Demeter J. Ildikó
Andalító érzés Románia jelenlegi miniszterelnökét hallgatni. Marcel Ciolacu úgy beszél, mint egy felelős politikus: elmondja, hogy nehéz helyzetben van az ország, de kirántható belőle, és ő kész arra, hogy ezt megtegye, akár a saját kárára, azaz népszerűségének rovására. Ő végrehajtja mindazokat a reformokat, amelyekre szükség van, de amelyeket senki nem mert vállalni; számára a közérdek az első.
Mindezt jámbor mackós modorban szokta előadni, gyakran hivatkozva saját szerény kezdeteire, ami nagyon szokatlan a többnyire felfuvalkodott újgazdagokból álló vezetői rétegben, és különösen abban a pártban, amelynek 2000 utáni stílusát Adrian Năstase lekezelő és Victor Ponta nyegle arroganciája határozta meg.
A jóravaló vidéki embert, a nép egyszerű fiát ugyan Liviu Dragnea is sikeresen játszotta a 2016-os választások előtt, ezek megnyerése után azonban rögtön átvedlett gátlástalan, a saját javáért mindenen átgázoló, sokszor útszéli módon viselkedő szerencselovaggá; a korábban alig ismert Marcel Ciolacu azonban kormányfőként is azon iparkodik, hogy megnyerő fickónak mutassa magát. Érthető: a 2024-es választások még előtte vannak, és az ország csakugyan csehül áll, jórészt a folyton elhalasztott reformok miatt. A sors egyik fintora, vagy ha úgy tetszik, igazságtétele, hogy a Szociáldemokrata Párt korábbi kormányai által kialakított államgépezet és társadalmi viszonyok megváltoztatására van szükség ahhoz, hogy a fenntartható fejlődés útjára álljon Románia, a fő kérdés pedig az, hogy hajlandó-e ezt a magára szabott berendezkedést felborítani az uralkodó alakulat. Az eddigi jelekből ítélve nemigen. Ciolacu már többször is hangzatosan megígérte, hogy eltörli a különnyugdíjakat, még rendkívüli parlamenti ülésszakot is összehívatott, mert a helyreállítási tervben (PNRR) kérhető uniós támogatás folyósítására határidőhöz kötött vállalásokat kellett (volna) teljesíteni, de aztán nem történt semmi, a nyugdíjrendszer maradt, a pénz pedig valószínűleg elúszott, hiszen azóta már közölték, hogy inkább bankkölcsönből építünk kórházakat, mint az erre fordítható uniós támogatásból.
Ilyenformán fest az adminisztráció karcsúsítása is: habár többször is befagyasztották az állásokat a közszférában, mindig adtak haladékot vagy kivételt, így minden tiltás dacára havonta több ezer fővel nőtt a közalkalmazottak száma és a béreikkel járó költség. A több hónapos vajúdás után hétfőn végre alakot öltött nagy takarékossági intézkedéscsomag rendelkezéseinek 84 százaléka azonban a magánszektort sújtja, a Gazdasági és Szociális Tanács számításai szerint a terhek alig 16 százaléka hárul az államra. Így fest a reform Ciolacu módra – holott ő maga mondta a tervezet bemutatásakor, hogy az adókedvezmények és adócsalások a nemzeti össztermék 15 százalékára rúgnak, ezt nem engedheti meg magának Románia. Mégsem ott keresi a pénzt, ahol eltűnik, hanem onnan vesz el még többet, ahol azt sokszor áldozatos munkával állítják elő. Ám ha Ciolacut hallgatjuk, nincs semmi baj, csak a gazdagoknak kell kisebb nyereséggel beérniük.
Az inflációval küzdő lakosságnak és a megemelt adókkal büntetett vállalkozóknak pedig megint csak a maszlaggal. Helyreállítás helyett.
Borítókép: Marcel Ciolacu. Fotó: gov.ro
