Az újonc Sepsi-SIC U19-es csapata meggyőző játékkal érvényesítette a papírformát és játszi könnyedséggel abszolválta a korosztályos teremlabdarúgó Román Kupa második körét, miután szombaton 10–3 arányban diadalmaskodott a Gyergyóremetei Kereszthegy otthonában. Együttesünktől származó információk szerint a kis zöld-fehérek még nem tudják, ki lesz a negyeddöntőben az ellenfél, a szakszövetségnél csak a napokban készítik el a kupaviadal harmadik fordulójának sorolását.
A vendég Sepsi-SIC a Korodi–Kusztos, Bende, Asztalos, Fábián (cserék: Máté, Bodor, Ilyés, Karácsony, Ferenc, Csősz, Mihoreanu, Bede) összeállításban lépett pályára Gyergyóremetén, ahol a kis zöld-fehérek a 3. percben Bende révén máris előnybe kerültek (0–1). Újabb gólra a 8. percig kellett várni, akkor Fábián volt eredményes, majd kevéssel később Kusztos és Bende találatai után már négygólos hátrányban volt a Kereszthegy (0–4). A 10. percben Fábián is duplázott (0–5), majd az első félidő hajrájában Ilyés is beköszönt a házigazdák kapujába, így 6–0-s szentgyörgyi vezetésnél vonultak szünetre a csapatok.
A térfélcserét követően is a háromszéki fiúk irányították a küzdelmet, és Máté József tanítványai a 21. percben kétszer is megzörgették a remetei együttes hálóját: előbb Asztalos, majd Csősz iratkozott a gólszerzők listájára (0–8). A magbiztos előny tudatában kiengedtek a mieink, és szépített a Kereszthegy (1–8). A válasz Kusztostól érkezett, de a folytatásban a hazaiak újabb két góljával 3–9-re alakult a székely párharc állása. A végeredményt a 38. percben Bodor állította be, a Sepsi-SIC meggyőző játékkal 10–3 arányban diadalmaskodott Gyergyóremetén.
U19-es teremlabdarúgó Román Kupa, 2. forduló: Gyergyóremetei Kereszthegy–Sepsi-SIC 3–10 (0–6). Gólszerzők: Portik (24., 29., 30.), illetve Bende (3., 9.), Fábián (8., 10.), Kusztos (9., 29.), Ilyés (16.), Asztalos (21.), Csősz (21.), Bodor (38.).
A nyolcaddöntők további eredményei: Gyergyószentmiklósi Inter–FK Székelyudvarhely 2–5, Marosvásárhelyi VSK–West Déva 6–4, Luceafărul Buzău–Galaci United 4–12, Déva VSK–Simándi Sólymok – lapzárta után ért véget. A mai mérkőzések: Suceavai SPL–Viitorul Darabani, Mausoleul Mărăşeşti–Futsal Ceahlăul Piatra Neamț, Temesvári CFR–Kolozsvári Clujana. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.