Labdarúgás, SuperLigaAganović szabadrúgásgólja döntött az Aradi UTA ellen

2023. szeptember 5., kedd, Sport

A sepsiszentgyörgyi együttes hétfőn hazai pályán Adnan Aganović ráadásban szerzett, szépségdíjas találatával győzött az Aradi UTA ellen a SuperLiga nyolcadik fordulójának zárómérkőzésén. Igaz, hogy két mérkőzéssel kevesebbet játszott, ám továbbra is a Sepsi OSK az egyetlen veretlen csapat a román élvonalban.

  • Adnan Aganović harmadszor volt eredményes az idényben. Fotók: Tókos Csaba
    Adnan Aganović harmadszor volt eredményes az idényben. Fotók: Tókos Csaba

A mérkőzés előtt Vadkerti Imre, a Kormorán együttes frontembere énekelte a közönséggel az Ismerős Arcok Nélküled című dalát. A székelyföldi csapat veszélyesen kezdett, Varga Roland alig több mint egy perc elteltével távoli lövéssel próbálkozott, amely kevéssel fölé szállt. A folytatásban kiegyenlített küzdelem zajlott, aztán a 26. percben Andrej Fábry lehetőségét Niczuly Roland könnyedén védte. Ezt követően a Sepsi OSK magához ragadta a kezdeményezést, sőt, előnybe is kerülhetett volna, Bogdan Oteliță beadása után Pavol Šafranko továbbított közelről kapura, azonban a labdát Florin Iacob bravúrral szögletre ütötte. A szünethez közeledve Varga lövését Marko Stolnik vetődve blokkolta, majd az Aradi UTA is közel járt a gólszerzéshez, ám Godberg Cooper a hazai szurkolók örömére fordulásból csak a kapufát találta el.

A második félidőben a vendégek szlovák középpályása, Fábry többször is veszélyeztetett, előbb a szabadrúgása, aztán távoli lövése alig kerülte el a keresztlécet, közeli lehetőségét pedig a háromszéki kapus védte. A házigazdák előtt a 64. percben óriási helyzet adódott, Aganović beadását követően Branislav Niňaj bal alsóra tartó, közeli kapáslövését Iacob bravúrral hárította. A hajrához közeledve a piros-fehér mezben bemutatkozó Gabriel Debeljuh elhibázta a befejezést, úgy tűnt, gól nélkül ér véget a találkozó, viszont a ráadásban Aganović szabadrúgásból védhetetlenül a bal felsőbe tekert (1–0). Rögtön egyenlíthetett is volna az aradi együttes, Niňaj tévedése után Albert Stahl közelről átemelt Niczuly fölött, de nem talált kaput, így a sepsiszentgyörgyi csapat idénybeli harmadik bajnoki győzelmét ünnepelhette.

 

 

SuperLiga, alapszakasz, 8. forduló: Sepsi OSK–Aradi UTA 1–0 (0–0).

Sepsiszentgyörgy, Sepsi OSK Aréna, mintegy 2800 néző. Vezette: Marcel Bîrsan (Bukarest). Sepsi OSK: Niczuly – Oteliță, Bălașa (Aganović, 29.), Niňaj, Ciobotariu – Păun (Gheorghe, 60.), Rodríguez, Alimi – Varga (Debeljuh, 60.), Šafranko (Rondón, 80.), Ștefănescu (Francisco Júnior, 80.). Vezetőedző: Liviu Ciobotariu. Arad: Iacob – Dumitrașcu, Stolnik, Benga (Stanciu, 77.), Rodrigues – Fábry, Costa, Marku (Carp, 46.) – Micovschi (Stahl, 62.), Cooper (Vucenovic, 62.), Pop (Mihai, 46.). Másodedző: Sorin Rădoi. Gólszerző: Aganović (90+3.). Sárga lap: Rodríguez (59.), Bălașa (82.), illetve Fabry (87.).

További eredmények: Kolozsvári Universitatea–Jászvásári Poli 0–2 (gólszerzők: Roman 55., 90+3.), FC U Craiova–FC Farul Constanța 4–0 (gsz.: Van Durmen 18., Albu 45+1., Baeten 58., Bauza 80.), FC Botoșani–FC Hermannstadt 2–2 (gsz.: Drole 22., Gabriel 53., illetve Paraschiv 29., 45+11.).

A táblázat:

1. FCSB                        6          0          1          14–5    18

2. CFR                          5          1          1          17–8    16

3. Rapid                       4          2          2          18–10  14

4. Craiova                    4          2          2          11–7    14

5. Petrolul                   3          4          1          14–12  13

6. Sepsi OSK               3          3          0            7–2    12

7. Voluntari                 3          1          4          13–18  10

8. Hermannstadt       2          3          2          10–9      9

9. U Craiova                3          0          5          18–18    9

10. Farul                      3          0          4          11–14    9

11. Dinamo                 2          2          4            7–15    8

12. Oțelul                    0          7          1            7–9      7

13. Arad                      2          1          4            6–11    7

14. Kolozsvár              1          4          3          12–17    7

15. Jászvásár               2          0          5            8–13    6

16. Botoșani                0          4          4            7–12    4

Az élvonalbeli bajnokság két hétig szünetel, majd ezt követően a sepsiszentgyörgyi csapat az Universitatea Craiova vendégeként lép pályára a SuperLiga kilencedik fordulójában.

 

Dumitrescu távozott, Ștefan visszatért

A klub történetének legjövedelmezőbb játékos-eladását jelentette be hétfőn a Sepsi OSK, ugyanis Andres Dumitrescu a folytatásban a Slavia Praha mezét ölti magára, a cseh együttes közlése szerint 2027-ig kötelezte el magát. Diószegi László nyilvánosságra hozta, hogy a prágai együttes egymillió eurót fizetett a 22 éves játékosért. Az olasz Padova és a svájci Ticino utánpótlásában nevelkedett balhátvéd 2020 januárjában igazolt Sepsiszentgyörgyre, piros-fehér mezben 88 mérkőzésen két gólt és hat gólpasszt jegyzett, a háromszéki csapattal tavaly és idén is Román Kupa- és a Szuperkupa-győzelmet ünnnepelhetett.

A székelyföldi gárda kedden bejelentette, Dumitrescu helyére visszatér Florin Ștefan, aki két évre szóló szerződést kötött a klubbal, amelynek színeiben 2018 és 2021 között 86 találkozón öt gólt szerzett és kiosztott nyolc asszisztot. A 27 éves balhátvéd az elmúlt két évben a Kolozsvári CFR és az FC Rapid játékosa volt. A kincses városi csapatban mindössze 11 mérkőzésen kapott lehetőséget, ám tavaly így is bajnoki címet ünnepelhetett. A bukaresti együttesben sem sikerült alapemberré válnia, az előző szezonban 16 mérkőzésen kiosztott egy gólpasszt. Legutóbb július elején a Slovan Bratislava elleni edzőmérkőzésen lépett pályára.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki a felelős a közel-keleti konfliktusért?










eredmények
szavazatok száma 2268
szavazógép
2023-09-05: Közélet - :

Fát loptak

Két fát szállító szekérre figyeltek fel a bodzafordulói rendőrök vasárnap délután.
2023-09-05: Közélet - :

Kezdődik az aszfaltozás a Stadion utcában, egyirányúsítják a forgalmat (Sepsiszentgyörgy)

Szerdán kezdődnek az aszfaltozási munkálatok a sepsiszentgyörgyi Stadion utcában, ezért időlegesen egyirányúvá válik a forgalom, és tilos lesz a parkolás az utca teljes szakaszán, közölte az önkormányzat.