Egységes nemzeti jogainkért — Interjú Kovács István unitárius lelkésszelVálságban a nemzeti összefogás új helyzetet teremthet — Simó Erzsébet

2009. február 6., péntek, Nemzet-nemzetiség

Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész az erdélyi unitárius egyház közügyigazgatója, a csúcsvezetés tagja, az unitárius világszövetség végrehajtó bizottságának európai tagja, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat képviselője, az MPP-frakció vezetője. A vasárnap 13 órára a magyar történelmi egyházak felhívására a magyar vezetők leváltása ellen tiltakozó tüntetés előtt arról kérdeztük, miért épp az egyházaknak kellett felvállalniuk ezt a politikai hatalom elleni tiltakozást.

Nemzeti sorskérdésekben az egyház nem lehet közömbös

— Az imahét jó alkalom volt arra, hogy a különböző felekezetek lelkészei együtt imádkozzanak, és együtt gondolkodjanak a hit és a nemzet sorskérdéseiről. Idén véletlenszerűen úgy alakultak a dolgok, hogy épp az imahét idején kezdtek kijegecesedni a választás, a hatalomváltás következményei. A tiltakozás gondolata először György Ervin leváltása előtt a prefektus és papok közti találkozáson merült fel. Később minden felekezet vállalta a megmozdulást, s az imahét után megszületett a felhívás. Megítélésem szerint igen fontos lépése ez az egyházaknak, igaz, a felekezetek között van különbség a jelen helyzet értékelésében. Én személy szerint nem a papi hagyományt tartom fontosnak követni, hanem azt a profetikus hagyományt, miszerint Isten szolgálata és a közösség akár napi szintű szolgálata szétválaszthatatlan. Ezért is éreztem mindig, hogy részt kell vállalni a közösség ügyeiből. A leglényegesebb egy lelki vezetőnek, hogy lelki gerincévé váljék a közösségnek. Az értelmiségiekre egyébként is nagy felelősség hárul abban, hogy a közösséget megőrizzük. Jó ideje különösen szánalmasnak találom azt a folyamatot, törekvést, mellyel az értelmiséget vagy félreállították, vagy megvásárolták, vagy bedarálták.

A lelkiismereti szabadság transzszilvanikum

— Osztja azt a véleményt tehát, hogy a közösség értelmiségi nélkül csupán nyáj marad?

— Igen, és úgy látom, hogy pont ott történt merénylet a közösség lelki tartása ellen, ahol olyan mechanizmusokat talált a politikum, amellyel félreállítja, lekötelezi, elnémítja, valamilyen módon lelki tartás nélkül hagyja a nyájat, hogy az szabadon irányítható legyen. Az egyházakkal is folyt ilyen kísérlet. Az osztogatás, a megvásárlás. Nagyon fontosnak tartom a lelkiismereti szabadságot, azt, hogy ne a pillanatnyi előnyökre figyeljünk, különösen ha közösség érdeke áll mérlegen.

— Intenzív politikai szerepvállalásának ez az indítéka?

— A közélet és a lelkészi szolgálat nálam valóban szétválaszthatatlan. Főként mert úgy érzem, hogy vallásom, az unitárius már születése pillanatában közéletileg nagyon elkötelezett volt. A lelkiismereti szabadság elfogadása a XVI. században legalább olyan fontossággal bírt, mint később a politikai identitás megvallása. Ezt az értékrendet akár transzszilvanikumnak is nevezhetjük, mert megelőzi azokat a demokráciákat, melyeket most irigységgel nézünk. Úgy érzem, ez felhatalmaz arra, hogy ezt a magunk korában érvényesítsük és továbbvigyük. Az én hozzáállásom, és mindazon lelkészekké, akik részt vesznek az erdélyi magyarság sorsának alakításában, ezt a parancsot viszi tovább. Ennek dacára kemény vívódásaim voltak, mikor elvállaltam a politikai megmérettetést. Az én mértékadóm a lelkiismeretem. Ha úgy érzem, hogy én valamit a közösség szolgálatáért teszek, s ha az Isten és ember előtt felvállalható, akkor nem félek. Ezért nem éreztem vesztesnek magam, mert fontosabb volt megjeleníteni az alternatívát. És esélyt, lehetőséget adni az embereknek, s a politikai osztályból való kiábrándulás talaján felmutatni egy másik értékrendet.

Kétfejű pártsas szorításában

— Most, hogy az ország egy olyan kétfejű pártsas markába került, amelynek két feje is egymást eszi, amikor teljes a bizonytalanság, működnek-e a szépített remények és a lelkiismeret parancsa? Miért küzd ez a két és fél vagy három székelyföldi megye?

— Politikai értékopcióm szerint nemzeti és jobboldali elkötelezettségű vagyok. Egyetlen szóval tudnék válaszolni a kérdésre: az autonómiáért. Ahhoz, hogy vállalni tudjam, s tiszta lelkiismerettel tudjak beszélni az én nemzeti elkötelezettségemről, tisztáznom kellett, hogy mi igazából az. Úgy látom, hogy egy olyan világban, amikor minden entitás, beleértve bármely organizmust, érték, s oda kell figyelni, hogy el ne vesszen, akkor egy kulturális entitás, egy nemzeti identitás igencsak fontos Isten világában. Működjék a sokszínűség, hogy a világ tejes értékű maradhasson.

