Hálával tartozik Rizmayer Péter képzőművésznek, aki először állított ki a csűrjében, és azóta szoros baráti kapcsolatba kerültek, aki fölvállalta a Vízcsűr eddigi kurátori szerepét, és reméli, hogy az elkövetkező kiállításoknak is kurátora lesz majd – mondta elöljáróban a házigazda Ferenczi Zoltán Sámuel, majd ismételten felhívta a figyelmet az örökség fontosságára. Hiszi azt, hogy a dédszülei büszkén néznek rá most valahonnan, mert amikor művészlelkű dédapja megépítette ezt a csűrt, már akkor úgy gondolhatta, hogy egyszer a művészetnek is helyet adhat majd ez az épület – jelentette ki. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy rengeteg szemet és lelket gyönyörködtető kiállítás lesz még a csűrjében.

Rizmayer Péter, a kiállítás kurátora elmondta, ez a tárlat anya és fia viszonyán keresztül a természetről mesél, mely az egyik legfontosabb kapcsolódási pont Sipos Gaudi Tünde és Nagy Gaudi Mátyás között. Milyen jó lenne, ha a mi egymáshoz való viszonyainknak is ez lenne a kiindulópontja, „ha szoros kapcsolatban élnénk a természettel, nem lennének kiszáradt patakok, kiégett búzatáblák, és a gyermekeink vagy a gyermekeink gyermekei is ugyanabban a természeti környezetben tudnának játszani, mint amiben mi játszottunk” – fogalmazott a művész. Szerinte a csűr éppen ezt a természetközeliséget szimbolizálja, a gazda egykor azért alakított ki szoros kapcsolatot a természettel, hogy a családjának élelmet, életet biztosítson. Mindezt pedig a szó igazi értelmében fenntartható módon tette, hisz számára a természet igazi társ, családtag volt.

Érdeklődők a kiállításon

Végezetül Bartha Zonga múzeumpedagógus felolvasta Jász Attila költő, a magyarországi Új forrás című irodalmi és művészeti lap főszerkesztőjének erre a megnyitóra fogalmazott írását. A neves költő Örökléstan-kutatás című, személyes hangvételű írása címszópárok alapján próbálta bemutatni a kiállító művészt és fiát, valamint támpontokat adni a kiállított munkák értelmezéséhez. Egy Paul Klee-képpel való művészi rokonságról írt, majd arról, hogy Sipos Gaudi Tünde hogyan vált alkotótársává második gyermekkötete illusztrátoraként. Gaál József festőművészt idézve hangsúlyozta: „Sipos Gaudi Tünde munkái a művészet elvonatkoztatott, belső világában születnek, de absztrakciója organikus, jellé alakuló nyomhagyásai megőrzik a természeti formákat”. Mint kifejtette, nem lepte meg, hogy Tünde a fiával együtt „illusztrálta azt a negatív átalakulási folyamatot, ami a természetben körülöttünk zajlik”, hisz tudja, hogy gyermekként mennyire fontos volt számára a patak, az erdő, a mező, a legelő, és ezt szeretné átörökíteni anyukaként és művészként is. Bevallása szerint gyerekkorában ő maga is sokat ücsörgött kukoricás góréban, patakparton, ismerős számára az érzés, ami a kiállító művészeket megihlette, Erdély különben is a lélek szárnyalásának végtelen terét szimbolizálja számára. Mintegy összegzésként így fogalmazott: „az egykori használati teret (csűrt) elvarázsolni művészeti, közösségi területté, ami által éppen a természeti közeg jelenítődik meg – kövek, (gyógyító erejű) nyírfák, vizek, mezők, legelők –, legmagasabb rendű szellemi feladat, igazi teremtés”.

Sipos Gaudi Tünde végül köszönetet mondott a házigazdának, a vendégeknek és családjának, büszke anyának nevezve magát azért, hogy tízéves fiával együtt állíthatott ki a Vízcsűr Galériában.