Karl May (sokszor: May Károly, 1842 Ernstthal – 1912 Radebeul) soha nem volt szívesen látott vendég az irodalomtörténetben. Jónéhány más szerzőhöz hasonlóan elismerték, mint ifjúsági írót, akinél nem az irodalmi igényesség, hanem az izgalmas események hiteles(nek tűnő) leírása számított.
Serdülőkori olvasmányaim között azonban jelentős helyet foglalt el a dús fantáziájú német szerző számos regénye. Bár akkoriban úgy tudtuk, hogy a legendás amerikai vadnyugatot alaposan, személyesen ismerte a szerző, valójában mindössze a gazdag és indián mentes nagyvárosokat látogatta meg a tengerentúlon. Életéről egy orvosilag érdekes adatot jegyeztem meg: vakon született, de négyéves korában a kezelés és egy műtét hatására visszanyerte látását.
Nos, szóljunk a műveiről is. Emlékezetem előhívására újra elolvastam egyik legtöbbször emlegetett regényét, Az Ezüst-tó kincsét. Szereplői a már ismert „sápadtarcú” emberek, Old Shatterhand és társa, Old Firehand, akik az apacs indiánok főnökével, Winnetouval számos harci kaland után a könyv utolsó fejezetében eljutnak az Ezüst-tóhoz, amelynek sajátos (ezüstös?) színe jelzi a nagy kincs ottlétét. A történet egyik színes alakja (aki szerintem szükségtelen, de humoros toldalék) a bőrruhás Droll néni, aki hol eltűnik, hol újra megjelenik az események sodrásában.
Egy regény akkor lehet hiteles, ha a két ellentábor nagyjából egyforma erőt képvisel, és a célhoz vezető kalandos, fegyveres harcokkal és cselekkel gazdagított történet során nem tesz különbséget a gonosz sápadtarcúak (trampek) és az ellenséges indián törzsek (utahok) között. Legfeljebb annyiban, hogy míg a sápadtarcúak lőfegyverekkel, az indiánok inkább nyilakkal küzdenek. A fegyverek közül kitűnik Old Shatterhand csodás fegyvere, amellyel töltés nélkül többször és pontosan lehet lőni...
Az Ezüst-tó kincsét érdemes elolvasni felnőtt korban is, mert annyira izgalmas és kiegyensúlyozott a sikerekben és a kudarcokban mindkét tábor számára, hogy azon regények közé tartozik, amelyekre azt szoktuk mondani, hogy „egy huzamban elolvastam”. A jelek szerint örök olvasmány marad, mert három évvel ezelőtt újra kiadták (Móra Könyvkiadó), hogy mind az ifjúságot, mind a napi gondok miatt bosszús felnőttek gondolatait egy időre más irányba térítse. Engem lekötött az újraolvasása, míg más, „komoly” könyvek lapozatlanul, várakozólistán hevernek az ágyam mellett.
Puskás Attila