Farsangi mulatság esketéssel, temetéssel

2024. február 14., szerda, Közélet

Vesszen el a hideg, tűnjön el a tél! – kiáltották húshagyókedd délutánján Sepsiszentgyörgy főterén mindazok, akik a Guzsalyas Alapítvány felhívására bekapcsolódtak a farsangfarki zenés, maskarás mulatságba.

  • Fotó: Albert Levente
    Fotó: Albert Levente

A hagyományokhoz híven a vidám, éneklő csoport a Míves Háztól vonult a városközpontba, élén a kereplőt forgató ördöggel, kiegészülve az idén is eredmény nélkül áruba bocsátott kecskével, a megtáncoltatott medvével, illetve boszorkányokkal, az árkosi Bálint Zoltán által megelevenített kíváncsiskodó gólyával, a menyasszonnyal és vőlegénnyel, a hóhérral és pappal. A színház elé érve színes sereg, számos család és diákok vették körül a kőszínpadot, ahol Benkő Éva diktálta a ritmust: „sirítsd meg, fordítsd meg, ha szereted, csókold meg!” – hangzott el mások mellett a mindenkit táncra buzdító felhívás, közben bemutatták a kecskét, táncba hívták a medvét, és még az ifjú párt is összeadták, s végül a könnyek összegyűjtésére alkalmas vájlingokat is keresték, hiszen mint elhangzott, nem csak mulatni, temetni is jöttek. Elsiratták hát Illést, majd meg­gyújtották a tüzet, s az egybegyűltek végül teli torokból a lángokba kiáltották az egy év alatt összegyűlt rosszat.

A téltemető rendezvény a Kónya Ádám Művelődési Ház munkatársai, a Kincskeresők Néptáncegyüttes, a Tanulók Háza gyermektánccsoportjai, a Székely Mikó Kollégium tánccsoportja, a Százlábú-Százlábacska néptáncegyüttesek, a Művészeti és Népiskola Pacsirta énekcsoportja, a Csicsergő énekegyüttes és a Zöld fenyő néptánccsoport, valamint a szentivánlaborfalvi L’art Szentiván néptánccsoport együttműködésével valósult meg.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 940
szavazógép
2024-02-14: Máról holnapra - Demeter J. Ildikó:

Összevonósdi az országprojekt?

Eredménytelenül végződtek a tárgyalások, dugába dőltek a koalíció tervei, kudarcot vallott az egyeztetés, nem sikerült közös nevezőre jutni – ilyen és hasonló címek folynak a román tévé- és rádiócsatornákon, az online és a nyomtatott sajtóban is a PSD és a PNL vezetőinek hétfői találkozója után. Mintha egy világra-, de legalábbis országra szóló jelentőségű kérdésről lenne szó, ami súlyos nehézségeket okozna, ha megoldatlanul marad.
2024-02-14: Közélet - Bodor János:

Elfogadták a költségvetést (Kovászna)

A helyi tanács hétfői ülésén a városatyák egyhangúan megszavazták a 2024. évi költségvetést és beruházási jegyzéket. Ennek értelmében a fürdőváros önkormányzata idén 78,42 millió lejből gazdálkodhat.