A válság áldozatai — Magyari Lajos

2009. február 18., szerda, Máról holnapra

Románia arról is híres, hogy nem szeret szembenézni a realitásokkal. Ha meg is teszi, késlekedve cselekszik, akkor, amikor a gyertya már a körmére égett. Ez történik most is, hogy Emil Boc összetákolt kormánya (még most sem teljes és működőképes!) a 2009-es állami költségvetés fércelésén dolgozik, s a kiszivárgó értesülések szerint ezzel a büdzsétervezettel senki nem elégedett igazán.

Maga a miniszterelnök azzal ágál, hogy akár holnapra lehet végleges költségvetése az országnak, azt az államelnök is ellenjegyzi majd, s olyan lészen, mely reális válaszokat fogalmaz meg a pénzügyi és gazdasági világválság kihívásaira. Kötve hinnénk, hiszen az a tény, hogy megtartják a mostani, a liberálisok által bevezetett, egységes adórendszert, hogy az infrastrukturális beruházások tetemesek lesznek, hogy a vállalkozások profitja adóterhektől mentesen lesz visszafordítható a gazdaság élénkítésébe, mind írott malaszt csupán, ha az állami szervek nem tudnak végre szigorú és következetes ellenőrzést gyakorolni az állami korrupció és a maffióta típusú magáncsalások dzsungelében, s nem lesz végre tisztességes, korrekt, drákói törvénykezés. Hát ezek nem lesznek Romániában még belátható időkig.

A válsághelyzet vesztesei nem a vájgató miniszterek — ők mind keveslik a tárcájuknak juttatott költségvetési tételeket —, az igazi vesztes mindig a közember, aki bőrén érzi a kormányzati felelőtlenséget, a hozzáértés hiányát, a hivatalok packázásait, a mérhetetlenül elburjánzott bürokráciát. Az egyszerű állampolgárt sújtja az árak elgallopírozása, az elszabadult létszámcsökkentési hullám, a bérek, a nyugdíjak inflációs ráta alatti befagyasztása, az a nemtörődömség, amellyel tönkretették a honi mezőgazdaságot (a dömpingszerűen behozott külföldi tömegáruk sok-sok felelős hivatalnok és politikus bankszámláját hizlalták), szétverték a könnyűipart, züllésnek indították a faipart, a nehézipart, s még a belföldi érdekeltségű szolgáltatási rendszer sem úszta-ússza meg a lejtőre kerülést.

A Boc által emlegetett infrastrukturális ,,fejlesztés" minálunk semmit nem old meg igazán, hiszen láthatjuk, milyen iszonyatosan pénznyelő látszattevékenység folyik, ha autósztrádák építéséről, a vasúti hálózat korszerűsítéséről van szó. Boc mester ne tudná!? Hiszen ő Kolozsváros fölkent polgármestereként közvetlen közelről láthatta a Bechtel cég által épített észak-erdélyi autópálya megvalósulásának agóniáját, s kútba estek saját nagy ötletei is, a kolozsvári belvárost tehermentesítő nagy alagút, a várost elkerülő terelőutak, a reptér fejlesztésének ,,dicsőséges" plánumai. Döglődik minden, s ha az európai pénzeket is megvonják (márpedig megvonni készülnek, hiszen vagy nem teljesítettük a feltételeket, vagy elloptuk a pénzek tetemes részét!), kútba esnek a nagy remények. És odalesz az önáltatás, a nemzeti köldöknézésre, az előnyös geostratégiai helyzetünk szivárványára alapozott minden aspirációnk.

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 90
szavazógép
2009-02-18: Közélet - x:

Bűnszövetkezetet kaptak el (Pénz, gépkocsi, szesz, kábítószer) — Szekeres Attila

Az egyik lefoglalt gépkocsi
Hat hónapig tartó nyomozás után a brassói, szervezett bűnözés elleni brigád, ennek sepsiszentgyörgyi alegysége, valamint a szervezettbűnözés- és terrorizmusellenes igazgatóság ügyészei négytagú bűnszövetséget fedeztek fel, melynek tagjait őrizetbe vették, és előzetes letartóztatásba helyeztették. A három háromszéki és egy bukaresti fiatalember több mint kilencmilliárd régi lejt hívott le egy kézdivásárhelyi cég számlájáról. Az informatikai bűnözés mellett egy csomó másra is fény derült: kábítószer-fogyasztás, szeszes ital és dohányáru hamisítása, illetve törvénytelen forgalmazása.
2009-02-18: Közélet - x:

Működik a Székelyföldi termék honlapja — Farkas Réka

Három nyelven, magyarul, románul és angolul kezdte meg működését a http://www.szekelyfolditermek.eu/ honlap, melynek célja népszerűsíteni és elfogadottá tenni a Székelyföldi termék márkanév használatát.