— Veszélyben látja?

— Veszélyben vannak, nemcsak itt, globális szinten is nagy a kihívás. Vissza kell találnunk nemzeti értékeinkhez, mert a nagy globális gazdasági szempont éppen abból él meg, hogy ezeket a gátakat, akadályokat, nemzeti és identitáskerítéseket lerombolja, hogy szabadon áramoljon a piac irányába.

— Globalizáció, központosítás és autonómia — mintha agyonütnék egymást.

— Az autonómia nemcsak hogy nem nemzeti önzésből származó törekvés, hanem, úgy érzem, általában az identitások megőrzésének módozata. Kérdés, hogy ilyen összefüggésben itt, Erdélyben és Romániában mit akarunk a nagy kétfejű pártsas szorításában? Ha az autonómia valóban létezne, kiderülne, hogy a bukaresti váltások nem befolyásolnák olyan nagy mértékben a mi életünket, hiszen annak lényegi része a mi kezünkben volna. Amikor mi most a magyar intézményvezetőkről beszélünk, tudnunk kell, hogy ez nagyon parányi kérés ahhoz képest, amiről az autonómia szól, ahhoz képest, ami ellen ilyen betyáros pofátlansággal nyilatkozott az államelnök. Kérésünk oly csekély, már a kezdet kezdetén a világ legtermészetesebb dolgának kellett volna lennie, hogy mifelénk az intézményvezetőknek etnikai arányuknak megfelelően magyaroknak kell lenniük. Már csak a működőképességük szintjén is, hogy el tudjanak igazodni ebben a környezetben. Nyíltan kitetszik, ami most történik, csak eszköz abban a be nem vallott szándékban, ami Ceauşescu óta, de még régebb él, esetleg a módszerek mások, de a cél ugyanaz: e magyar régió elrománosítása és végleges bekebelezése. Tisztán látszik, azok az eszközök, melyek a központi intézmények kezében vannak, nem egyszerűen feladatkörük ellátására szolgálnak, hanem az etnikai arányok megváltoztatására. Látjuk például, hogy egész városnegyed épül közpénzen, csendőrlaktanya címén itt, Sepsiszentgyörgyön. Ilyen helyzetben fontos, hogy egységesen nyilvánuljunk meg, ugyanis az RMDSZ eddigi politizálása, hatalomhoz szokása és tizenkilenc év alatti kopása erre kényszerít. Ezt korrigálandó, létrejött egy alternatív politikai gondolkodás a magyarság köré­ben, amit egyesek egészséges pluralizmusként élnek meg, mások megosztottságként. Szerintem szükség van az erdélyi magyarság körében is a többvéleményűségre, de nagyon fontos szempont, hogy vannak olyan sorskérdések, van egy nemzeti minimum, amelyben együtt kell működnünk.

A nemzet szolgálatának felül kell írnia a politikumot

— Nincs itt arról is szó, hogy egy pártként működő nagyobb szervezet s egy fiatal párt ugyanazzal a kiskacorral a szájában közelít hatalmi szférákhoz? Egy tüntetésen kívül mivel lehet még összefogni, mozgósítani embereket nemzeti célok érdekében?

— Úgy érzem, hogy az RMDSZ — nem akarom bírálni most, az összefogás pillanatában őket, de ki kell mondani — tévedett akkor, amikor korábban, nagy horderejű momentumok idején utcára kellett volna vonulni, azt mondta, nem ez a módszer, elintézzük majd mi politikai eszközökkel, Bukarestben. Akkoriban óva intettek attól, hogy a civil tiltakozás formáihoz nyúljunk. Az is egyértelmű, hogy azért jutottunk ide, és azért kell most újraépíteni a nemzeti szolidaritást, mert az RMDSZ pártként kisajátította a közképviseletet. Még az intézményekben is. De most nem erről beszélünk, nem ezt mondjuk, mert a nemzetünkről van szó. Inkább azt fogalmazzuk meg, hogy le kell vonni a tanulságokat, miszerint nem lehet egy nemzetközösség érdekeit pártpolitikai alapon kisajátítani, mert az összefogásra mindig szükség van. Más lenne most a helyzet, ha korábban szélesebb összefogás jegyében történt volna a döntéshozás. Ennek dacára tudjuk, hogy ebben a helyzetben nem igazán arról van szó, hogy nekünk mi a hasznunk. Ennek a tüntetésnek jelzésnek kell lennie a kétfejű pártsas képviselte hatalom felé. Ők ugyanis arra gondolnak, hogy a magyarság megosztott, s próbálgatnak fogást találni rajtunk. Meddig tágítja a kaptafa a cipőt, hol reped el? Nekünk meg jeleznünk kell: megállj, sorskérdésekben össze tudunk fogni.

