St. Georgen Bräu

Azóta számtalan ilyen jóindulatú emberrel volt szerencsém megismerkedni, akik mindnyájan hozzájárultak a történet kikerekedéséhez és a dolgozatom bővüléséhez, az általuk elmesélteket fogom a lap hasábjain ismertetni az elkövetkezőkben. Ezen személyek egyike Bokor Károly, az Aecito Forest Kft. egykori igazgatója, akivel a St. Georgen Bräu sörfőzdéről beszélgettem.

A gyár szimbolikus alapkövét 1997. november 25-én helyezték el a bajor származású sörfőző mesterrel, Franz Josef Fischerrel együtt, az első főzet az 1998-as Szent György Napokon volt kapható, az üzem felavatására pedig április 16-án került sor. Az alapkőletételkor egy időkapszulát is elhelyeztek: egy sörös üvegbe a helyi sajtó aznapi számát, valamint a sörök leendő címkéit tették. Bokor Károly elmondása szerint az időkapszula az Oltmező utcai épület alagsorának alapjában, a terem közepe alatt rejlik mindmáig – talán az épület jövőbeli renoválása alkalmával előkerül majd.

Kérdésemre, hogy honnan jött a sörfőzde alapításának ötlete, Bokor Károly elmesélte, az Aecito Rt. cég vezérigazgatója, Székely László volt az ötletgazda. Ő teremtette meg a kapcsolatot egy kisebb németországi sörgyárral, a peissenbergi Plötz Bräuval, melyet a sörmester nagyapja, Josef Plötz alapított 1919-ben. A St. Georgen főgépészmérnökének, Kanyó Albertnek a vezetésével leszerelték a bajorországi gyárat, és minden alkatrészét Sepsiszentgyörgyre szállították, majd itt újból összeállították. A körülbelül Barót-méretű bajor bányászvárosban a helyi fogyasztásra alapoztak, ezért a gyár egy szerény, 50 ezer hektoliteres évi kapacitással bírt. Városunkban a legnagyobb termelés 12 ezer hl. volt, és bár lett volna lehetőség többre is, ezt a mennyiséget a kereslet szabta meg.

A St. Georgen Bräu ízére, külsejére még valószínűleg sokan emlékeznek. A gyár kínálata eleinte három termékből állt, ezek az Exclusiv (pilsner), Extra (barna), illetve Traditional (szőke) névre keresztelt sörök voltak. A barna sört nem színezékkel nyerték, hanem rendesen karamellizált malátát használtak. Az 1999-es napfogyatkozás alkalmával jelent meg az Eclipsa ’99 nevű félbarna sörük, valamint – Bokor Károly elmondása szerint – az országban elsőként ők kezdtek májusi baksört (Mai-Bock) főzni. A sörmester a saját receptjeivel dolgozott, melyeket otthonról hozott magával, és melyek követték a bajor sörtisztasági törvényt, a Reinheitsgebotot. A felhasznált alapanyagokat (a malátát, komlót és élesztőt) is Bajorországból importálták a minőség megőrzésének érdekében, ám ez növelte az előállítás költségeit is. Termékeiket nem pasztörizálták, ezek mégis féléves szavatossággal rendelkeztek – ennek titkát a sörfőző mester mindmáig nem fedte fel. Bokor Károly 2000 áprilisában távozott a cégtől, ezt követően jelent meg a főzde utolsó újdonsága, a mexikói Corona sört ízben és stílusban utánzó, tequilás, valamint citromos ízesítésben gyártott Big Bandido.

A termékek csomagolása is érdekes kísérlet volt a gyár történetében. Míg akkoriban még sok sörgyár a kommunizmus idejéről megörökölt duci félliteres üvegeket használta, a St. Georgen Bräut speciális, karcsúbb nyakú palackokba kezdték tölteni – eleinte csak a pilsnert és barna sört, az elképzelés pedig az volt, hogy idővel teljesen áttérnek ezekre. Ám hamar rájöttek, hogy a piacot megtölteni ezzel az új, különleges üveggel nagyon hosszú és költséges folyamat lenne, így a terv nemsokára füstbe ment. Termékükkel egyébként jelen voltak számos környékbeli város- és falunapon, ahol csapolták a sört.

Kérdésemre, hogy mi vezetett a gyár megszűnéséhez, Bokor Károly elmesélte, amikor elindult a vállalkozás, nagy sörhiány volt a piacon, „a kereskedők szaladtak a sörszállító autók után”. Az ügyfelek folyamatosan érdeklődtek a termékek iránt, ám amire sikerült a sörgyárat beindítani, arra megérkeztek a nagy vállalatok. Mire fél év után elkészültek a sörök, már annyit változott a piaci helyzet, hogy képtelenek voltak versenyben maradni. Meglehetősen nehéz volt a pénzügyi helyzet is, az ország a csőd szélén állt, bankhitelből dolgoztak, akkoriban pedig a kamat 150–170 százalék volt. A gyár végül 2002-re fizetésképtelenné vált, a végrehajtók felszámolták. A felszerelést elvitték, de a vezérlőpult mindmáig a helyén van, a 2016-ban felújított épület belső hőszigetelését a falakon körbefutó, eredeti bajorországi kék csempére helyezték. Napjainkban a Weekend fűtőberendezés-szállító cég és az Olympia Fitness Club működik az épületben. 2009-es és 2012-es Google-utcaképeken még látható az épület északi és déli oldalain a „Fabrica de Bere” és „Sörgyár” felirat.

Franz Josef Fischer körülbelül három évig tartózkodott Sepsiszentgyörgyön. 1998-ban érkezett, az építkezésnél és a felszerelés üzembe helyezésénél is jelen volt – mondta el Bokor Károly. Az értekezés a szaknyelv terén németül zajlott, az „összekötő szöveg” pedig angolul. A gyár bezárásakor hazament, és új sörfőzdét alapított Plötz-Bräu 2 néven. Érdekesség, hogy a fia is sörgyártással foglalkozik, nem csupán otthon, hanem Ausztráliában is.

Márciusi beszélgetésünkkor még megnéztük a vállalkozás weboldalát, mely azóta megszűnt, Facebook-oldalukon pedig április közepétől a főzde „végképp bezárt”-ként jelenik meg.

Beszélgetésünk végén akarva-akaratlanul is elmélkedni kezdtünk az örökzöld „mi lett volna, ha...” kérdésen, végül pedig arra a következtetésre jutottunk, hogy az időzítés volt a legkedvezőtlenebb tényező. Vagy túl korán, vagy túl későn vágtak bele, de ami tény: a maga idején a vállalkozás halálra volt ítélve. Ha létezett volna is a megfelelő támogatás a fogyasztók részéről, a „minőség a mennyiség fölött” üzleti stratégia hosszú távon tarthatatlanná vált volna az egyre erőszakosabban benyomuló multik olcsó tömegtermékeivel szemben, és előbb vagy utóbb a gyár bezárásához, jobbik esetben talán a felvásárlásához vezetett volna. Az utóbbi forgatókönyv mentén netán még ma is lenne városunknak sörgyára – ugyanakkor lehetséges, hogy nem létezne a közkedvelt szépmezői sörműhely. Ezt a gondolatmenetet azonban meghagyom mindnyájunk képzelete játékának.

Váry-Sylvester Péter