Nacsa Lőrinc HáromszékenA jövő nemzedék éve az idei

2025. február 21., péntek, Közélet

Nacsa Lőrinc, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára a magyar kormány és az általa vezetett intézmény által kezdeményezett, 2025 a jövő nemzedék éve tervezett programjait ismertette tegnap Sepsiszentgyörgyön. Elmondta, fontosnak tartja, hogy az ilyen programok bejelentése ne budapesti irodákból történjék, hanem ott, ahol ezek a leginkább hasznosulnak, a terepen, a külhonban, az elszakított nemzetrészeken.

  • Tamás Sándor, Nacsa Lőrinc és Bodor László. Fotó: Szekeres Attila
    Tamás Sándor, Nacsa Lőrinc és Bodor László. Fotó: Szekeres Attila

A vendéget Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának és az RMDSZ Háromszéki területi szervezetének elnöke köszöntötte, megköszönve, hogy ismét itt van Háromszéken. Hozzátette, 2025 a gyerekek éve Háromszéken – néhány órával ezelőtt fogadott el erről határozatot a megyei közgyűlés, ezt azért emelte ki, mert kapcsolódik a témához.

Nacsa Lőrinc jelezte, most éppen Sepsiszentgyörgyön, Háromszéken jelenti be a Nemzetpolitikai Államtitkárság 2025-ös évi támogatási terveit. A magyar nemzetpolitikának nem lehet más a célja, mint az, hogy a magyar nemzeti megmaradást, a magyar nemzeti gyarapodást, a magyar nemzet erősödését és a külhoni magyar közösségek erősödését tudja szolgálni – hangsúlyozta.

A nemzeti politika egységes nemzetben gondolkodik, nemzettársaknak tekinti a külhoni magyarokat, a brüsszeli politika pedig nagyon sok mindenre költött pénzt az elmúlt években, mint kétes hátterű NGO-k, ellenzéki pártok finanszírozására, és rengeteg pénz ment el háborúra vagy genderérzékenyítésre, ám az őshonos nemzeti kisebbségek ügyeit az asztal alá söpörte.

Nagyon jó együttállás, hogy Kovászna Megye Tanácsa éppen erről a témáról döntött a mai napon, mondotta az államtitkár, hozzátéve, a legnagyobb magyar–magyar csúcs, a Magyar Állandó Értekezlet az elmúlt év végén úgy döntött, hogy a nemzetpolitikában 2025 a jövő nemzedék éve legyen. 2012 óta szerveznek tematikus éveket, mindig egy-egy témát, egy-egy közösséget a fókuszba helyezve igyekeznek kiemelten ezzel a célcsoporttal foglalkozni. A jövő nemzedék évében fókuszban vannak a gyermekek, a fiatalok, az ifjúsági közösségek és a családok. Azért, mert úgy gondolják, hogy magyar gyermek nélkül nincsen magyar jövő.

Elsősorban folytatják a Szülőföldön magyarul programot, amely minden évben egyszeri 100 ezer forint oktatási-nevelési támogatásban részesíti a diákokat, akik szülőföldjükön magyar nyelven tanulnak. Ezzel évente 230 ezer külhoni gyermeket segítenek, ebből 144 ezret Erdélyben. Sikeres volt az elmúlt években a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program, ami szintén a jövő nemzedékhez kapcsolódik. Ennek révén mintegy 900 bölcsőde és óvoda újult meg, vagy jött létre, már csak 30 beruházás van folyamatban, azok is nagy valószínűséggel idén elkészülnek. Ezzel a programmal 40 ezer óvodás és bölcsődés gyermek számára biztosítanak minőségi oktatási körülményeket. Továbbra is támogatásban részesítik a külhoni magyar oktatási intézményhálózatot, 50 magyar középiskola, kollégium, szórványkollégium, 8 külhoni magyar tannyelvű felsőoktatási intézmény vagy kar működtetéséhez nyújtanak kiszámítható támogatást.

