Munkában — munka nélkül — B. Kovács András

2009. február 18., szerda, Riport

Sorban állók a sepsiszentgyörgyi munkaügyi hivatalban — román nyelvű feliratok előtt

Korunk nagy kalandja ma már nem a külföldi vendégmunka. Most, hogy az új rend keserves (de azért nem örömtelen) mézeshetei véget értek, sokkal viszontagságosabb lett az egyszerű munkakeresés lakhelyünkön. A feladat olyan leckét adott fel valamennyiünknek, amit máig nem tudtunk kellőképpen megtanulni. Időnként kimondottan emészthetetlennek bizonyul.

Vége a romantikának

Az átállás a biztos és garantált, mi több, kötelező munkalehetőségről a folytonos keresésre, illetve ha megtaláltad is azt az állást, külön gond azt megtartani — nos, ez olyan mentalitásváltásra kényszeríti az embereket, melynek megtanulására egy nemzedék talán kevés. A pofonok hatására ébredünk rá: már eleve több szakma birtokában kellene nekiindulni az életnek, hogy több vasat tarthassunk a tűzben. Azután eladni is tudni kellene a szaktudást, nemcsak elsajátítani és gyakorolni. A kor másik nagy kihívása az állandóan hullámzó piaci helyzethez való alkalmazkodás.

Most éppen válságról számol be minden illetékes a munkaadótól a politikusig és közhivatalnokig, a bankok háza táján támadt pénzügyi zavarok begyűrűztek a termelés szférájába, akadozik a gyártás, építés, beszűkülnek a szolgáltatások, s miközben a háztartások fenntartása egyre több pénzt követelne, a források hozama nemhogy nőne, de apadni kezdett, ha ki nem száradt teljesen. Maholnap milliók megélhetését veszélyeztetik a bajok.

Új sorozatunk az álláskeresés tapasztalatait osztaná meg az olvasókkal, talán okulhat belőle munkavállaló és munkaadó egyaránt, de nem a kioktatás szándékával indítjuk, hanem mert a közvéleményt foglalkoztató kérdések tisztázásához kívánunk hozzájárulni, a kollektíve megélteket közvetíteni. Van, akinek sikerül elhelyezkednie, másnak nem, vagy nehezebben, s minden egyes eset valamilyen tanulságot hordoz.

Munkahelybörze

A nők kiszolgáltatottabbak — gondolom, elvegyülve a munkaügyi hivatal folyosóján a beidézettek és a magukat önként nyilvántartásba vétetők tömegében. Bizony, sok a bajjal küszködő ember, köztük elesettebb és jobb kiállású egyaránt akad. A harmadik emeleten olyanok gyűlnek egy ajtó köré, akiknek felszólítást küldött a hivatal, mert állást kínálna. A dolog önmagában üdvözlendő lenne, a textilgyár ugyanis, mint a sajtóban is közhírré tette, több tucat embert venne fel, s a leépítések évadán ennek örvendeni kellene. A hivatalnak kötelessége a közvetítés, iparkodik is, hátha valakinek jobbra fordul a sorsa, ha elfogadja a felkínáltat. Nem tudom azonban, milyen fényt vet a vállalatra, hogy a lelkesedés nem a legnagyobb. A nagynevű, százéves ,,szövőgyár", a helyi ipar sokáig legtekintélyesebb egysége, ahová tíz kilométerekről évtizedekig ingáztak százak, s amiből egész családi dinasztiák éltek meg, ma sokakban fanyalgást ébreszt. A számára szervezett börze remélhetőleg nem marad mindazonáltal eredménytelen, miként arról sem szabad lemondani, hogy a külföldi tulajdonba került gyárat, mely tradícióira ma keveset ad, sikerülni fog idővel ismét integrálni a város közéletébe. A beidézettek egyelőre meghallgatják az igazgató felvezetését, latolgatják az ajánlatot, összevetik a munkanélküli- vagy a szociális segéllyel, amit pillanatnyilag kapnak, össze a városban kerengő sokféle szóbeszéddel, és döntésre készülnek. A dilemma, esetenként a szorultság nagy, ugyanis a felajánlott állás elutasítása szankciót vonhat maga után, elveszíthetik, amivel eddig rendelkeztek. A mérlegelések hangulatába is bepillantást engednek az alábbi röpke beszélgetések. Van, aki örömest elfogadná, ha felvennék, a nyomorból váltaná ki a dolog, egészségi állapota azonban elgáncsolja, mások ódzkodnak a cégtől. Egy roma asszony nyilvánosság előtt kéri, beszéljenek magyarul is, mert nem érti, mivel kecsegtetik. Ahogy megszólal, mintha ismerős lenne az asztalnál ülőknek. Persze, hiszen ők tették ki: nem tudta teljesíteni a normát! Vajon milyen esélyekkel indulna másodszor? Számára szemlátomást kapaszkodót jelentene mégis a felajánlott alacsony bér, mely másokat csöppet sem vonz. A vezető tisztviselő meséli a folyosón, hogy e réteg külön elbírálást és bánásmódot, hogy ne mondjuk, tapintatot igényel. Egy roma ember, ki különben jól teljesített munkahelyén, hirtelen eltűnt egy hétre, hogy kiderüljön: meghalt a nagyapja külföldön, és a holttestet valakinek haza kellett hoznia. A temetés is olyan külön szertartás e népnél, melynek ismerete nélkül nem szabad ítélkezni fölöttük. A hivatalra amolyan diplomáciai közvetítés feladata is hárulna sokszor a cégek vezetése és az alkalmazottak közt — s ez nyilvánvalóan nemegyszer meghaladja lehetőségeit.

