Szolzsenyicin: A ,,szovjet” és az ,,orosz” nem ugyanaz

2007. július 28., szombat, Világfigyelő

Alexander Szolzsenyicin, a világhírű orosz író évek óta először adott hosszabb interjút: ebben az orosz történelemről, a reformer Gorbacsov és Jelcin kudarcáról, a nyugati politikában való csalódásáról, és általában az életről és a halálról beszélt a Der Spiegel hamburgi lapnak.

A 88 éves író a lap két szerkesztőjét fogadta otthonában. Szolzsenyicint, a szovjet hadsereg tisztjét 1945 februárjában tartóztatta le a katonai titkosszolgálat, mert egy levélben csípős megjegyzésekkel illette Sztálint. Emiatt nyolc év büntetőtáborra ítélték. Ottani emlékeiből és későbbi kutatásaiból született az Ivan Gyenyiszovics egy napja című kisregény. Ezért, és az Első körben, valamint a Rákosztály című, már Nyugaton publikált műveiért Nobel-díjat kapott. Talán leghíresebb műve a Gulag-szigetcsoport című könyv, amely a büntetűtáborok történetét, az ottani szörnyű állapotokat mutatja be.

Szolzsenyicin 1989 után kétszer is visszautasított orosz kitüntetéseket, azonban most elfogadta az orosz állami díjat Putyin elnöktől. Ezt azzal indokolta, hogy a mostani díjat az orosz kultúra tekintélyes személyiségei ítélték oda, és az elnök, mint az állam első embere, a nemzeti ünnepen adta át.

Az író szerint Vlagyimir Putyin ugyan titkosszolgálati tiszt volt, de nem KGB-nyomozó és nem táborfelügyelő a Gulagban. Senkinek sem jutott eszébe szemrehányást tenni annak idején idősebb George Bushnak azért, mert a CIA főnöke volt.

A múltról szólva Szolzsenyicin kifejtette, hogy ,,az önkínzó múltba tekintés" során a mai napig egyenlőségjelet tesznek a ,,szovjet" és az ,,orosz" közé. ,,Én már a hetvenes években tiltakoztam ez ellen" ― hangoztatta. ,,Ennek ellenére mindenki könnyelműen bánik ezekkel a fogalmakkal."

Az 1917-es év oroszországi forradalmairól szólva az író úgy vélekedett, hogy az úgynevezett ,,októberi forradalom" csak mítosz, amit a bolsevikok a győzelmük után terjesztettek, és amit a ,,haladásra" koncentráló Nyugat aztán elfogadott. Szolzsenyicin szerint 1917. október 25-én Péterváron államcsíny történt, amelyet egy napra terveztek, és ragyogóan előkészítettek, mégpedig elsősorban Trockij, mert Lenin ezekben a napokban még rejtőzködésre kényszerült.

Ezzel szemben az, ami 1917 februárjában történt, valódi forradalom volt, amelynek okai ténylegesen azokban a körülményekben rejlettek, amelyek az akkori Oroszországot jellemezték, azért pedig az akkori hatalmi apparátust terheli a fő felelősség.

Az író az orosz állam meggyengítése és feldarabolása miatt kárhoztatta Gorbacsovot és Jelcint, Putyint viszont éppen azért dicsérte, hogy lassan, lépésről lépésre újjáépítette az orosz államot, amelyben mostanára a kommunisták maradtak meg valódi ellenzéknek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1534
szavazógép
2007-07-28: Világfigyelő - x:

Különös halál Ibizán

Két magyar turista holttestére bukkant a spanyol rendőrség Ibiza szigetén. Az első boncolási eredményekből arra lehet következtetni, hogy a 46 éves férfi megkötözte, többször megütötte, megszúrta, majd megfojtotta 29 éves feleségét.
2007-07-28: Világfigyelő - Pálmai Tamás:

Alázat (Békési levelek)

Alázat kellene ehhez a XXI. századi élethez. Az kellene mindenki részéről, hogy egymást tisztelve, nem bántva, valahogy megpróbáljuk élhetővé tenni ezt a tülekedéstől, könyökléstől, pénz utáni loholástól, irgalmatlan önteltségtől és egoizmustól rondává torzított világot.