A budapesti templomokban ma dél­előtt megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat és a borzongós őszies levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették: ma délután 4 óra 30 perckor írták alá a Trianonban a magyar meghatalmazottak a békeokmányt.

Ma tehát elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat: a kincses Kolozsvárt, a Rákócziak Kassáját, a koronázó Pozsonyt, iparkodó Temesvárt, a vértanúk városát, Aradot és a többit mind, felnevelt kedves gyermekeinket, a drága, szép magyar centrumokat. Ma hazátlanná tettek véreink közül sok millió hű és becsületes embert és béklyókat raktak dolgos két kezünkre. És a világ urai ma azt hiszik, hogy befejezték művüket, hogy kifosztva, kirabolva, elvérezve és megcsonkítva már csak egy papírlapot kell ránk borítaniuk szemfedőnek.

Pedig a mi sorsunk még nem teljesedett be. A csapások súlya alatt összeroskadtunk, s a fájdalomtól felzokogott a lelkünk. De mint isten­ítéletes vihar a levegőt, úgy tisztítanak meg minket is a szenvedések és edzenek keményebbre a csapások. Mint ahogy az anyaföld Anteusznak új erőt adott küzdelmeihez, úgy sarjadzik ki az áldott, életet adó magyar humuszból nemzeti újjászületésünk reménysugára. A lemondás borzasztó órájában fogamzik meg bennünk a nagy elhatározás, hogy azért is élni fogunk és hogy becsületes iparkodással, dacos törekvéssel, szent akarattal és megszentelt munkával szerezzük vissza mindazt, amitől ma megfosztottak.

És hisszük, hogy sikerülni fog. Hisszük... de óh, ma még mindig újra és újra feljajdul bennünk a bánat. Ma még friss a seb, s ha tehetetlenül fetrengünk is, azért az Entente érthet abból, amit ma itt látott. A város és az ország némán, méltóságteljesen, de komor daccal tüntetett az erőszakos béke ellen. Egész Budapest a gyászünnep hatása alatt állott. A mulatóhelyek zárva voltak, a vonatok, kocsik megálltak, s a munkások letették a szerszámot néhány percre ezen a fekete pénteken. A nemzetgyűlés, a főváros tanácsa, az egyházak, a hazafias egyesületek és az idegen megszállás borzalmai elől idemenekült véreink impozáns módon fejezték ki tiltakozásukat a ránk kényszerített aktus ellen.

A menekültek néma tüntetése

Árpád fejedelem szobra előtt már fél kilenc óra tájban gyülekeztek a megszállott területek elüldözött magyarjai. Asszonyok, leányok, gyermekek jöttek el a hontalanná vált családfőkkel, hogy részt vegyenek a tragikus jelentőségű napon rendezett néma tüntetésen. Őszi hangulatot árasztó eső verte a vagonlakók, menekültek és kiüldözöttek tömegét és minduntalan hangzott a megjegyzés: „Még az ég is velünk gyászol”.

Az elszakított területek menekültjei hatalmas jelzőtáblák mögött csoportosultak. Keletmagyarország, Északmagyarország, Délmagyarország fiai álltak össze tömött négyes sorokban. Külön csoportba állottak a vagonlakók és táblákat tartottak kezükben a következő felirattal: „Békés otthonából kiüldözött 12 000 vagonlakó tiltakozik a békeszerződés ellen.” Külön csoportban tömörültek az Unió zászlaja alatt az Erdélyi Magyar-Székely Szövetség tagjai, valamint a menekült államvasúti alkalmazottak is. Fél tíz órakor indult el a tüntető menet az Árpád-szobor elől. A menet élén vitték az Erdélyi Otthon újonnan fölavatott zászlaját, majd egymás után következtek a különböző csoportok. Zajtalanul, némán, de méltóságteljesen demonstrálva haladt végig az esőverte menet az Andrássy-úton, melynek utcai közönsége nagy megilletődéssel és együttérzéssel nézte az igazán megrendítő felvonulást.

Szentmise a Bazilikában és felvonulás Petőfi szobrához

Tíz óra után néhány perccel érkezett meg a menekültek tüntető tömege a Bazilika épületébe. A nemzetiszínű zászlókkal és hazafias feliratú táblákkal a főoltár körül helyezkedtek el és a templomot az utolsó sarokig megtöltötték a menekültek csoportjai. A szentmisét Kovács Kálmán apát celebrálta fényes papi segédlettel és ő tartotta meg a szentbeszédet is, minthogy Zadravecz István tábori püspököt betegsége megakadályozta a megjelenésben. A fájdalomnak végtelen tengerében élünk – mondotta a főapát. Nem tudjuk, hogy megálljunk-e vagy tovább haladjunk a fájdalmak útján. Bíznunk kell abban, hogy az Isten nem fogja elfelejteni millió és millió magyar szív bánatát, szenvedését, bizalmát és szebb jövőbe vetett hitét. Nagy nemzeti küzdelemről, a feltámadás munkájáról van itt szó. És mi meg fogjuk mutatni, hogy élni akarunk és élni fogunk. Nem a keserűség, nem a gyűlölség vezet bennünket, hanem a feltámadásba, a szebb jövőbe és az isteni gondviselésbe vetett törhetetlen hitünk. A szent beszéd elhangzása után a templom egész közönsége a Hymnuszt énekelte el.

