van jövő KézdialmásonSzolgaságtól az önálló életig — Fekete Réka

2009. március 3., kedd, Riport

Lesz itt annyi vetemény, hogy megélek belőle. Levente a birtokát méricskéli...

„A gyermekotthonban azt tanultam meg, hogy tudjam eldönteni, mit akarok, célt tűzzek ki magam elé. Vannak rokonaim, de senkire sem számíthatok. Egyedül kell megoldanom az életem. Mindenhez értek, elvégzek mindent. Faipari végzettségem van, a borbélyolást is megtanultam, nem hagyom magam." A huszonnégy éves Andorkó Levente egy olyan faluban bizonyította be, hogy aki élni akar, és nem kerüli a munkát, az egyedül is boldogul, ahol legalább tucatnyi munkaképes férfi tengeti az életét anélkül, hogy valamit mozdítana. Kézdialmáson olyanok is a szociális segélyt lesik, akik dolgozhatnának, de könnyebb a kocsmáig elmenni, mint munkát keresni és vállalni. A kézdivásárhelyi, majd az almási gyermekotthonban nevelkedett Levente kapott a sorstól eddig jót is, rosszat is, segítséget és akadályoztatást, de nem a múltban keresi, hogy minek kellett volna másként történnie, hanem előrenéz, és önmaga egyengeti életét.

Háromszéken évente öt-tíz fiatal kerül ki az állami gondozottak köréből azért, mert nem folytatja tanulmányait. Közülük többen szakiskolai képesítéssel rendelkeznek, ők könnyebben kapnak munkahelyet. Kézdialmáson kilencen végeztek a családi típusú otthon működése óta, egy kivételével mind boldogultak. ,,Ha olyan munkahely felé orientálódnak, ami az ő képességeikhez igazított, akkor meg tudnak élni. Nem fényesen, de megállnak a lábukon" — mondja Szabó Szende, a ház igazgatója. ,,Azt látom, ha arra neveljük őket, ne csak azt nézzék, hogy amíg az otthonban élnek, mindenük megvan, hanem törődjenek azzal, mi lesz, amikor kikerülnek innen, és megbeszéljük a napi anyagi gondjainkat is velük, hogy lássák, miként osztjuk be a pénzt, akkor jobban fel tudjuk őket készíteni az életre. Legtöbb esetben, aki nálunk nevelkedik, annak nincs, ahová hazamenni, amikor kikerül innen. Emberi kötelességünk, hogy kövessük a sorsukat. És ha bántják őket, meg kell védenünk."

Az eszem a kezemben

A lemhényi származású Andorkó Levente ötévesen került a kézdivásárhelyi árvaházba. Hetedik osztályos volt, amikor a mamutintézmény felszámolása után létrejött almási családi házba került. Nyolcadik osztály után három évet tanult a kézdivásárhelyi Gábor Áron Műszaki Oktatási Központban faipari szakon, és közben borbélytanfolyamra is járt. ,,Nem tanultam tovább, mert nem fogott a fejem, az én eszem a kezemben van, tudom, hogy ebből megélek" — mondja, amikor arról kérdezzük, miért nem folytatta tanulmányait. Az iskola elvégzése után el kellett hagynia az otthont, és szinte azonnal Magyarországra ment mezőgazdasági munkára. Három hónap után hazajött, Almáson dolgozott egy építkezési cégnél, azt mondja, ott átverték, ezért otthagyta, és elszegődött szolgának Csomortánba Gyergyai Imréhez.

— Úgy egyeztünk, hogy addig dolgozom, amíg házat vesz nekem. A pénzről nem beszéltünk, nem tudtam, hogy hány évet kell dolgoznom ezért. Majd két év után kértem a pénzt, mert el akartam jönni onnan, de négy hónapig kellett járni utána, hogy megkapjam. Nem jelentett be, feketén dolgoztam. Két év alatt nem voltam szabadnapon. Menni kellett reggeltől estig, ha esett, ha nem. Az istállóban egy kis szobafélében tartózkodtam, oda hozták be az ételt. Soha nem tudtam sehova menni, mert büdös istállószagú voltam, és ha mégis el akartam menni, helyettesítőt kellett keresnem. A faluban sajnáltak, mert gyermekotthonos voltam, adogattak ruhaneműt, és én elfogadtam, akármilyen volt, mert a tehenek mellé jól fogott. Szilveszter napján elvégeztem a munkát este nyolc órakor, két-három órát mehettem el, és vissza kellett jönni, mert korán keltem. Egyszer elmentem kicsengetésre, egyszer jöttem gyászmisére Bartók Szilveszternek, aki itt lakott az otthonban, és betegség miatt meghalt, a gazda alig engedett el akkor is. Amikor el akartam jönni, és nem adta ki a bérem, Szende nénémmel négy hónapot jártunk a pénzért. Aztán négymillió lejben számolta visszamenőleg.

