Az is rögzíthető, nem csupán a tanév kezdete és vége érdemel kiemelt figyelmet, hanem maga az egész tanév. Mindaz, ami az iskolában történik, hiszen egyre nyilvánvalóbb: az, hogy mire számíthatunk az elkövetkező években, évtizedekben, jelentős mértékben az iskola falai között dől el, a családi kötelékek után az iskola az a kiemelt hely, ahol értelemre, a jövő tervezésére és vállalására ösztönözhetőek szép, a világra nyitott szemmel figyelni kívánó, fehér inges diákjaink. Érdemes tehát az iskolára nem csupán a szokványos ünnepekkor, be- és kicsengetésekkor figyelni, hanem folyamatosan szemlélni: meg kíván-e, meg tud-e felelni eme jövőt és életet egyaránt teremtő feladatnak? Az tehát, hogy mi, hogyan és miért történik az iskolában, nem csupán a pedagógusokat és a diákokat érinti, hanem egész közösségünket. Közügy – ha maradt még hitele e szónak. Miként közügy az is, hogy a fejlődésre, az előrelépésre nyitottak megismerjék a pedagógustársadalmat érintő gondokat, lehetőség szerint segítsék a problémák orvoslását, vagy bár felkarolják, bátorítsák mindazokat, akiknek egy ilyen gesztus is segítséget, biztatást jelent. Hiszen az elmúlt tanévet lezáró sztrájk is e problémákra irányította a figyelmet, így e gondok méltányos megoldása sem kizárólag a pedagógusokat, hanem az egész társadalmat érinti, s benne hangsúlyosan a székelyföldi, erdélyi magyar közösségünket is.

Jó lenne, ha minden gyermek valamennyi apró felfedezése, kérdése, megállapítása nagyobb figyelmet kapna, ha hosszan el tudnánk bíbelődni azzal, ami igazán fontos, nem csupán a hatalmas mennyiségű tananyaggal – mondotta az ökumenikus sepsiszentgyörgyi tanévnyitó istentiszteleten Kiss Imre. Megjegyezte, szavait nem Kovászna megye főtanfelügyelőjeként, hanem pedagógusként, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) országos alelnökeként fogalmazza meg, s az lenne a lényeg, hogy olyan tudást adjanak át a gyermekeknek, mely segítségével el bírnak igazodni a jelenlegi káoszban, az információk segítsék őket abban, hogy kiismerjék a folytonosan változó világot.

Bármilyen tisztségben vállalható, emberi és megszívlelhető gondolat. A körülményesebben, a nehezebben megfogalmazhatóra utal ugyanis: ma már nem elegendő, hogy az iskola csupán ismereteket adjon át, az iskolának – miként egy megbízható iránytűnek – segítenie kell a világban való eligazodásban is. Ez pedig egyre körülményesebb, egyre nehezebb. Éppen ezért a tanévkezdést követően még fehér ingben beszélgető, nevető diákjainkat jó meggyőzni arról is, hogy minden, a hétfői ünnepélyes nyitányt követő keddi, szerdai, csütörtöki és pénteki perc, óra és nap egyformán fontos; életüket, sorsukat úgy alakítják majd e későbbi pillanatok, mint épülő házat az egymásra helyezett téglák. Sőt mi több, mindannyiunk életét, sorsát is meghatározzák eme iskolai, gyakorta egybemosódónak és jelentéktelennek tűnő pillanatok; érdemes hát figyelnünk, követnünk, hogy – diákjainkkal együtt – milyen irányba tartunk...

Borítókép: A tanévkezdés öröme. Fotó: Albert Levente