Mai tudásunk szerint „a képzelet lelki világunk legmélyebb rétegeibe nyújt bepillantást, hiszen aktuális és múltbéli észleléseinket alakítja át”, emlékképek alapján új képeket hoz létre és nagymértékben hozzájárul a fantázia és az álom működéséhez.
Két formája van: a produktív (alkotó) és a reproduktív (mások tapasztalatain alapuló). Előbbi emlékképekből önállóan, másoknak is értékes új alkotásokat hoz létre, függ a kreativitástól. Nagy emlékezeti tárház, érzelmi gazdagság és precíz valóságismeret kell hozzá. Régi téglákból épít újat, olyan összefüggéseket vesz észre, amelyek felhasználása művészi alkotást is eredményezhet. Tudósokra, művészekre jellemző. A reproduktív képzelet „mások észleléseit, elképzeléseit veszi alapul, és azokból épít fel egy mentális képet”. Például egy regény olvasásakor elképzeljük a helyszíneket, a szereplőket. Aztán legtöbbször csalódunk a megfilmesítésben. Ami teljesen normális, hisz a képi megjelenítés más agyában született meg. Minél több ismerettel rendelkezünk tehát, annál gazdagabb e képzeletünk, és épp ezért fejleszthető is.
Most elképzelem az idáig tán még eljutó olvasó arcát, s abbahagyom e „magas” értekezést. Gondolkozzunk inkább (mint a Legényanyában), és játsszunk a képzelettel. Idén a Föld lakossága meghaladja a 8 milliárdot. Mennyien maradnánk, ha nem lennének bűnözők? Beleértve a terroristától a zsebtolvajig, a korrupt üzletembertől, politikustól a különböző izmusok feltalálóin át az azokat ránk kényszerítőkig mindenkit. A világ urait játszó, magát Nagy Testvérnek neveztető maréknyi személyt is. Tessék tippelni. De az is jó téma lehetne, hogy mekkora lenne a bolygónk körül keringő második Hold, ha az a következőkből jönne létre: az általunk, emberek által eddig „termelt” le nem bomló szemét – a vadászokét leszámítva –, az összes fegyver, amit a teremtés óta gyártottunk, minden kábítószer, minden fölösleges műanyag vagy semmire nem jó tárgy (a nejlonzacskótól, művirágtól a fröccsöntött őzikéig)?
Hányan élnénk így ma? Milyen és mekkora fénye volna a két éjszakai holdnak? Vagy három is lehetne akár, ha a már nem használatos, lepusztult szocialista barokk-remekek romjai (gyárak, „blokkok”, azaz tömblakások, putrik) is külön Holdat alkotnának?
Utópia, mondhatná bárki. Igaz. De néha a valóság rémségei ellen képzeletünk nyújt átmeneti menedéket. Legalább lélegzetvételnyi ideig, míg megszusszan a lelkünk, hogy holnap a meg nem változott rideg valóság megváltoztatásáért és megváltásáért legyen erőnk ismét és ismét tenni. Művészetek, álmok, mesék nélkül elviselhetetlen volna világunk. El sem merem képzelni e fantázia és humor nélküli miliőnket. Mindig jobb világról álmodom, igyekszem tenni érte és mindezekért imádkozom.
Pálmai Tamás