A múlt hétvégén Bölönben tartott Ősök Napja rendezvénysorozat olyan gazdag és sokrétű volt, hogy a hétfői tudósításban csak érinteni tudtuk a legfontosabb eseményeket, részleteiben beszámolni nem állt módunkban. Az esemény bő két napja alatt megadatott, hogy számos érdekes emberrel találkozzunk, s megkérdezzük, miért tartották fontosnak, hogy részt vegyenek az Ősök Napján, mivel járultak hozza annak sikeréhez, miként telt és hogyan szórakoztak.
Egy vérből valók vagyunk
Kozma Albert bölöni unitárius lelkész az Ősök Napjának helyi főszervezője. Mint mondotta, amikor felmerült, hogy Magyarország, Délvidék és Felvidék után Erdélyben is megszerveznék az Ősök Napját, örömmel vetette bele magát a munkába. Tette mindezt azért, mert fontosnak tartja, hogy a hagyományőrző, történelmi és szellemi múltunkat éltető – a nemzetet meg- és összetartó – eseményből minél több legyen. Tavaly a Tana-kúria udvarán tartották az Ősök Napját, de akkora volt az érdeklődés, hogy nyilvánvalóvá vált, az idén nem lesz elég a vendégek befogadására.
Az ügyintézés nem volt egyszerű, de végül minden törvényes keretet sikerült teljesíteniük, a program is olyan lett, mint megálmodták, az eseményre pedig közel tizenháromezren látogattak ki, ami felülmúlta várakozásaikat, vagyis elégedettnek mondhatja magát. Hogy jövő esztendőben is lesz Ősök Napja, az nem vitás, mint ahogy az sem, hogy a Tértetejének hatvanhét hektáros területén még több ember lesz jelen. „Az első nap hatezren, a másodikon 6800-an fordultak meg az Ősök Napján, ha ők mind elmondják, mit láttak, milyen élményekben volt részük, mennyit tanultak elődeink vitézségéről, viselt dolgairól és kultúrájáról, minden bizonnyal sokkal többen leszünk, mint idén. És mi mindenkit szívesen látunk, mert meggyőződésünk, meglehet, Trianonban feldarabolták az országot, s ma határok választanak el testvéreket, de a nemzetet nem szakíthatták szét, egyek vagyunk, egyek honfoglaló és hont megtartó őseink is” – nyilatkozta Kozma Albert tiszteletes.
Babakumar Khinayat mongóliai kazah néprajzkutató
Minden dalban, minden mesében
A táltosok, akik a világok és nemzedékek közt információkat hoznak-visznek, éltetik ma is a regösénekeket. Valaha apáról fiúra, mesterről tanítványra hagyományozódott ez a tudás, de a régi idők táltosaival együtt nem vesztek el dalaik, ha az ember odafigyel, fellelheti még azokat – vallotta Kovács László, vagy ahogy mindenki szólítja: Holló vagy Fehérholló Öskü. Hogy mit kell megfigyelni és hol lelhetőek fel ezek a dalok? „Nálunk búvópatakként maradt fönn ez a régi, őseink körébe visszavivő tudás és a dalok. A természetközeli életmódot folytató emberek sokat őriztek meg belőlük, ezért például a pásztortudásban, népdalainkban, meséinkben és hagyományainkban lehet nagyon sok nyomát megtalálni. És itt, Erdélyben még lehet keresni, ahol szebben, természetesebben élnek az emberek. Kicsit úgy, mint tették elődeink, akik a nappal keltek és vele feküdtek” – osztotta meg nézeteit a táltos.
A Fehérholló Öskü által vezetett Karabaksa dobkörbe gyerekektől kezdve hetvenévesnél is idősebbig sokan járnak. Azt lehetne hinni, a spirituális utakat inkább nők követik – talán úgy is van –, de a dobkörösök között férfi is akad szép számban. A tagokat nem kell toborozni, akiket a zene és mondanivalója megérint, jelentkezik magától – és ők mindenkit szívesen látnak.
Megerősíti a nemzettudatot
Babakumar Khinayat mongóliai kazah. Magyar egyetemre járt, végzettsége szerint néprajzkutató, volt a kazah központi állami múzeum igazgatóhelyettese és tudományos titkára is. Nyelvtudása és magyarországi összeköttetései révén sokszor vett részt közös kutatásokban, expedíciókban és intézmények közti együttműködésben. Úgy véli, jó dolog, hogy Bíró András Zsolt létrehozta a Kurultájt (a mongol szó összejövetelt, gyülekezést jelent), mert annak csupa jótékony hatása van. Nemzetközileg is jelentős hagyományőrző eseményként tartják számon, amely rengeteg testvérnépből érkező vendéget vonz, ami pedig újabb és újabb kezdeményezéseket és párbeszédet indít el, és olyan kapcsolatok jönnek létre, amelyek előreviszik a tudományos életet. Fontos azért is, mert a magyarság identitásának megerősítéséhez járul hozzá azáltal, hogy az értékekre irányítja a figyelmet – vélte a néprajzkutató.
