Sokan nem tudják, még csak nem is gondolják, milyen telitalálat magyar nyelvünkben a férjhez ment asszony helyzetének kifejezésére szolgáló szó: feleség. Nagyon régi szavunk lehet ez, mert Károli Gáspár is ezzel fordította a teremtéstörténetben a héber issá-t, az ís (=férfi) nőnemű alakját (1Móz 2, 23–24).
S ha valaki most föl akarná fedezni, hogy ebben a szóban benne rejtőzik a valaminek vagy valakinek a fele fogalma is, egyáltalán nem tévedne. Még az értelmező szótár is utal rá. De ugyan miben „feles” az asszony?
Egy biztos: semmiképpen sem az értékében. Sajnos sok férfi gondolja azt, hogy az asszony maradjon meg a főzőkanál mellett, és ne legyen más gondja, mint a lakás rendben tartása és – esetleg – a gyerekek nevelése, felügyelete. Az is megtörténik olykor, hogy – válás esetén – nem hajlandók elismerni a közös szerzemény fele-fele osztását. Pedig a Biblia oly világosan és érthetően tolmácsolja Isten gondolatát: „Nem jó az embernek egyedül lenni.” Társat alkot az embernek, embert, hozzá illőt. A férfinak az asszonyhoz való ragaszkodása erőteljesebb a szülők iránti kötelességnél és szeretetnél. Tőlük el kell szakadnia, de feleségétől nem szabad elválnia (Mal 2, 13–16).
Jókai Mór írja Három márványfej című regényében, hogy a megosztott bánat fele lesz, míg az öröm megsokszorozódik. De ez csak akkor következik be, ha a férj és a feleség valóban megosztja egymással mindenét, örömét és bánatát is. Szép kifejezés a magyarban a másik is: párom, mert ez arra utal, hogy a férfi felesége nélkül magányos, egyedüli, páratlan, de a szónak nem a jó értelmében. A nők jobban bírják az egyedüllétet, az özvegységet. Válás után – különösen, ha az őket elhagyó férfit szerették – gyakrabban és sorsukban megnyugodva szívesebben maradnak egyedül.
Isten és emberek színe előtt állva, az élő Istent hívjuk tanúul, hogy akivel egy életre szóló szövetséget kötünk, azt a Jézus Krisztustól kapott szeretettel fogadjuk, és úgy akarjuk vele az életünket megfelezni, hogy soha ne érezze kirekesztettnek magát.
Gyakran keressük az okát, hogy a megkötött házasságok miért bomlanak fel olyan hamar és könnyen. A férfiak párjukban nem feleséget keresnek, a nők pedig nem akarnak férjük másik felévé válni. A férjek egyedül és szabadon akarnak szárnyalni, az asszonyok pedig függetlenségüket és önállóságukat féltik.
A jégtáncversenyeken szépek a szólószámok is, mégis a legszebb talán a páros tánc. Itt érezni lehet, hogy két ember akarata válik tökéletesen összecsiszolt harmóniában eggyé, amikor még a külön mozgás is az összetartozást igazolja. Az ilyen házasságban nem okoz szakadást az eltérő nézet és vélemény, s a gyermekek szüleik más volta ellenére sem a másságra, hanem az egymást kiegészítő tulajdonságok harmonikus tarkaságára fognak emlékezni felnőttkorukban is. Mert Isten nem csak férfit, nem csak nőt teremtett a maga képmására, hanem embert, de az embert férfivá és nővé alkotta, s így egyik sem egész a másik nélkül.
Ezért igaz az eskü szövege, hogy a férfi a nőt feleségül veszi, a nő a férfihoz feleségül megy, Isten törvénye és akarata szerint.