Szeptemberben eljöttem, megpróbálkoztam egy juhosgazdánál Kézdivásárhelyen, de sokszor volt, hogy este ettem meg egy főtt pityókát egy kicsi szalonnával. Ebből is elegem lett két hónap után. Annyit éheztem, futottam a juhok után, vigyázni kellett a vetésre, hajnali kettő-háromkor kellett kelni. Egy fadobozban aludtam. Nem erre születtem, hogy egy fakutiában báránybőrbe takarózva húzzam meg magam. Hát otthagytam.

Majd elmentem másfél hónapra Magyarországra egy ismerős révén, két hetet voltam a tehenek mellett, s azután a gazda testvére átkért a farmjára egy másik faluba. Ott voltam egy hónapig. Hazahoztam tizenhárommillió lejt. Nem mindegy, hogy itthon négymillióért dolgoztam, és ott a négyszeresét kerestem meg.

Házvásár

A csomortáni szolgaságból, többrendbeli magyarországi munkából, pásztorkodásból összegyűjtött pénzből Andorkó Levente csak annyit költött el, ami a megélhetéséhez szükséges volt, a többit félretette, hogy házat vásárolhasson.

— Volt a faluban egy házacska százmillió lejért, meg akartam venni, de akadályozták. A falu elnöke kellett volna kiadjon egy papírt, de nem adta ki, és le kellett mondanom, mert én szeretem fehéren a feketét, tudjam felmutatni, hogy ez a birtok az enyém. Azt mondta a polgármester, hogy akkor lesz házam, amikor a hátam közepét meglátom. Azért, mert úgy gondolták, hogy míg a világ és két nap én Gyergyai Imrénél dolgozom négymillió lejért, aki közben alpolgármester lett Almáson. Ne gondolja, hogy bárki ezért az ócska pénzért még ezt csinálja, amit én. Ezen most már túl vagyok, de az fáj, hogy legalább nem becsült meg.

Aztán széjjelnéztem, megint került egy ház, igaz, hogy húszmillióval drágább, és ezt is meg akarta akadályozni a polgármester azzal, hogy megveszi előlem, de aztán egyben kifizettem, még maradt az átíratás.

Az alpolgármester cáfol

Gyergyai Imre: Leventét úgy vettem fel, hozzám úgy jött, hogy addig dolgozik, amíg én lakást vásárolok neki. Zsebpénzt adtam, ha valahová kellett mennie, mikor mire szüksége volt, azt a pénzt adtam. Bérről addig nem volt szó, amíg tavaly márciusban el akart menni egyik percről a másikra. Akkor megbeszéltük, ne menjen csak úgy a nagyvilágba. Közben tervezgettük, nézegettük, hogy házat vegyünk. Leventét úgy vettem, mint egy családtagot. Nem számítottam arra, hogy így felrúgja, de nem is vesztünk össze. Kifizettem, amikor kérte. Nem sokallom azt a pénzt, de nem is volt olyan sok teendője Leventének. Azt hiszem, ha vesszük a szállást, az élelmet, amiért nem kellett pénzt adnia, akkor nem olyan kevés. Azt mondta, addig szolgál, amíg háza lesz. A polgármesterrel együtt néztünk neki házat, nem akartuk akadályozni.

Úgy gondoljuk, nem arról kellene beszélni, hogy a község elöljárói hogyan akadályoznak egy boldogulni kívánó fiatalembert, aki már eddig is bizonyított, hanem arról, hogy miként segítik. Most itt az alkalom megmutatni, hogy nem hagyják magára. A több mint százéves házon, amit Levente megvásárolt, van amit javítani, elsősorban a tetőzetet kell felújítani, és be kellene vezetni a villanyt.

— Segíteni tudunk. Nem akarok hazudni. Ehhez tanácshatározat kell, de ha előterjesztem, a tanács azt is felvetheti, hogy én dolgoztattam, és a tanács fizessen. Ő kérje, és akkor megbeszéljük. Higgye el, oda kezdtünk érni, hogy sokan elveszítették a munkájukat, de nem akarnak dolgozni. Miért kell a Regátból fogadni embereket kapálásra, amikor itt is lenne, aki megcsinálja? Kikerültek a munkából, és nem csinálnak semmit, csak isznak.

Nem azon vagyok, hogy a szegényeket letörjem

Molnár István polgármester kétféle Kézdialmást igazgat: az épülő, fejlődő községet és az ágrólszakadtak települését. A községközpontban vizet vezetnek, csatornáznak, iskolát és óvodát magában foglaló oktatási központot építenek. Felújították a községházát, bővítették és csinosítják az orvosi rendelőt. Fekete folt egyelőre az egész falut borító sártenger, egy következő pályázaton az útjavítást célozzák meg.

Az elöljáró a szociális gondokról elmondja, ,,sok az egyedül élő öreg, és két próbálkozás után sem sikerült beindítani a házi beteggondozást. Van egy ház, amely a Caritasé, lehetne indulni. A korábbi plébános ígérte, hogy van rá ember, aztán nem történt semmi. Később került egy személy, asszisztensi felkészültsége is volt, kértük, vegyék fel a lemhényi Caritashoz, fizettünk volna a ránk eső résznél is többet, de a községekben csak külön-külön lehet ilyen gondozást indítani."

