Hat év után hétfőn ismét megnyílt a kolozsvári Gyógyszerészeti Múzeum, amely kibővített kiállítóterekkel és restaurált gyűjteménnyel várja a látogatókat. Az Erdélyi Történeti Múzeum fiókintézményeként a főtéri Hintz-házban működő múzeum ritkaságnak számít, Erdélyben még Nagyszebenben van hasonló. Egyediségét az adja, hogy a város egyik legrégebbi patikájában működik, megőrizve annak berendezését, eszközeit is.
Felix Marcu, a történeti múzeum igazgatója a megnyitót megelőző sajtótájékoztatón elmondta: a múzeum anyagának alapját Orient Gyula orvos, gyógyszerész 2000 darabos gyűjteménye adja. Ez más magángyűjtemények révén bővült 7000-re, és orvosi műszerekkel is kiegészült. „Ez élő gyűjtemény” – húzta alá az igazgató, és hozzátette: folyamatosan bővítik az állományt. A múzeum bérli az eredeti tulajdonosának visszaszolgáltatott és példásan felújított Hintz-ház egykoron is patikaként működő termeit. Ezekhez a felújított alagsor is hozzáadódott, így 300 négyzetméterre nőtt a kiállítótér. Az alagsorban római kori falmaradványokat találtak, melyek szintén megtekinthetők – mondta a régész igazgató.
A munkálatok során számos pénzérme került elő, Ana Maria Gruia kurátor szerint a 18. századi aprópénz – tallér, krajcár – a patika bevételéből származhatott. A felújítás során restaurálták a barokk falfestményeket, a festett bútorzatot, valamint a középkori kiállítási tárgyakat is, de új tárlókat is beszereztek. Az 1,1 millió lejes beruházás háromnegyedét a bukaresti művelődési tárca, a fennmaradó részt a történeti múzeum állta.
A földszinten a középkori receptkönyvek, gyógyszertári pecsétek, eszközök – mozsarak, mérlegek, edények, prések, laboratóriumi műszerek –, gyógyszerek, gyógyszerkészítéshez használt alapanyagok láthatók. Középkori készítményeket is láthat a látogató: múmiaport, hódfogat és a középkorban csodagyógyszernek tartott „életelixír” is van a tárlókban. Az épületben egy, a ház történetét ismertető kiállítást is berendeztek, a látogatóknak múzeumpedagógiai foglalkozásokat is kínálnak. Az orvosi berendezések az alagsorban kaptak helyet, valamennyi kiállítótér korszerű és interaktív.

Georg Hintz tulajdonos a megnyitón elmondta: 2008-ban szolgáltatták vissza a családnak az 1949-ben államosított ingatlant, amelyben ősei több mint 200 éven át laktak. A tulajdonjogot igazoló iratok mellett a múzeum kilakoltatási parancsát is megkapta, de maradásra bírta az intézményt. Hangsúlyozta: fontosnak tartotta, hogy felújítsa az értékes épületet, amely a város legrégebbi házainak egyike. A munkálatok 2018-ban kezdődtek el. A tervező és kivitelező cégek képviselői elmondták: Romániában nagyon ritka, hogy egy tulajdonos önerőből újítson fel egy műemlék épületet és példaértékű munkát végezzen. Örömüket fejezték ki, hogy visszaadhatták a város egyik kulturális és turisztikai látványosságát.
A Kolozsvár főterének északi sarkán álló emeletes épület eredetileg reneszánsz stílusban épült, 1820-ban klasszicista stílusban építették át. Elsőként Mauksch Tóbiás alakított ki benne gyógyszertárt 1766-ban, amely 1851-ben a Hintz családé lett. Ez 1954-ben alakult át Gyógyszerészeti Múzeummá, amely újranyitása után naponta 10 és 18 óra között látogatható. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.