Február negyedikén késő délután nagy érdeklődéssel hallgatta a bécsi Bornemisza Péter Társaság (BPT) közönsége dr. Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus, nemzetközi címerakadémikus Erdély címere az osztrák államhoz kötődő címerkompozíciókban című előadását társaságunk capistrangassei székhelyén. Vannak különösen szerencsésen induló előadások, és ez ilyen volt. A hallgatóság egyik tagjának kérésére, miszerint őszinte érdeklődéssel, de minden heraldikai alapismeret nélkül jött el az előadásra, az előadó magabiztos tudással és tömör előadói eleganciával vázolta fel a címerek, illetve a címertan kialakulásának folyamatát. Sokat tanultunk mindannyian a bevezető részből.
Következett az előadás témájának a részletes kifejtése, Erdély címere „alakváltozásainak”, fejlődésének a rendszeres levezetése. Hallgatóságunk jelentős része erdélyi származású lévén, a bemutatott adatokat sokkal több mint pusztán tudományos érdeklődéssel követtük. Azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy mi, magyarok, a többi kelet-közép-európai nemzethez hasonlóan, sokkal erősebb érzelmi ráhangolódással figyelünk ma is szimbólumainkra, mint kontinensünk nyugati felének polgárai. Eme nagyfokú érzelmi fogékonyság, sőt, érzékenység miatt különösen fontos a tények és adatok pontos megismerése, saját szimbólumaink kialakulásának ismerete.
Hallgatóságunk jó kezekben volt, hiszen dr. Szekeres Attila István nemcsak számtalan nemzetközi konferenciára járó, elismert szakemberként, illetve nemzetközi szakfórumok tagjaként, de – hogy finoman fogalmazzunk – a heraldika „frontvonaláról” érkezett hozzánk Bécsbe. Aktív címertervezőként, illetve a 2014-ben alapított Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnökeként munkája során számtalanszor megtapasztalhatta és tapasztalhatja a címerek és zászlók körüli, elsősorban politikai indíttatású „szakmai” viták hevét. Külön érdekesség, egyben nehezen elviselhető kellemetlenség, hogy ezek a viták, nem egyszer bántó támadások nem csak általában véve érik nemzeti szimbólumainkat és azok köztereken való használatát, de gyakran még a regionális, a városi, sőt, a községi – kisközösségi – szimbólumokat, helyi címereket, jelvényeket is utolérik! Azt hiszem, ez a mai Európában kifejezetten romániai specialitás. Az előadás szerkesztett dolgozatának záró mondatában írja az előadó-szerző: „Az első világháborút követően felbomlott az Osztrák–Magyar Monarchia, külön állam lett Ausztria, külön a megcsonkított Magyarország, Erdélyt pedig Romániához csatolták, címere Magyarország címeréből Románia címerébe vándorolt át.” Előadónk professzionális szakmaiságán túllépve én megkérdezem: nem lenne itt az ideje a győzteseknek végre megnyugodni és a közös Európa határai között nemzeti kisebbségi ügyekben (is) kölcsönös tiszteletet, európai toleranciát és önuralmat gyakorolni?
Köszönjük a jól áttekinthető, élvezetes előadást!
Másréti Kató Zoltán, a BPT elnöke
