Nagybaconban 3587 szavazásra jogosult közül 1864-en (51,97 százalék) adták le voksukat valamelyik polgármester-jelöltre. A tisztségben levő RMDSZ-es Simon Andrást csak 576-an (33,45 százalék) támogatták az újrázásban, a független jelölt Nagy István Csongor viszont 1115 (64,75 százalék) szavazatot kapott, így őt választották községvezetőnek.
A fiatal falugazdász már rég készül a feladatra. Mint mondotta, kétszer is közel volt ahhoz, hogy megmérettesse magát a választásokon, de végül meggyőzték, még ne tegye. Most viszont elérkezettnek látta az időt, és számított is rá, hogy sikeres lesz.
Szeretett volna RMDSZ-es jelölt lenni, de Simon András annyira titkosan tartotta a jelölőgyűlést, hogy esélye sem volt szándékát bejelenteni és előválasztást kérni. Mivel édesapja a helyi RMDSZ alapítótagja, és nagyapja is tett az érdekvédelmi szervezet érdekében, meg sem fordult fejében, hogy sértődésében esetleg más pártot válasszon, inkább független lesz. Ha felkérik, s úgy látja, Baconnak előnye származik abból, hogy polgármestere RMDSZ-es, akkor be fog állni – mondotta.
Kampányát úgy építette fel, hogy abba ne tudjon senki belekötni. A község minden házához elment, az otthon találtaknak átadta szórólapját és vázolta terveit. Falugyűlést nem tartott, mert élt a gyanúperrel, hogy provokátorok is megjelennek, s a beszélgetést olyan irányba viszik el, amit nem szeretne. Közrejátszott az is, hogy a gyűléseken szólnia kellett volna arról is, hogy mi nem tetszik neki a jelenlegi vezetés munkájában, márpedig ő megfogadta, hogy nem lép fel támadólag, sőt, az őt ért sérelmekre sem válaszol. „Ismerőseim, barátaim szinte naponta szóltak arról, hogy mi mindent hordanak rám a faluban, jó lenne, ha válaszolnék rájuk. Azt mondtam, nem fogok, lenyelek mindent, mert nem akarom, hogy a kampány sárdobálásról szóljon: ismernek engem, ismerik ellenfelemet is, bízom benne, a község lakói tudják, kire érdemes szavazni. És úgy is lett, köszönöm szépen bizalmukat” – nyilatkozta a megválasztott polgármester.
Az elkövetkező hónapokban követni fogja a tanácsüléseket, a lehetőségek mértékében ismerkedik a közigazgatással, de novemberig még ellátja feladatait a Székely Gazdaszervezetek Egyesületénél, ahol agrár-szaktanácsadással segíti közösségét.