlést tart március 9-én, csütörtökön 17 órától a Gyermekjogvédelem épületében.

Ügyelet
GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön ma 20–6 óráig a Bánki Donát utcai Catena (telefon: 0367 804 709), Kézdivásárhelyen ma a Gábor Áron utcai Ambrózia I. (0267 360 608) gyógyszertár a szolgálatos.
FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön egész héten 9–12 óráig a Sport utca 3. szám, 1/I/1. cím alatti Oral Care rendelőben fogadják a sürgősségi eseteket (0267 708 465). Gyermekfogászati ügyeletet a hét minden napján a Lázár Mihály utca 3. szám alatti Sepsi Centrum Dentalnál tartanak (telefon: 0740 092 561).

Megejelent
A márciusi Korunk témája: Határ/helyzet/jelenség. A lapszám olyan jelenségeket tár fel, amelyek határon helyezkednek el: fizikai, időbeli vagy mentális peremvidéken. A határok kérdése izgalmas téma, ezért a legrégebbi korok óra kísértette az emberiséget: mi lehet a határokon túl? A határ fogalma a humán és a természettudományokban is felmerül, így a lapszám szerzői sokféle területről érkeztek. Guld Ádám a legújabb online kommunikációs jelenségeket elemzi, Tőkés Gyöngyvér és Fosztó László a kirekesztés formáiról ír: a digitális kirekesztés, illetve az etnikai szegregáció kérdéséről. Vákár Zsanett a történelem határhelyzeteit járja körül az örmények elleni genocídium kapcsán. Balázsi Gábor, illetve Mérő László és Póka Tünde tanulmányai is a határokat közelítik meg, több szempontból is. Előbbi az evolúciót meghatározó korszakhatárokat vizsgálja, míg utóbbi a véletlen fogalmán keresztül jut izgalmas következtetésekre. Kotta Ibolya tanulmánya a pszichológia területén értekezik arról, hogy minként hat ránk a bizonytalanság.
A Korunk legfrissebb lapszáma kapható a Háromszék lapárudáiban, a folyóirat megrendelhető a szerkesztőségben, Sepsiszentgyörgyön a Mihai Viteazul tér 2. szám alatt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 776
szavazógép
2023-03-07: Elhalálozás - :

Elhalálozás

2023-03-07: Élő múlt - :

Így kovertba még sem romlik el

Drága kincs Székelyföldön minden olyan emléktárgy, levél, tábori levelezőlap, amely az első világháborúban részt vevő sebesült vagy elhunyt katonát idéz. Szekrények fiókjaiban, asztalterítők alatt, falat díszítő képeken elevenednek meg az ezelőtt száz évvel hadba vonult férfiak emlékei. Még mindig fájó sebeket tép fel az ember, ha érdeklődik irántuk. A szépkorú utódok, könnyekkel szemükben, fejből idézik a levélbe foglalt sorokat. Ezúttal két felsőrákosi első világháborús, hősi halált halt katona emlékét idézem meg: leveleiket gondosan, dobozban őrzik leszármazottaik. Két sors, két élet, két halál, olyan, mint több százezeré abban a megbolydult század eleji időszakban. A levelek érzelemmel, gondolatokkal töltik meg a rideg számadatokat. A nemzedékről nemzedékre megőrzött történetek, a mély megérintődéssel mesélő hozzátartozók állítanak ezeknek a hősöknek örök emléket.