A nyár egyik utolsó napján, szeptember 27-én, miután több mint egy órája próbáltam az udvaron elviselni az Őrkő felől hömpölygő zenét, felhívtam a helyi csendőrséget (0267 312 381), hogy próbáljanak a mulatozókra hatni, hogy mi is éreznénk jobban magunkat a saját bőrünkben.
Meg is ígérték, hogy kiküldenek egy járőrkocsit, de jobb lenne, ha felhívnám a rendőrséget is, mert nem biztos, hogy a kiküldött két csendőr sikerrel fog járni. Nem tudták kapcsolni a rendőrséget, de megadtak egy telefonszámot (0267 307 400). Hívtam azt is, azonnal felvették. Valószínűleg országos központ lehetett, mert miután kérdésre megmondtam, hogy Sepsiszentgyörgyről beszélek, kapcsoltak egy másik, vélhetően helyi egységet, ahol már el tudtam mondani a problémámat. Megígérték ők is, hogy kiküldenek egy járőrkocsit, és nem egészen tíz perc múlva meg is érkezett egy rendőrautó a kapu elé két rendőrrel. Becsengettek, közöltem, hogy én hívtam ki őket.
Addigra már a zene sem hallatszott, gondolom, a csendőrök közben kiértek a helyszínre (ők a problémát akarták megoldani, nem a bejelentőt számonkérni). A rendőrök udvariasak voltak, de kissé agresszívek is. A legnagyobb problémájuk az volt, hogy honnan tudom a számot, amelyre a bejelentést tettem. Szerintük nagy szerencsém volt, hogy nem a 112-es számot hívtam, mert akkor akár 5000 lejre is büntethetnének, mivel nem életveszély esete állt fenn. Amikor a fiatalabb rendőr már másodszor ismételte a büntetést, megkérdeztem tőle, hogy ezt akkor vegyem fenyegetésnek, ha valamikor eszembe jutna a 112-es számot hívni? Egyébként ugyanő jelentette ki, hogy egy percen belül itt voltak, amire megjegyeztem: igaz, hogy hamar megjelentek, de nem egy perc alatt, mert akkor még ők is hallották volna a bulit. Elég agresszíven jelentette ki, hogy nem tudnak repülni. Nem tudtam eléggé visszafogni magam, és megjegyeztem, hogy ezt nem is feltételeztem, mivel nincsenek szárnyai.
A továbbiakban a társával beszélgettünk. Udvarias volt, megmutatta, hogy egy bejelentett mulatságról van szó, amit a rendőrség jóváhagyott, de el fognak menni, és lecsendesítik a társaságot. Közben megjelent a csendőrség járőrkocsija is, de nem avatkoztak be, továbbmentek. A fiatalabb rendőr elkérte a nevemet és személyi számomat, majd megköszöntem, hogy közbeléptek, és idősebb társával barátságosan elköszöntünk egymástól.
Néhány következtetés:
1. Ha egyesek nem tudnak beilleszkedni a közösségbe, ahol laknak, fel kell lépni. Megvannak a lehetőségeink, élni kell velük. A csendőreink, rendőreink már nem a régi milicisták, még ha néhányukban meg is jelennek a régi reflexek.
2. Jó lenne tisztázni, hogy mire való a 112-es szám. Tényleg 5000 lej büntetést kockáztat, ha valaki fel merészeli hívni? Megjegyzem, a bejelentéskor egyértelműen megmondtam, hogy mi a probléma.
3. Mit jelent a csend? 22 óra előtt bármekkora ricsajt lehet csapni, akár kilométerekre is elhangzót?
4. A rendőrökkel civilizáltan is szót lehet érteni, csak nem szabad meghunyászkodni, esetleg magas lóról beszélni velük. Nekünk is le kell vetkőznünk a régi reflexeket. Elvégre ők vannak értünk.
5. Éppen ennyire nincs kapcsolat a csendőrség és a rendőrség között, hogy a csendőrség nem tudja közvetlenül kapcsolni a rendőrséget?
6. Úgy gondolom, állampolgári kötelességünk is, hogy ne menjünk el szótlanul a közösségünk életét negatívan befolyásoló események mellett.
Szakács Béla, Sepsiszentgyörgy