Az önkormányzatban fontos az együttműködés

— Mintha a rossz idők dacára lépegetnénk az önkormányzatiság irányába. A városi tanács munkájában változást látunk, minden mozogni, alakulni látszik. Mi ebben az MPP és mi az RMDSZ szerepe?

— Nekünk az volt a célunk, hogy együttműködjünk a város érdekében. Erőltetett menetben dolgoztunk, nemrég egy beszélgetés alkalmával elmondtuk, a tűzszünet vagy az egymásnak nem ártás, az még nem teljes pozitív együttműködés. Szükségesnek látjuk, hogy stratégiáinkat rövid, közép és hosszú távra felépítsük, és egyeztessük, ha már közösen vezetjük a várost. Az MPP-frakciónak épp a múlt héten volt egy egész napos ülése, kidolgoztuk azokat az irányelveket, melyeket a városfejlesztésben követni szeretnénk, s most a másik frakcióval kell egyeztetnünk. Meg is állapodtunk, hogy összehozunk egy stratégiai bizottságot, ahol már a tanácshatározatok előkészítésekor konzultálunk. Mert volt s van, amiben nem értünk egyet. De az autonómia-népszavazásban például most, a választások után kiváló volt az együttműködés. A polgármester jó politikus, okosan dolgozik, ahhoz is van érzéke, hogyan vigye el egy-egy döntés piáros eredményeit. Például most, a prefektus leváltásával csaknem egy időben, mielőtt sorra került volna az autonómia-népszavazás előterjesztése, szünetet kért, mondván, meg szeretné toldani egy artikulussal. Javaslata jó volt, jobbított a dokumentumon.

— Ez csak méltányolandó.

— Igen. Jó politikus, és úgy látom, hogy az Albert Álmos szintjét ugyancsak meghaladja.

Civil társadalom nélkül béna a nemzet

— Most nagyon nehéz helyzetben vagyunk, de arra gondolok, a válság, a krízis egyben a megújulás lehetőségét is magában hordozza. Azoknak, akiknek módjában áll, s akik térfelén pattog a labda, jó lenne, ha levonnák azt a következtetést: az erdélyi magyarságnak csak akkor van jövője, ha a civil társadalmat úgy segíti felépíteni, hogy arra bármikor számítani lehet. Egy olyan közösség, melyet jól meghatározott érdekérvényesítés miatt a civil kezdeményezések tekintetében is lefojtott állapotban tartottak, íme, mikor mozdulni kellene, tiltakoznia kellene, nehezen tud. Nincsenek meg a védekezési reflexei, a természetes immunitása. Én úgy érzem, hogy ezt ki kell mondani, miközben nem a múltról szól ez a pillanat. Az elmúlt tizenkilenc év bűnös, s azok felelősek, akik ahelyett, hogy építették, megbecsülték volna a véleményét felkínáló értelmiséget, vagy csatlóssá, vagy némává tették. Tulajdonképpen, ha jól megnézzük, az eltorzulási folyamat ilyen helyzetben akkor is bekövetkezik, ha a földre szállt angyalok igazgatnak. Mert nem működik az ellenőrzés, a számonkérés.

Mi, egyházi emberek úgy érezzük, szomorú dolog, hogy tizenkilenc évvel a rendszerváltás után nekünk kell ezt a tiltakozást megszerveznünk. 1989—90-ben is ezt tettük, most húsz év után egyszerűen tragikus, hogy hasonló a helyzet. Az elmúlt két évtized alatt fel kellett volna épülnie a civil társadalomnak, most a polgárnak kellene megszólalnia megannyi csatornából. Mondjuk ki azt is: igaz, hogy az egyháznak fontos a nemzet ügye, de csak végső, szélsőséges vészhelyzetben kell ilyen értelemben mozgósítania. Ami most történik, pontosan mutatja, milyen sajnálatosan mélyen vagyunk. És fölemelkedni csak széles ölelésű összefogással lehetséges.

— Köszönjük a beszélgetést, találkozunk mindannyian a vasárnapi tüntetésen.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a Román Kupa döntőjébe?








eredmények
szavazatok száma 1170
szavazógép
2009-02-06: Nyílttér - x:

Ebédszünetet kérünk!

Az ősz folyamán mellékállásban olyan munkát végeztem, amelynek során Észak-Kelet-Magyarország jó néhány egykori termelőszövetkezetének a telephelyein jártam. Talán nem meglepő senkinek, hogy az egykoron jól működő gazdaságok ma már magánkézben ugyan, de feleannyit termelnek, mint korábban. Évek óta semmilyen felújítás nem történt, az épületeket itt-ott foltozgatják, ha beesik az eső.
2009-02-06: Közélet - x:

Minden magyarnak ott a helye

Egyre több szervezet mellett az egész háromszéki magyarság csatlakozik a történelmi magyar egyházak által kezdeményezett tiltakozó nagygyűléshez, vidékről is sokan szándékoznak részt venni a vasárnapi rendezvényen. Az állami intézményekben a magyarság arányos képviseletéért síkra szálló egyházakhoz az RMDSZ és az MPP mellett a pedagógusszövetség is felzárkózott, és támogatja a kezdeményezést a vitézi rend is.