Hogy e döntés jogi szempontból szakmailag mennyire megalapozott, történtek-e tévedések az évekig, évtizedekig húzódó eljárás során, hibázott-e Hargita megye önkormányzata, e pillanatban bizonyossággal nehezen állítható. Az önkormányzat várja az ítélet indoklását, aztán eldöntik, hogyan tovább, ám érdemi változásra alig van esély. A történtek politikailag is magyarázatra szorulnak, tisztán kellene látni: Borboly Csaba és csapata megtett-e mindent azért, hogy a Békás-szoros Hargita megye része lehessen. A Hargita megyei tanácselnök ellenfelei nem nézik majd tétlenül ezt a helyzetet, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) máris keményen bírálja Borboly Csabát, őt tartva felelősnek az ítéletért. Szerintük ugyanis e kérdésben hiba lenne kizárólagosan a román bíróságok elfogultságára hivatkozni, sőt, az EMSZ nézetében a felelősség ez esetben is elsősorban az „alkalmatlan, cinkosan tétlen magyar vezetőket és hibás döntéseiket terheli”. Szerintük a jogerős ítélet egy újabb példája annak, hogy Borboly Csaba és a megyei önkormányzat kudarcot kudarcra halmoz. A kérdés adott és a válaszadás megkerülhetetlen: tisztázni kellene, hibázott-e Borboly Csaba, s ha igen, milyen ügyekben és milyen mértékben.

De vissza a Békás-szoroshoz: a szurdok tehát – noha látványos és meghatározó része a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Parknak – közigazgatásilag immár nem része Székelyföldnek. A nemzeti park nagyobb, mintegy 2100 hektáros része Hargita megye területén húzódik, míg a kisebb, 1600 hektáros része Neamţ megyéhez tartozik. Természetvédelmi szempontból szerencsétlen helyzet, ha valami nem alakul jól, mindig a másik fél lesz a hibás. Turisztikai értelemben – noha számosan hangoztatják, hogy a Békás-szoros Székelyföld legszebb szurdoka lenne – szintén árnyalt a kép: aki arra jár, ott székelyföldi fuvallatokat már alig érzékelhet, ehelyett inkább a balkáni elemek – zsúfoltság, forgalom, szemét, zsibvásár – veszik körül a látogatót. Persze, a 300–400 méter magas sziklafalak káprázatosak, a mellékvölgyek szintén, a Gyilkos-tó is egy legenda a Kis-Cohárddal a háttérben, de mégis, mindemellett hiányérzet is gyötörheti a látogatót. Talán az otthonosság érzete hiányzik, miközben az egyedi természeti értékek iránti rajongás nem az ottani tömegturizmus jellemzője.

Nem örömteli, hogy Székelyföld elveszítette ezt a közigazgatási csatát. Persze, ettől még az említett nemzeti park továbbra is megismerhető, látogatható, sőt, érdemes a Nagy-Hagymás további sziklavilágára is figyelni, ám nem meglepő, ha a Békás-szorosba látogatva az ottani tömegturizmust idegennek, zavarónak érzi. A veszteségérzet fokozása helyett érdemes biztosan meglévő, saját székelyföldi természeti értékeinkre figyelni, óvni, alázattal közelíteni azokhoz. Hiszen számos értékes, meghatározó természetvédelmi terület ismert, azokért pedig tenni, cselekedni érdemes. Sőt, szükségszerű is, mert közösségünk erőforrásai.

Borítókép: A Békás-szoros. Fotó: Székelyhon / Pinti Attila