A községvezetőtől azt is megtudtuk, Almáson sok a vénleány és vénlegény, de míg a nők úgy-ahogy ellátják magukat, a fiatalemberek csak tengődnek, nem akarnak dolgozni. ,,Ezeken csak úgy lehet segíteni, ha megfogod egy kicsit, rájuk szólsz, de hát nem vagyunk üdvhadsereg. Sokszor egy intés is számít, meg kell szorítani őket. Leventének is sokszor elmondtam, szedje össze magát, és a pénzt ne költse el. Nem is költötte. Az a kijelentés, hogy ő akkor vesz itt házat, amikor a háta közepét látja, az én szájamból nem hangzott el. Teljesen pozitívan kezeltük. A szóban forgó házat pedig nem én akartam megvenni, hanem egy ugyanilyen szociális esetet istápolok, abban az ügyben kívántam eljárni. Meghalt egy férfi, volt egy élettársa, tizennyolc évet éltek együtt, de közös gyermekük nem volt. Megmaradt az asszony a leányával. Ő innen kap szociális segélyt. Most ki kell mennie az elhunyt élettársa házából, de elérte peres úton, hogy a rokonok kártérítik a tizennyolc évért, kap hatvanmillió lejt. Mondtam neki, maguk a hatvanmilliót megkapják, elköltik egyhamar, és nem lesz, ahol lakjanak, a sáncokban fognak aludni. Felhívtam az említett ház tulajdonosát, és mondtam, van egy érdeklődő. Innen a félreértés. Én nem azon vagyok, hogy a szegényeket, az ágrólszakadtakat letörjem, hogy azt mondjam, sose kapsz. Gyámolítani kell őket, hiába nyomod belé a sárba."

A pénzt könnyebb megkeresni, mint megtartani

Bár ötéves koráig Lemhényben nevelkedett, Andorkó Levente Almáson érzi jól magát. ,,Itt mindenki tisztel, becsül, persze vannak, akik kétszínkednek a hátam mögött, hogy jövevény vagyok. Én lemhényi vagyok, ott lakik az egyik szülőm, a másik nem tudom, hol. Már csak abból is merítettem erőt, hogy mutassam fel, hogy anya és apa nélkül fel tudom azt mutatni, amit ők nem tudtak teljesíteni.

Nemrég ott laktam egy-két hetet anyuméknál, de nem éreztem otthon magam. Egyszerűen nem éreztem otthon magam, amikor azt láttam, hogy se anyám, se testvéreim, senki nem dolgozik, innen-onnan, csak épp a szociálsegélyből élnek. Nekem ne adjanak segélyt, én a két kezem után megélek. Nem az a nehéz, hogy a pénzt megkeresd, hanem hogy megtartsad.

Most boldog vagyok, elértem öt év után, hogy házam legyen. Szende nénémnek köszönhetem, nélküle nem ment volna. Én innen elkerültem, mondhatta volna, hogy menjek, nem ide tartozom, de látta, hogy én küszködöm egyedül, és segített. Felmutatta, hogy nem csak házvezetőként segített, hanem észrevette, hogy én akarok elébbjutni, és segített. Ha az elnök olyan legyen, ő is segíthetett volna.

Kell még a tetőzetet javítani, villanyt bevezetni, ha a jó Isten velem tart, idén be akarom fejezni. Van egy célom, azt el akarom érni, abba senki nem tud beleszólni, véghezviszem. Kimegyek külföldre, felmérem, mennyi pénzt kell hazahoznom, és annyi időre megyek. A házam táját is rendbe akarom tenni, van kert, udvar, a kapun belül annyi termés lesz, zöldség, krumpli, káposzta, amiből megélek. A szolgaságban volt, ami volt, most egyedül élek, dolgozni tudok, nem dirigál senki. Végre magam ura vagyok."

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen lesz a járvány negyedik hulláma?







eredmények
szavazatok száma 838
szavazógép
2009-03-03: Magazin - x:

Russell Crowe az új Robin Hood

Cate Blanchett játssza Mariant a Russell Crowe alakította Robin Hood oldalán Ridley Scott készülő filmjében. A Universal filmstúdió 130 millió dolláros költségvetésű kalandfilmjének forgatása áprilisban kezdődik Londonban — írta a Variety szaklap.
2009-03-03: Gazdakör - x:

Az agrárkörnyezet védelmére (Figyeljünk oda) — Incze Péter

A szakminiszter a napokban jelentette meg 80. számú rendeletét, amely a területalapú támogatás típuskéréseinek leírását és kitöltésének módozatát tartalmazza. A rendelet értelmében az idei évre a területalapú támogatási kéréseket a megyei kifizetési ügynökségnél március 2. és május 15. között kell leadni. Aki elkésik vele, kérését elfogadják május 16. és június 9. között is, de minden nap késésre egyszázalékos büntetőleütést alkalmaznak. A típuskérésekhez ingyen lehet hozzájutni az említett ügynökség megyei és vidéki irodáinál.