Tizenegy órakor ért véget a szentmise. A menekültek tüntető tömege kiözönlött a Bazilika épületéből és a zászlók és jelzőtáblák mögött elhelyezkedve, néma csendben haladt a Vilmos császár-úton, Károly király-útón, a Kossuth Lajos-utcán keresztül a Petőfi-térre. Minden szónoklat mellőzésével helyezkedett el a tüntető tömeg a szobormű körül és a szitáló esőben elénekelték a magyar nemzet imáját. A Hymnusz elhangzása után a tüntető csoportok méltóságteljes rendben tértek vissza helyiségeikbe, ahol megbeszéléseket folytattak további teendőikre vonatkozólag.

Istentiszteletek

A Kálvin-téri református templomban, valamint a fasori evangélikus templomban délelőtt tíz órakor tartottak a béke aláírásának idejében istentiszteletet. Az evangélikus templomban Raffay Sándor püspök, a református templomban pedig Barabás Samu kolozsvári esperes mondott beszédet és azt hangoztatták, hogy minden magyarnak kitartóan, fáradhatatlanul és minden erejével dolgoznia kell, hogy a nagy csapást el tudja a nemzet hárítani. Az egyetemi templomban is istentiszteletet tartottak délelőtt 10 órakor Ballagi Aladár rektor, a kari dékánok, az egyetemi tanács és a tanári testület jelenlétében. A szentmisét Ámon Pál, a papnevelő intézet igazgatója celebrálta. Wolkenberg Alajos hittudományi dékán intézett ezután buzdító beszédet a jelenlevőkhöz. Az istentisztelet a Hymnusz eléneklésével fejeződött be.

Tiltakozások a fővárosban

A főváros tanácsa a tegnapi történésre való tekintettel tartotta meg rendes tanácsülését, melyet tíz órakor nyitott meg Bódy Tivadar polgármester. A békeszerződés elleni néma tiltakozás jeléül a tanács­ülést egy órára felfüggesztették, úgy hogy a tanácskozást csak tizenegy órakor kezdték meg.

A budapesti büntetőtörvényszéken ma délelőtt tíz órakor az összes tárgyalásokat tíz percre felfüggesztették, hogy a bírói testület is kifejezést adjon hazafias tiltakozásának.

A békeszerződés aláírásának napján Szent István birodalmának összes nemzeti szövetségei és egyesületei felhívást intéztek minden magyar állampolgárhoz, melyben kifejtik, hogy a magyar nép hősiesen teljesítette a világháborúban kötelességeit és csak árulás kényszerítette a magyarságot arra, hogy lerakja fegyverét. A győztes hatalmak azonban páratlanul lealázó és irgalmatlan békét diktáltak reánk. A legyőzött nép, mely nem vesztette el önérzetét, elejét fogja venni annak, hogy ez a békeszerződés sokáig tartsa igában a magyar népet. Az elszakított területeken élő magyarság szíve az egységes nagy magyar nemzet felé dobog. Nem fogják elfelejteni az új országhatárokon túl sem, hogy Szent István birodalma mindenkor a szabadság, a jog, a rend és a műveltség hazája volt. A magyar nép adta a kontinensnek az első szabad alkotmányt és ez a nép védelmezte Európát évszázadokon át a keleti barbársággal szemben. A felhívás azzal végződik, hogy a nemzet sorsa nem írott szerződéseken, hanem fiai­nak erényein alapszik.

Ma délelőtt a béke aláírásának órájában az összes hivatalokban a hivatalnokok 10 percre letették a tollat, hogy ők is némán tiltakozzanak a rettenetes békeszerződés ellen. (…)

A megszállott vármegyék követei ma gyűlést tartottak a vármegyeházán. Persay Ferenc, Bars-vármegye volt alispánjának hazafias elnöki megnyitóbeszéde után dr. Király Aladár, Háromszék vármegye követe előterjesztette a világ összes népeihez intézendő kiáltványt, amelyben tiltakoznak az ország igazságtalan megcsonkítása ellen s kijelentik, hogy a vérszerződés azt a kötelezettséget rótta ránk, hogy hazánkat, ha másképp nem lehet, vérrel is, vassal is megtartsuk utódaink számára.