A poétaság ugyan nem a határokról szól (beleértve a mindenkori közigazgatási határokat is), hanem a nyelv, a képzelet, a közlésvágy határtalanságáról, de a 16‒17. században megyeként, a 19. században Háromszék vármegyeként egyesített, egykori Sepsi-, Orbai- és Kézdiszék a köznyelvben ma is identitásjelölő. Legalábbis azoknak, akiknek élményvilága kapcsolatos a hellyel és lakóival. Talán tágasabbnak, strukturáltabbnak érezzük a Háromszék nevet, de történelmi dimenziói miatt kulturálisan telítettebb is, mint a megye mai, hivatalos elnevezése, a Kovászna. Bár a megye mostani nevét adó fürdőváros is köt, inspirál, versbe kívánkozik...

Az identitáshoz történetek, kifejezésmódok, tájak, szokások tartoznak, és erősen, letagadhatatlanul a születési hely is. Poeta non fit, sed nascitur – akár elfogadjuk a közmondás igazságát, akár nem, aki itt született, bizonyára bekerülhet egy „háromszéki költők” műveit tartalmazó antológiába. De az is, aki élete hosszabb-rövidebb idejét itt töltötte; és máris felvetődik a területhez kapcsolódás részlegessége, érzelmi eleme, az egyén és a hely, de még inkább az egyén és emberi környezet viszonya.

Olvasnak a háromszékiek? Igénylik, szeretik a verset? Otthon van a költészet errefelé? E kötet egyes tételeiből a versírásra való hajlandóság jobban kiviláglik, és az, hogy a költők építik is a környezetet. Azt a szellemit, amelynek elemei a történelmi események, egyéni életutak és gesztusok, vágy- és emlékképek. A verseknek mindig is volt tétjük, itt egymás közelében kell az olvasót megszólítaniuk.

A művek és a szerzők sora bizonyára bővíthető, és a kötetben helyet kapó versek egymás környezetében most új életre kelhetnek, jelezhetnek tematikus irányokat, de változatosságukban a háromszékiség nem kizárólagos összetevő. Benedek Elek Budapestről települt haza Kisbaconba, a Siménfalván született Farkas Árpád Sepsiszentgyörgy emblémája is lehetne, de hogy ne volna háromszéki is Szabó Dávid, aki élete minden állomáshelyén neve mellé rendelte azt, hogy Baróti/a baróti? Vagy a Dabasra települt Kapui Ágota? Aranka György, akit környezete zágoninak tartott számon? Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Barót, Nagyajta, Kisbacon, Kovászna… Hogy kik vagyunk és hányféle csoporthoz, helyhez kötődünk érzelmileg-intellektuálisan, személyiségünk lényeges összetevője. Jó, ha ez kifejezésre is jut.
Helyet kaptak a kötetben műfordítások is, és van mű, amelynek szerzőjét nem, csak a lejegyzőjét vagy fordítóját ismerjük. Közköltészeti alkotás vagy ismeretlen szerzőjű, de valahogy Háromszékre utaló. Napilapok vagy folyóiratok munkatársaiként, sőt, szerkesztőiként vagy éppen valamiféle elszigetelődésben, kapcsolatban a magyar vagy a más nyelvű kisvilágokkal. Inkább a prózában vagy inkább a műfordítás vonzáskörében, de költőként is.

Ott vannak a háromszéki térben is. Kívánjuk, hogy elérhető legyen a jelenlétük: eleven képzeletük és elevenbe vágó igazságkeresésük, érzékenységük, humoruk, (ön)iróniájuk, bátorságuk, szerepvállalásuk és soha nem véletlen felnőtt játékuk: verses alakváltásaik.

Nemcsak a festői táj vagy a helyi épített környezet, a tárgyak sajátossága, hanem az emberi lét kérdései szólalnak meg a vers megunhatatlan sokféleségében: a szabadság (vagy a szabadság hiánya), az emberi kapcsolatok természete, az önvizsgálat, a helyzet értelmezése, a döntések folyamatábrája. A gyermek biztató közelsége, megismerésnek a műfordításban meghatározható nagy pillanata. Az egyes szerzőkhöz keressen utat az olvasó, hadd ne hangsúlyozzuk, hogy kit milyen csoportba sorolt a rendszerező kritikusi penna.

Háromszék a tudni vágyók otthona is. A rengeteget olvasó, a műfordítással is foglalkozó íróké is. Hogyan lehet meg is élni a székelyek, magyarok életét, és azt mintegy kívülről is látni. Hogyan lehet időszaki sajtóban, antológiában, könyvsorozatban emberi mivoltunkról szólni – versnyelven.

Napjaink megsokszorozódott nyilvánossági formái a közzétett szövegek elérését nem tették könnyebbé, jó, hogy a mai szerzőket megkérdezhettük arról, hol, mit publikáltak. A művek és a szerzői életrajzok további kutatását is meg kívántuk ezzel könnyíteni. Nem minden szerző óhajtott részletes életrajzot közölni. Egyetlen kötet nem hozhatja a teljességet. A szerzőnek bizonyára joga van ahhoz, hogy megfogalmazza saját életrajzát. Nem kalapáltuk egyforma szerkezetűre az életrajzokat – hiszen maguk a versek s a verset létrehozó személyiségek is olyan sokfélék! A díjak által kifejezett társadalmi elismerések közül is válogatnunk kellett.

Egy antológia verseit lapozgatni, ízlelgetni, felfedezni érdemes. E kötetben laza időrendben követik egymást a versek, de reményeink szerint lehetővé teszik a keresztül-kasul olvasást, az új és a régi szövegek összeszövődését is. Beidegződések, tanult csoportosítások helyett olvasgatásra, a lélek tájainak új meg új benépesítésére és a helyi vagy a térséghez pályájuk révén kapcsolódó szerzők jobb megismerésére hívjuk az olvasót. Célunk a hely szellemének tudatos gazdagítása is, amikor a születési helyétől messze kerülő vagy egy-egy lap olvasóin kívül kevéssé ismert szerzőkre is felhívjuk a figyelmet.

A leírt szóval való találkozás az időbeliség kérdését is felveti. Visszapillantásunk az 1867-es közigazgatási döntésnél jóval korábbi idő szerzőit is szólongatja, és a jövő magyarul olvasóihoz is szólunk. A költők mindenkori beszélgetése (kortársaikkal vagy más idők alkotóival) cselekvés: ezt a cselekvő versírást kívánja kötetünk hangsúlyozni. A lázadások is ebből a korokon átívelő társkeresésből, csapatépítésből születnek, s hogy a költői nyelv is nyer általa, e válogatásból is érzékelhető, bár nem több ez, mint az egykori erdélyi tenger szigetként mutatkozó hegygerince: sokféle pusztulásban is életrevaló közeg.

Egyed Emese

A kötet és a sorozat bemutatója a Sepsibook keretében szombaton 13 órakor lesz. A könyv megvásárolható a könyvvásáron a Tortoma standjánál, Sepsiszentgyörgyön kapható a LibrimM könyvesboltban, Baróton a Tortoma üzletben és megrendelhető a www.erdelyikonyv.hu oldalon.