Kora reggel érkeztünk a Szabadságcsarnokba, egykori nevén a Pilvax kávéházba Vasvárival, Jókaival és a többiekkel. Tudtuk, mi a dolgunk, indulnunk kell – emlékezne vissza Petőfi Sándor ama esős szerdai napra. És indultak a forradalomba, a szabadságharcba. Százhetvenöt esztendővel később a korabeli fiatal értelmiségiek törzshelyének számító Pilvax kávéház hangulatát idéző, de a jelenbe átmentett jellegű két sepsiszentgyörgyi helyszínen találkoztunk tegnap Petőfi ükonokáival.
A Tein Teaházban berendezett Sepsi Pilvax menülapján Petőfi-kapuciner, Szendrey-koktél és Kossuth-kaktusz saláta szerepelt, de a Petőfi-kvízjátékban lehetett nyerni teát, kávét és Kossuth-kiflit is. A tizenhét feladat közül tízben Petőfi-verseket kellett kiegészíteni, a többi a költő életének, munkásságának ismeretét kérte számon. Érdemes volt rendelni a kínálatból, mert egyszerre két Szendrey Júlia is azonnal az asztalnál termett, mindketten korabeli öltözetben: Szabó Zenkő komoly sötétben, Márton Eszter vidámabb világosban. Az is illő volt az eseményhez, hogy a gépzenét – habár sajnos csak rövid időre – felváltotta a Plugor Sándor Művészeti Líceum kisdiákjainak Kossuth-nótája, előadásukat Kossuth-kiflivel jutalmazták a szervezők.
Mikor legifjabb Petőfi Sándor – Pakucs-Damokos Tamás mikós végzős diák – asztaltársaságomhoz csatlakozott, arra kértem, képzelje el az 1848. március 15-i reggelt és mondjon valami lelkesítőt. Így hangzott: ha valamit elkezdünk, elültetjük a magot, az ki fog kelni, és hinni kell abban, hogy mindig lesz jobb.
A Mikó-kollégiumban újabb Petőfi Sándorokkal találkoztam, talán minden fehér inges diák annak érezte magát a díszteremben berendezett társasági asztaloknál. Az iskola diákfolyóirata, a Kavarkád szervezésében berendezett Mikó-Pilvaxban nyalánkságokat is lehetett kóstolgatni: a hagyományos Kossuth-kifli mellett Ágyúgolyót, Deák-kenyeret, kifli alakú Szemere-szakállat, Jókai-szeletet, Landerer-süteményt, Táncsics-börtönét, Pilvax-parkettát. Az innivalók között szerepelt az Akaratos eszpresszó, az Anyám tyúkja kávé, a Föltámadott cappuccino, a Nagyasszony limonádé.
Petőfi Sándor hitt a magyar jövőben. Nekünk is hinnünk kell ebben mindaddig, amíg azt látjuk, óvodás és iskolás csoportok járják a szabadság felé vezető út emlékhelyeit, énekelnek, koszorúznak, hallgatják tanítóik szavát az 1848–49-es forradalom és szabadságharc máig érvényes üzenetéről. Tegnap ilyen kokárdás gyermekhadakkal találkoztam a Sepsi Pilvax és a Székely Mikó Kollégium Szabadságcsarnoka között.
