Összedőlt a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákotthonának egyik külső fala hétfőn, legkevesebb négy gyermeket maga alá temetve – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A nagy erőkkel helyszínre érkező tűzoltók az első órában három, 15–17 éves diáklányt mentettek ki a romok alól. A segélykiáltásaik alapján találták meg őket, egyikük öntudatánál volt (ő megúszta az ijedséggel), a másik félig eszméletlen (utólag kiderült, hogy a kulcscsontja törött el, és a karja is megsérült), a harmadiknál szívleállást állapítottak meg, de sikerült újraéleszteni. A sérülteket kórházba szállították, a harmadik lány állapota súlyos, gerinctörést szenvedett, ezért átviszik Marosvásárhelyre. A mentés a hegyimentő-szolgálat keresőkutyáinak bevonásával folytatódott, nehéz körülmények között, mivel a levegőben lógó tetőszerkezet alatt a keresők is életveszélyben dolgoztak. Két és fél órával a 16 óra után leadott riasztás után a negyedik áldozatot is megtalálták. A romok alá szorult fiú eleinte még tudott beszélni, de amikor kimentették, már öntudatlan volt, és nem sikerült újraéleszteni.
A keresés mindaddig folytatódni fog, amíg biztossá nem válik, hogy nincs több áldozat. A Maszol hírportálnak nyilatkozó nevelőnő szerint akár hatan is lehettek az épületben az omlás idején, az egyik diák szólt is, hogy reped a fal, de ekkor már omlott. A nevelőnő szerint négy emeleti szoba szakadt le, maga alá temetve az alattuk levőket. A külső fal nagyjából 200 négyzetméteres volt.

A régi épület mellett ástak
A bentlakás egy régi épületben van, amelynek közvetlen közelében néhány napja munkálatok kezdődtek. A diákok elmondták, hogy azóta repedések keletkeztek a falakon, és egyre nagyobbak lettek, sőt, azt is érezték a gyermekek, hogy mozog az épület. A G4Media értesülései szerint az 1900-as évek elején épült bentlakás a római katolikus egyház tulajdona, amelyért az önkormányzat évente mintegy 330 ezer lejes bért fizet. Nem szerepelt a földrengés által veszélyeztetett épületek listáján, de felújítása a Székelyhon szerint tervbe volt véve. A portál egy nappal a tragédia előtt átfogó beszámolót közölt arról, hogy a Tamási Áron Gimnázium egyetlen, még renoválásra váró épülete is hamarosan megújulhat, miután az utóbbi években a tanintézmény főépületét és az Iskola utcában található régi zárda épületét is teljesen felújították a magyar állami támogatásoknak köszönhetően.
Laczkó György igazgató a lapnak úgy nyilatkozott: a diákotthon felújítására jövőre érkezhet további anyaországi támogatás, de máris zajlanak halaszthatatlan munkálatok a Márton Áron téren található épület udvarán. Elmondása szerint az épület „víz alá került”, mivel a közelben nincs kialakítva esővizet fogadni képes csatornarendszer. A napokban a talajvíz terepszint alatti szabályozását végezték, s miután a Márton Áron téren nincs hová elvezetni a felgyülemlett vizet, arról állapodtak meg, hogy a vizet a szomszédos Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium esővíz-elvezető csatornarendszerébe kötik be. Az igazgató szerint további nehézséget okozott, hogy a szennyvízhálózat is az épület alatt található. Ennek orvoslása érdekében is lépéseket tettek, úgyhogy – a Székelyhonnak adott nyilatkozata szerint – most már ki tudják vezetni a szennyvizet az épület alól.
Az omlás után Ligia Deca oktatási miniszter is nyilatkozott a sajtónak, részleteket nem tudott, de támogatást ígért az iskolának.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.