Nos, a megszólítottak — székelyek és nem székelyek — kilétüket nem szívesen fednék fel, s e kérésüket tiszteletben tartjuk.

Visszavárják

I. asszony negyvenes, életerős teremtés, meséli, hogy ’95 óta minden télen munkanélküli. Kovászna melletti faluban nőtt fel, amikor eljött az ideje, az ottani bútorgyárban — ki emlékszik még az ,,aranykorszakbéli" hatalmas kombinátra?— állt munkába, és két évig oda ingázott, míg aztán férjhez nem ment, és a megyeszékhelyre nem került 1991-ben. „Engem minden márciusban, ahogy az idő engedi, visszavesznek. A Terracottában, a kályhagyárban szükség van ránk. Télire mindig kikerülünk, mert akkor nem lehet dolgozni. Megfagy az agyag, nem lehet megőrölni, formázni, a malom leáll. A férfiak maradnak, mi, nők megyünk. Tavasszal pedig megszakítódik a somerpénz folyósítása, és újból alkalmaznak. A segély akkor jár, ha kétévenként kijön az egy év munka. Nekünk örökké kijön, mert csak három hónapig vagyunk munka nélkül. Hogy nem nőknek való? Fizikai munka, nehéz, de megszoktam, szeretem. Eddig kézzel csináltuk, most hoztak gépeket, és betanítottak a kezelésükre. Könnyebb, a gépet kell csak pucolni. Préseli a csempét, aztán szárítják, zománcozzák. Állandó munkahely? Ez az. Voltam az egyik nadrággyárban is a város végén, ott éjjel-nappal kellett dolgozni. Jóval nehezebb, sokat kellett túlórázni, és nem fizették. Négymilliót kaptunk a három hónapi próbamunkán, reggel kilenctől este hétig bent voltunk. A segély négymillió-hatszáz, a bérünk pedig felment tavaly hétmillióra, hatmillió-négyszázra. Normára fizetnek, amennyit el tudsz végezni."

Az alig negyvenéves nőnek tizenöt év a szolgálati ideje, közben felnevelt két gyermeket, egyik már dolgozik, másik most készül kilépni az életbe. Menne-e máshova, elsajátítana-e más szakmát, szakképesítésen töri-e a fejét? Hosszú húsz éve lenne még a nyugdíjba menetelig. Tulajdonképpen új életet is kezdhetne. Vagy mégsem? Egyelőre nem. ,,Úgyis visszavesznek márciusban. Visszavárnak minden évben."

Mindig felszámolták

Gondolta volna-e a kedves olvasó, hogy takarítónőt alkalmazni egy intézményben fényűzésnek minősülhet? Márpedig N. asszonyt emiatt kergeti a végzet egyik helyről a másikra.