Füleki Norbert tolnai hagyományőrző
Milyen a jó íj?
Borbándi Barna saját készítésű jurtája méltán népszerű: kihelyezett íjai igencsak szemet megkapóak. A torjai fiatalember mesterségére nézve szerszámlakatos, de asztalosként is dolgozik. Csak íjkészítésből nem tudna megélni, de téli elfoglaltságnak kitűnő. Az első íját vásárolta, de az elég hamar megadta magát, ezért a következőt már nem szerezte be, hanem kicsit utánaolvasott, és ő maga készítette el.
Barnából a szavakat úgy kell kihúzni, mert mint mondja, nem szeret szerepelni. Nem is szereplésre kértük, hanem hogy osszon meg néhány információt, miből és miként készül, illetve mitől lesz jó egy íj. Mint mondotta, nem mindegy, mikor vágják ki a célnak leginkább megfelelő juhart (de az se baj, ha kőris kerül), mert a hagyomány úgy tartja, fogyó hold idején, januárban és lehetőleg déli oldalon növő fa kell ahhoz, hogy megfelelően rugalmas legyen, és ne törjön el megfeszítéskor.
Amúgy nem elég, hogy megfelelő időben és helyről vágják ki a fát: a két- vagy négyfelé hasított tönköt három évig kell pihentetni, míg a 25–55 font húzóerejű, akár 250 méter messzire hordó fegyvert el lehet készíteni belőle. A szemlélődő úgy vélheti, teljes egészében fából készül az íj, de nem úgy van az, mert a szarut és ínt Németországból üvegrosttal váltják ki helyenként, az ideget pedig Amerikából származó alapanyagból készíti.
Székelyföldön az íjászkodás még nem örvend olyan népszerűségnek, mint Magyarországon, de egyre többeket érdekel – mondotta Borbándi Barna.
Borbándi Barna torjai íjkészítő
Helye a néptáncnak
Kicsit meglepődhet az ember, ha néptáncosokat lát egy honfoglalás korát idéző eseményen. Elődeink minden bizonnyal énekeltek és táncoltak örömükben, és lejtettek bánatukban is, de azt valahogy nem úgy képzeljük el, mint a ma általunk ismert táncot. Akácsos Zsolt szerint viszont igenis helye van a néptáncnak egy, a Tértetején szervezett eseményen is, mert a tánc nemzedékek közti kapocs, s ezen kapcsok mentén akár Árpád fejedelemig is visszajuthatunk. „Úgy vélem, a hagyományőrzés minden válfajával jelen lehet lenni az Ősök Napján, tehát a néptánccal is. Most a legényavató táncunkkal léptünk fel. Ez valaha fontos esemény volt a fiatalok életében, mert rangot adott: aki nem volt még tizennyolc éves, az nem járhatott fonóba és kocsmába se, azaz kimaradt a falu jó néhány fontos eseményéből és élményéből. A Kék virág néptánccsoport szereti ezt a táncot, a kezdetektől, 2001-től repertoáron tartja” – mondotta Akácsos Zsolt.
Legények, fegyverbe!
Füleki Norbert hagyományőrző a tolnai Turán csapatában. Rég foglalkozik X. századi harcművészetekkel (szablya- és fokosvívás pajzzsal, illetve pajzs nélkül, valamint íjászat), de manapság nincs annyi ideje, hogy a legelhivatottabban gyakoroljon. Régebb akár naponta is részt vett az edzéseken, mostanság egy-két alkalommal csatlakozhat társaihoz. A hiányzást elmélettel próbálja pótolni: sokat jelent az is, ha a lépéseket és vágásokat fejben gyakorolja az ember, mert „élesben” az elraktározott tudást is elő lehet venni – mondotta.
Szablyája egy X. századi szablya rekonstrukciója. Hogy a nagy ütéseket jól bírja, alapanyaga rugóacél volt, és párbajvívásra alakítottak ki, ezért nem éles és nem hegyes. A küzdelmek során páncélzatot is használnak, amelynek legfontosabb darabja a sisak (leginkább a Pécs mellett talált sisakot reprodukálják), a nyakat láncfátyol, a testet láncing védi. A csapatot tízen alkotják, akik ha tehetik, a Kurultájra és az Ősök Napjára, sőt, az azokon kívül szervezett vívóversenyekre is elmennek. Mert a hagyományőrzők jó közösséget alkotnak.
