HÚSVÉTI ÜZENET. Klaus Iohannis államfő szombaton üzenetet fogalmazott meg a nyugati kereszténység húsvéti ünnepe alkalmából, melyben békét, egészséget és örömöt kívánt a romániai római katolikus, református, unitárius és evangélikus híveknek.
„A küzdelmeink és megpróbáltatásaink közben a húsvét lehetőséget ad az együttlétre a szeretteinkkel, és emlékeztet bennünket arra, hogy az isteni szeretet és hatalom mindig velünk van. A szolidaritás és az együttérzés szellemében fordítsuk gondolatainkat és imáinkat a szenvedők felé, felajánlva nekik a remény fénysugarát és a hit vigasztalását” – idézte az államfőt az elnöki hivatal közleménye. (Agerpres)
A MAGYAR KÖNYVEK ELLEN IS FELLÉPTEK. Megakadályozná a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), hogy a könyvtárak magyar könyveket is beszerezzenek – hívta fel a figyelmet Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője. A felsőház tegnap tárgyalt és fogadott el egy törvényjavaslatot, amely a könyvtárak működését szabályozó hatályos jogszabályon módosít. Az AUR azt kezdeményezte a törvényjavaslat kapcsán, töröljék a hatályos törvényből azt a cikkelyt, amely lehetővé teszi, hogy ott, ahol magyar emberek élnek, a könyvtárak magyar könyveket is beszerezzenek, és az olvasók rendelkezésére bocsássák azokat. (Maszol)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.