Lángba borult Közel-Kelet

2023. október 9., hétfő, Máról holnapra
Farcádi Botond

Veszélyesebb hely lett a világ szombat reggelre virradóra. A Hamasz palesztin terrorszervezet hatalmas rakétatámadást indított Izrael ellen, fegyvereseik behatoltak a zsidó állam területére, számos településen tüzet nyitottak az utcán, katonákat, de rengeteg civilt is túszul ejtettek.

A helyzet súlyosságát jelzi, hogy szakértők szerint 50 éve nem érte ilyen intenzitású támadás Izraelt, az interneten keringő videófelvételek európai, keresztény szemmel nézve valami egészen hihetetlen brutalitásról, felfoghatatlan kegyetlenségről tanúskodnak. A hatóságok jelentése szerint a palesztin szervezet támadásának több száz izraeli áldozata és több ezer sérültje volt. Izrael háborúban áll – jelentette be Benjamin Netanjahu kormányfő –, a válaszcsapás nyomán pedig már tegnap délre több száz halálos áldozatról szóltak a hírek palesztin oldalon is.

A palesztin–izraeli konfliktus kiújulása önmagában nem annyira meglepő fejlemény, a Közel-Kelet hosszú évtizedek óta puskaporos hordónak számít. A véres események ezúttal nem közvetlen szomszédságunkban zajlanak, a következmények azonban minden bizonnyal kihatnak a nyugati világra és benne a Kárpát-medencére is. Izrael hosszú és véres háborúra készül – jelentette be Benjamin Netanjahu, az izraeli kormányfő szavai szakértők szerint egy olyan erőteljes szárazföldi beavatkozást vetítenek előre a Hamasz ellen a Gázai övezetben, amilyentől az elmúlt években az arab tengerben egyedül álló zsidó állam tartózkodott, és amelynek alighanem számos civil áldozata is lesz. A várható megtorló ellencsapás minden bizonnyal csak mélyíti a konfliktust a szemben álló felek között, ugyanakkor nem zárható ki, hogy a palesztinok védelmében beszáll a harcokba a Hezbollah is, ami már az Izrael és Libanon közötti háború kockázatát hordozza magában.

Mindeközben a nyugati világnak újra szembesülnie kell a Hamaszt és a Hezbollahot is a háttérből erőteljesen támogató Irán jelentette potenciális veszéllyel. Amerika és Európa ugyanis évek óta egyszerűen nem tud mit kezdeni a perzsa állammal, amely minden eszközzel igyekszik növelni befolyását a térségben, és atomfegyver előállítására törekszik. A perzsa állam az évek óta tartó szankciók és elszigeteltség ellenére nemhogy önellátóvá vált fegyver- és lőszergyártásban, de képes munícióval felszerelni nem csupán az általa támogatott, a Hamaszhoz és a Hezbollahhoz hasonló siíta milíciákat, de az Ukrajnával harcoló Oroszországot is.

Moszkva egyébként a kérdésben tanúsított visszafogottsága mellett – Amerikától és számos (de nem minden) európai országtól eltérően Oroszország nem minősítette terrorista szervezetnek a Hamaszt – alig leplezi örömét az izraeli fejlemények kapcsán: az újabb konfliktus várhatóan eltereli a figyelmet az ukrajnai háborúról, megosztja Washington és a Nyugat figyelmét, így számításaik szerint kevesebb pénz és fegyver juthat majd Kijevbe. Mindeközben Franciaországban és Németországban a zsinagógák és a zsidó iskolák környékén megerősítették a rendőri jelenlétet: a hatóságok zavargásokra, támadásokra számítanak e létesítmények ellen.

Nekünk, Európában élőknek e helyzetben talán azt kellene tudatosítanunk, milyen rendkívül törékeny a béke. És azt, hogy az a biztonság, amelyben élünk, csak akkor maradhat fenn, ha ideológiai harcokba merülés helyett józan ésszel, a világban zajló folyamatokat realistán elemezve, megfelelő bölcsességgel és határozottsággal viszonyulunk korunk kihívásaihoz, legyen szó éghajlatváltozásról, migrációról vagy szélsőséges eszmék, vallási fanatizmus térnyeréséről.

 

Borítókép: Facebook / Index.hu

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2023-10-09: Belföld - :

Megemlékezés Aradon

Az aradi vértanúk különbözőnek születtek, de eggyé váltak és egyek lettek a haza és a szabadság szeretetében – jelentette ki Magyarország építési és közlekedési minisztere az aradi Szabadság-szobornál az aradi vértanúk emléknapján tartott péntek esti megemlékezésen.
2023-10-09: Közélet - Bodor János:

Merítsünk erőt, bátorságot a múltból (Kovászna)

Az RMDSZ helyi szervezete a belvárosi református templom kertjében, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kopjafás emlékművénél tartott megemlékezést október 6-án, a 13 aradi vértanú kivégzésének emléknapján.