Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke Bécsben találkozott osztrák kollégájával, Alexander Van der Bellennel. A megbeszélés után a hivatal közölte: a magyar–osztrák kapcsolatok kiválóak, a két ország viszonya stratégiai partnerségen alapul, évszázadokra visszanyúló történelmi összefonódásokon alapul, barátság jellemzi.
A két elnök egyetértett abban, hogy a jelenlegi, rendkívüli időkben minden eddiginél fontosabb a szomszédos országok közötti jó és kiegyensúlyozott együttműködés, valamint a folyamatos és rendszeres kapcsolatok fenntartása. Az osztrák elnök támogatásról biztosította egy bécsi magyar nyelvű középiskola létrehozásának tervét. A burgenlandi határátkelők forgalomkorlátozásával kapcsolatban a felek egyetértettek abban, hogy közös cél a probléma mihamarabbi megoldása és a határforgalom zavartalanságának biztosítása. Ennek érdekében a kormányok között konstruktív tárgyalások folynak.
A magyar államfő tájékoztatta osztrák partnerét a magyar soros EU-elnökség céljairól, amelyek kapcsán a felek hangsúlyozták az EU versenyképessége növelésének fontosságát, valamint mindketten kiemelten fontosnak tartották a Nyugat-Balkán országainak mihamarabbi csatlakozását az Európai Unióhoz.
Sulyok Tamás találkozott Wolfgang Sobotka osztrák házelnökkel, akivel egyebek között az ukrajnai háborúról és a nemzeti kisebbségi jogok védelmének szükségességéről folytatott tárgyalást. Utóbbi fontosságával az osztrák házelnök is egyetértett.
A kiváló gazdasági és kulturális kapcsolatokat méltatva a magyar államfő azt mondta, hogy éppen idén száz éve állították fel a bécsi Collegium Hungaricumot, az első magyar kulturális intézményt külföldön. Sulyok Tamás a megbeszélések után megkoszorúzta Semmelweis Ignác szobrát a bécsi Orvostudományi Egyetemen. Az államfő délután találkozott az ausztriai magyarság képviselőivel, este részt vett a magyar EU-elnökség nyitókoncertjén.