Körbeaszfaltoztak két fát a járdakészítők szerdán, tegnap azonban odalett az új aszfalt és a két fa is. Antal Árpád polgármester azt ígérte, húsz másik fát fognak elültetni.
A körbeaszfaltozott fák képe gyorsan terjedt a közösségi oldalakon, és a reakció is gyors volt: másnap reggelre feltörték a frissen elterített burkolatot és kivágták a fákat. Mindez Sepsiszentgyörgyön a Nicolae Iorga utca és a Grigore Bălan út kereszteződésében történt, a Snack bár előtt. Az esetről Antal Árpád polgármester elmondta: sokan dolgoznak a városban, és ő nem tud mindenki mellett ott lenni. A fák körbeaszfaltozását felháborítónak tartja, de arra is felhívta a figyelmet, hogy nem mindig lehet megtartani őket, mert előfordul, hogy a gyökereik felnyomják a burkolatot. Eddig nem zavartak a fák, mert a gyalogátjárók a sarkon voltak, de az érvényes előírások szerint a zebrákat a körforgalomtól távolabbra kell kijelölni, ezért kicsit újraszabták a járdákat is – magyarázta. Hozzátette: a már leaszfaltozott, majd feltört járdarész költségei a kivitelező céget terhelik, az önkormányzat nem fizet kétszer ugyanazért a munkáért. Ami a kivágott fákat illeti, húszat fognak elültetni helyettük – ígérte.
Kérdésre válaszolva a polgármester azt is elmondta: előfordul, hogy a már átadott új aszfaltot is feltörik, mert valamelyik szolgáltatónak sürgősségi beavatkozást kell végeznie, ez őt is bosszantja, de nem mondhatja, hogy ne dolgozzanak, mert például a gázvezeték meghibásodása miatt robbanásveszély is kialakulhat, az emberek biztonsága pedig fontosabb az útburkolatnál.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.