A tudomány oda fejlődött, hogy most már a modern technikát segítségül hívva egyetlen érintéssel fel lehet mérni az emberi tulajdonságokat.
Egy ilyen kezdeményezés kapcsán éppen Kolozsvárott röppent fel a hír, miszerint sikerült a tenyérjóslás ősi módszerét ötvözni a modern technikával. Tenyérjóslás régi időkben is volt, és bár ma már áltudománynak számít, hívei – úgy látszik – még mindig vannak mifelénk. A tenyéren levő vonalak (szívvonal, életvonal) és dombok más és más jelentést hordoznak. Nos ezen az ősrégi (ál)tudományon alapul az új vizsgálati módszer, de immáron a modern technika segítségével viszik számítógépre és elemezik a tenyér rajzolatát. A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség 2500 eurót fizetett egy ilyen készülékért, ami megalkotói állítása szerint a tenyérből jósolva képes pályaválasztási tanácsokat adni fiataloknak. Havonta 100–100 tizenegyedikes gyereket vizsgálnának ezzel a módszerrel.
A műszer „biostimulátorként” működik (jelentsen ez bármit is), és a gép által közölt adatok állítólag felhasználhatóak arra, hogy a diákokat a megfelelő pálya felé tereljék. A szerkezet feltalálója az Egyesült Trákia Fejlett Technikák tanácsadója. Azt állítja, hogy megvalósította a „legerősebb pszihológiai profilszkennelő” programot, mely a tenyérszkenner segítségével egyenest az emberi DNS-ből olvassa ki az információt. Azt is állították, hogy ez a Babeș–Bolyai Egyetemmel partnerségben történt, amit az egyetem vezetősége rögtön tagadott.
Ez nem egy szabványos felmérés, de öt perc alatt kész, és a gyermeknek nem kell törnie a fejét, hogy mi legyen belőle, mert a gép megmondja neki. A pszichológusok szakmai testülete persze azt állítja, hogy a gépnek mindezek közül semmihez sincs semmilyen köze.
A pszichológusok és az egyetem veztősége biztosan azért tagadják a csodát, mert attól félnek, hogy elveszi munkájukat a tenyérszkenner, amely hatékonyan méri fel a nebulók tehetségének fokát és megszabja jövőjük irányát.
Valami hasonló műszerrel vizsgáltathatta meg magát Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is, aki európai parlamenti képviselői székéről álmodozott, de most azt mondja, hogy inkább kitölti végig mandátumát. Mint ismeretes, felvetődött annak lehetősége, hogy ha ő lemond az elnökségről, akkor kényszerűségből ideiglenesen Orbán Viktor lenne az Európai Tanács elnöke. Sőt, még az is, hogy a mi elnökünk, Iohannis pályázná meg a Charles Michel által megmelegített helyet. Charles Michael alighanem mindkét lehetőségtől megijedt, és lehet, hogy ha nem volt ilyen modern tenyérjóslási műszere, mint a kolozsvári tanfelügyelőségnek, akkor egy élő tenyérjóshoz ment el, aki kiolvasta markából jövőjét, és azt tanácsolta neki, hogy jobb, ha marad régi beosztásában, aztán csak kerül neki valami testhez álló tisztség, valamilyen alkalmas szék a feneke alá. Ezek után jöhetett meg a józanabbik esze, és azt mondta, hogy nem szeretné, ha a parlamenti választások elvonnák a figyelmét küldetéséről, alááshatnák az intézmény és Európa terveit, és nem akarná, hogy lemondását arra használják fel, hogy az Európai Tanácsot megosszák, mert azt hiszi, hogy fáradhatalanul Európa egységéért kell dolgozni. Azt nem értem, minderre hogy nem jött rá hamarabb?
Más módon is lehetne vizsgálni azokat, akik mindenféle magas beosztásokról álmodoznak. Nem tudom, miért nem fejlesztik tovább például a Lombroso-féle elméletet (ugyanolyan tudománytalan amúgy, mint a tenyérjóslás), ami a koponya formája, valamint az arcberendezés alapján próbálta magyarázni az emberi viselkedést (s kiszűrni főleg a „bűnöző alkatúakat”). Most már a mesteséges intelligencia oda fejlődött, hogy nemcsak a tenyeret lehet szkennelni, hanem az arcot is. Tovább lehetne tanulmányozni az arcberendezés és az emberi tulajdonságok közti kapcsolatot, és akkor minden olyan személyt, aki valami magas beosztásról álmodik, megvizsgálhatnák ezzel a módszerrel, és kimutatnák az illető személy várható viselkedését. Így elkerülhető lenne az a helyezet is például, ami legutóbb történt, hogy állítólag az ENSZ gázai dolgozói is részt vettek a Hamász október 7-ei Izrael elleni terrortámadásában. Az ENSZ Palesztin Ügynöksége (UNRWA) emiatt vizsgálatot indított több személy ellen. Az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres ezt hallván elborzadt, az Egyesült Államok külügyminisztériuma (s mellettük több más donor is) azt közölte, hogy ideiglenesen felfüggeszti az UNRWA finanszírozását.
Egy biztos: akár a kolozsvári tenyérjólásos módszer továbbfejlesztésével, akár valami más úton (csak épp hatékonyan), jó lenne gazemberségre bevizsgálni minden olyan politikust, aki államfői (vagy államok feletti fői) babérokra tör – így tán idejekorán kiszűrhetőek lennének minden magas polcról a nem oda valók.
Borítókép: Pixabay