 

Fotó: Facebook / RMDSZ Háromszéki Területi Szervezet

 

Idén is lesznek nyílt pályázati kiírások, elsősorban az ifjúsági közösségek számára, legyenek azok egyházi, oktatási, kulturális vagy sportközösségek. Programokra lehet pályázni, hiszen sokszor egy-egy fiatal életében egy tábor, egy közösségi helyszín, egy zarándoklat olyan életre szóló élmény lehet, ahol barátságok, kapcsolatok köttetnek, akár szerelmek szövődnek. Nem mellesleg ezek a programok mind-mind a magyar identitásukban és a közösséghez való tartozásukban erősítik meg ezeket a fiatalokat. Eszközbeszerzésre is gondoltak, hiszen, mint az államtitkár fogalmazott, egy közösségi térben egy csocsóasztal, egy pingpongasztal, egy filmklubhoz való projektor, digitális eszközök jól jöhetnek.

Meghirdetik a testvértelepülési programjukat, hiszen az a céljuk, hogy minden magyarországi falunak, községnek, városnak legyen külhoni magyar testvértelepülése. A pályázat során közös programokat tudnak megszervezni.

Fiatalokat érint a Határtalanul program, mely magyarországi diákok külhoni nemzetrészekhez való utazását célozza. Ez idáig 535 ezer magyarországi diákot juttatott el valamelyik külhoni régióba. Erdély továbbra is népszerű az utazások között, Háromszék is kedvelt úti cél. Folyamatosan szerveznek középiskolai vetélkedőket is, amelyekben tavaly 160 ezer anyaországi és külhoni diák vett részt. Az államtitkár fontosnak tartja, hogy az utazások során aktív kapcsolatokat létesítsenek a fiatalok, mint testvériskolák, sportrendezvények, közös táncműhelyek és így tovább. Fontosnak tartják, hogy a fiatalok szintjén is élő, az összetartozás érzését erősítő kapcsolatok jöhessenek létre.

„Mi hisszük, hogy minden magyar gyermek egy újabb őrhely, ezért családtámogatási rendszereket is működtetünk és ajánlunk a határon túl” – mondotta Nacsa Lőrinc. A magyarországi családtámogatási rendszer Európa legszélesebb családtámogatási rendszere, és ennek bizonyos elemei a határon túli magyarok számára is elérhetőek. Ilyen az anyasági és a gyermekek életkezdési támogatása, amelyet már a külhonban megszületett gyermekek után is igénybe lehet venni. Eddig közel 60 ezer magyar család igényelte az anyasági támogatást, és 53 ezer kérelem érkezett a Babakötvényre. Emellett az elmúlt években a Nemzetpolitikai Államtitkárság több mint 25 ezer babacsomagot is ajándékozott a „legújabb magyaroknak”, akik az elmúlt években születtek.

Folytatják a vállalkozókat segítő mentorprogramokat. Olyan Kárpát-medencei hálózatot alakítottak ki, amelynek már 3000 vállalkozó a tagja, Háromszékről is vannak tagjai. Ezekkel a programokkal a magyar családok megélhetését is segítik.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 739
szavazógép
2025-02-20: Magazin - :

A sérülékenységvizsgálat 6 alapvető pillére /X/

Pénzügyi szempontból elkerülhetetlen minden olyan kiadás, ami az IT területén szükséges. Ennek fényében fontos szempont a NIS2 irányelvnek való megfelelés is, ami a kibertér biztonságát segíti.
2025-02-21: Jegyzet - Kuti János:

Zajló békeharc (Kármentő)

A német Rheinmetall fegyvergyártó cég egyik vezére megmondta, hogy a mostani, Ukrajna jövőjéről szóló tárgyalásokon az európai országokat a gyermekek asztalához ültették. A németek finomkodók, mert nálunkfelé úgy mondják, hogy a gyerekeket a macskaasztalhoz ültetik. Biztosan nincs megelégedve a fegyverrendelésekkel, ezért mondta, hogy a védelemre kevést pénzt fordítottak az európaiak, ezért gyengék, így az erősek úgy bánnak velük, mint az óvodásokkal.