Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

A múlt hétFentről szeret valaki — Kuti János

2009. február 17., kedd, Nemzet-nemzetiség

Ki mondhatná, hogy államelnökünk nem foglalkozik velünk? A budapesti soha után a múlt hét közepén aztán előállt ezzel az etnikai tisztogatással. Már hogy itt mi tisztogatjuk el a románokat. Pontosan akkor, amikor a magyarok azon siránkoznak és azért tüntetnek, mert románokra cserélik a magyar vezetőket.

Erre bejelenti, hogy az nem úgy van, hanem pont fordítva. No, most ezen igazodjék el a nem itt élő, semleges román honpolgár! Ha már ilyen jól tudja, akkor meg kellene állapítania azt is, hogy milyen beosztásokba lehet kimondottan csak román nemzetiségűeket alkalmazni. Régen a megyei pártbizottságnál egy Gabra nevezetű elvtársnál is volt egy ilyen lista. Esetleg vissza lehetne hívni, mert ő aztán értette a mesterségét. Oda lehetne tenni — jóérzésből — a megyei tanácshoz alelnöknek. Akkor a román kormány, szintén jóérzésből, kinevezhetne egy magyar alprefektust. (Din bun simţ — ahogy az elnök mondja.) Most nagyon rossz ez a helyhatósági választási rendszer. Mert itt bizony, sajnos, előfordul, hogy magyarok jutnak polgármesteri vagy alpolgármesteri beosztásba. Tanácstagok úgyszintén, a lakosság arányának megfelelően. Ez teljesen hibás. Kiötölhetnének valami olyan törvényt, hogy például a tanácstagok fele plusz egy román legyen minden körülmények között. Így el lehetne kerülni azt, hogy a magyarok rosszul döntsenek saját ügyeikben. Mert mi a törvényeket sem ismerjük olyan jól, ahogyan kellene. Lám, az elnöknek most is ki kellett oktatnia alkotmánytanból. Örvendetes, hogy elismerte, ha nem is mondta ki, hogy tavaly, amikor itt járt, tévedett. Ha kissé visszagondol régebbi megnyilatkozásaira, emlékezhet, hogy akkor legalább egy annyicska autonómiát ígért ide is, mint amekkora Caracalban lesz. Bizonyosan közben jobban megnézte az alkotmányt, és kiderült, hogy tévedett: nekünk még annyi sem jár! A szájunk viszont igen. Remélem, az alkotmányból hozott annyi példányt, hogy az illetékeseknek jut belőle, és tanulmányozhatják. Aztán ők majd elmagyarázzák nekünk. Máskülönben látszik — bár nem mondja —, hogy úgy szeret minket, majd megesz, mint a gulyáslevest... Azt is szeretné, akárcsak tavaly, ha az infrastruktúránk fejlettebb lenne. Ő megmondta! Ha nem lesz semmi belőle, akkor nem tehet róla, mert ő csak államelnök, és ezekkel a dolgokkal a kormány foglalkozik. De majd megoldja, miután miniszterelnök lesz a következő elnökösködése után, ha mi újabb öt évre újraválasztjuk. Így vele mindenképp jól járunk, csak mindig rá és pártjaira kell szavaznunk. Aztán ha még húsz évig úgy fejlesztik a megyét, mint az elmúlt húsz évben, addigra útjaink nem is lesznek. De ő akkor is, ha kell, akár helikopterrel, el fog jönni közénk.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a Román Kupa döntőjébe?








eredmények
szavazatok száma 1019
szavazógép
2009-02-17: Nemzet-nemzetiség - x:

Hol téved az államfő — Farcádi Botond

Korábbi látogatásaitól eltérően Traian Băsescu ezúttal nem sokat hízelgett a székelyeknek. Nem ecsetelte, mennyire dolgosak, nem méltatta vendégszeretetüket, nem zengett ódákat a táj szépségeiről. Mindössze annyit jegyzett meg, a székelyeket nem lehet félrevezetni, nem szeretik a hazugságot.
2009-02-17: Nemzet-nemzetiség - x:

Mennyi a fegyveres? — Szekeres Attila

A sepsiszentgyörgyi tiltakozó nagygyűlést csendőrök biztosították. Ez a szakkifejezés arra, hogy őrt álltak, mert rendbontás szándékának a legkisebb jele sem merült fel. Körben rajtaütésre készen, csoportokban álltak az egyenruhások, a prefektúra előtti, vasráccsal elkerített, úgynevezett biztonsági övezetet állig felfegyverzett csendőrök uralták.