KOVAKÖ-s összefogás — Mózes László

2009. január 7., szerda, Közélet

Háromszéki egyetemisták, friss diplomások úgy döntöttek, nem hagyják veszni közösségformáló tapasztalataikat, s megpróbálnak további kapcsolatot tartani a fiatalabb, még középiskolás generációval, ezért amolyan tanácsadó, támogató testületként létrehozták a KOVAKÖ Szenior Klubot.

Mint maguk a kezdeményezők fogalmaznak, a KOVAKÖ ― azaz a Kovászna Megyei Középiskolások Szövetsége ― több mint fél évtizede meghatározza a középiskolás diákszervezetek együttműködését, együtt gondolkodását mind Háromszéken, mind az országos civil szférában. Mostanra kialakult egy csapat öt különböző évfolyamból származó, régi ,,kovakősökből", melynek alapító tagjai, a legelső elnökség ― Fülöp Tímea, Dolcsig Szabolcs és Szőcs Endre ― úgy döntött, évente a Bátor kiállás díjával tünteti ki azokat a fiatalokat, akik már középiskolásként bizonyítottak a KOVAKÖ-ben, és az elmúlt öt évben az erdélyi magyar ifjúsági civil szférában tevékenykedtek. Múlt év végén ezért hozták létre a KOVAKÖ Szenior Klubot, ahová meghívják majd azokat a régi KOVAKÖ-söket, akik kiérdemelték a díjat. 2008 végén már másodszor adták át az elismerést, Zsigmond József és Serestély Zalán kapta a díjat, és az újonnan alakult klub tiszteletbeli tagjává fogadta Dénes Istvánt, a Nemzeti Szabadelvű Kör elnökét, amiért éveken keresztül segítette a szervezet munkáját.

Hozzászólások
Szavazás
Mely párt jelöltjeit támogatja a vasárnapi önkormányzati választáson?











eredmények
szavazatok száma 93
szavazógép
2009-01-07: Közélet - x:

Még húsz mentőorvos kellene — Fekete Réka

Az esztendő utolsó napján egy mentőorvos itthagyta megyénket, jelenleg három orvos egész és egy fél normával dolgozik a megyei mentőszolgálatnál. Mindannyian a sepsiszentgyörgyi központban teljesítenek szolgálatot, Háromszék többi városában orvos nélkül működik a mentőállomás.
2009-01-07: Közélet - x:

Fénylő újévi koncert

Szerethető, helybeli zenei erőforrásokat felvillantó újévi koncerrtel lepte meg közönségét a sepsiszentgyörgyi Snaps Vocal Band és számos meghívott vendége. A Tamási Áron Színházban hétfőn este tartott, A fény című előadás (egy évvel korábban a Kamaraterembe nem fértek be az érdeklődők) bája, szükségessége egyértelmű, mert esztendőfordulón — de nem csak akkor! — igazán szükséges egy ilyen koncert, mely újólag megerősíti: Szentgyörgy az a hely, melynek kulturális erővonalai jó irányba mutatnak.