— Negyvenhat éves vagyok. Tizennyolc évesen mentem férjhez, három gyerekem neveltem otthon. Munkába pont ’90-ben álltam. Eddig öt helyen dolgoztam, mert mindig, ahova mentem, mindenütt számolták fel a munkahelyeket. Takarítónő voltam a kisipari szövetkezetnél, az Uniónál, mert tíz osztállyal nem találsz más állást. Leépítés volt, kitettek, takarítottam vagy egy évig a Bojta cégnél, amely könyvforgalmazással foglalkozik. Munkanélküli lettem. Eddig kétszer, most vagyok az harmadszor. Először egy évig kaptam a segélyt, azt meghosszabbították nyolc hónappal, másodszor kilenc hónapig, akkor már csak annyi járt. Beálltam az ACR-hez, az autóbiztosítóhoz ugyancsak takarítani. Kicsi cég, ahogy kevesebb lett a pénz, inkább megcsinálták ők. Onnan átmentem a IAIA-ba, még létezett, hátul a leány- és legénylakásokat takarítottam, ott szinte öt évet kihúztam. Akkor azt felszámolták, a lakásokat eladták. Onnan egy varrodába kerültem a Csíki utcába. Megkértek, segítsek a szabászaton, tetszett, ahogy csináltam, és ott tartottak, de takarítónőként szerepeltem. Ott voltam december 1-jéig. Akkor kitettek. Hogyan? Nehéz munka, emelni kellett sokat, mindegyre túlóráztunk, és nem fizettek rendesen. Jó, ez elment volna. De a varrodának megadta december 1-jét, s nekünk a szabászaton nem akarta megadni. Az ünnepet. Nem hagytam ott, ő tett ki. Miért mertem megmondani, ha másnak ünnep, nekünk is ünnep! Összeszólalkoztunk. Igaz, én is hangosabban beszéltem, mint szoktam. Én halkan is beszélek, s rosszulesett neki, hogy hangosabban kezdtem szólni hozzá. Annyit mondtam, ha teszen somernak, eljövök, s ha nem, maradok. Megmutatta, hogy ő a főnök. És kitett.

Mikor firtatom, mégis hogy történt, hozzáteszi: ,,úgy szerepeltem, mint takarítónő, abból pedig kettő volt, így leépíthetett". Anyagilag különben a munkanélküli-segély és az elveszett bér közt, mondja, nincs nagy különbség. ,,Ahhoz képest, hogy szombaton is dolgoztunk, délután is — de nem látszott a fizetésen. Kajabont (ebédjegy, élelmiszerjegy) abban az évben tízet adott húsvétban, többet egyet sem."

Pillanatnyilag nehéz fizikai munkára nem tudna vállalkozni, ,,a hátgerincem komplett ki van készülve, annyit kellett emelni a varrodában". Szakképesítésen eddig nem vett részt, újabban megtetszett neki a munkaügy által ajánlott ingyentanfolyam, a virágkötés, oda beiratkozott, és elvégezné. ,,Kézimunkában jó vagyok. Mezőfeléből származom, otthon sok kosarat fontunk, én később is. Úgy mondjuk neki: nád, mások gyékénynek hívják."

Két lánya férjhez ment, egyik Magyarországon él, varrónő, most épp gyesen. Másik itthon él férjével. Két unokának örvend. Nehéz volt-e az élete?

— Nehéz. Sokszor voltunk nehéz anyagi helyzetben, míg kicsik voltak a gyermekek, mind vágytam, nőjenek meg. Most valamivel jobb, tavaly, mondhatnám, érte a széle a hosszát. De csak éppen, na! Nem volt könnyű élet. Rengeteget dolgoztam. Azon kívül, hogy nem látszik — de rengeteget. Szatyrokat fontam számolatlanul, kosarakat, ilyesmiket. Rengeteget jártunk kapálni itt, a környéken, vállaltunk répát, egyebet. Három gyermek mellett meg kellett élni. Nekünk nyári szabadságunk sosem volt... Most egy kicsit könnyebb, mert egyik gyerek van itthon csak, a fiam, ő is azért, mert Magyarban leépítették, s hazakerült. Próbálkozik, mindennap megyen, s újságot veszen. Valami állás hátha kerül neki...

— Hátha sikerül. De maguknak is sok van még hátra!

— Nem biztos, megérem, hogy nyugdíjba menjek.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen lesz a járvány negyedik hulláma?







eredmények
szavazatok száma 838
szavazógép
2009-02-18: Magazin - x:

Lego lesz a Disney-figurákból

Disney-figurák is benépesítik a Lego világát a jövőben, a dán játékgyártó cég hétfőn hozta nyilvánosságra az amerikai Disney-Pixar stúdióval kötött megállapodását a rajzfilmhősök gyártásáról. Információk szerint többéves megállapodásról van szó, amely 2010-ben lép életbe, a szerződés pontos időtartama és az ár azonban nem ismert.
2009-02-18: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Az Európai Unió gazdaságélénkítő terve — Ferencz Csaba

Winkler Gyula EP-képviselő — az uniós gazdaságélénkítési terv újabb lehetőségeket teremt a források könnyebb hozzáféréséhez
Az Európa Tanács 2008. december 11—12-i ülésén jóváhagyott egy európai gazdaságélénkítési tervet, amelynek összege az Európai Unió GDP-jének körülbelül 1,5 százalékát teszi ki (mintegy 200 milliárd euró).