„A könyvtáros pedig az az ember, akinek a könyv olyan táplálék, szenvedély, sors, szerelem, gyönyör, mámor, kaland és végzet, mint tengerésznek a tenger, a parasztnak a föld, a kertésznek a növény. A tudós a könyvet csak anyagnak veszi: megnézi, olvassa, idézi és félreteszi; a költőnek a könyv csak mű: teremti és elfelejti; a tanítónak csak eszköz: merít belőle és továbbadja; a közönséges embernek csak iparcikk: olvassa és élvezi. Senki nem nyúl úgy a könyvhöz, mint a könyvtáros, oly csendesen és lassan, ahogy az ember csak örök dolgokhoz nyúl: tengerhez, asszonyhoz, földhöz.”
Hamvas Béla azért tudta ilyen mélységében meghatározni a könyvtárosi létezést, mert ő maga is húsz évig dolgozott a budapesti Szabó Ervin Könyvtárban. Ifjúsági könyvtárban, iskolai könyvtárban eltöltve az aktív évek nagy részét megadatik a könyvtárosnak, hogy átadja a nagyon fiataloknak a könyv szeretetét, elhintse a lelkükben a magot, hogy így érezzenek akkor is, ha esetleg nem ismernék Hamvas Béla sorait. Néhányan megkaptuk ezt Nusi nénitől, köszönjük.
Manapság, az elektronikus szövegek világában időben és térben nagyon távolinak tűnik ez a viszonyulás a könyvhöz, de Czimbalmos Anna abban az időszakban volt a Székely Mikó Kollégium könyvtárosa, amikor az évi 1000, majd több mint 2000 tanulóból 200 bentlakó volt, sokan ingáztak, a diákok a napi, heti olvasni- és tanulnivalót elsősorban az iskolai könyvtárban keresték és találták meg.
1978-ig az ifjúsági könyvtár egy kis irodahelyiségben szorongott a földszinten, olvasóterem nem volt, csak kölcsönzés és a gyermekek szemében a vágyakozás, hogy bárcsak egyszer bejuthatnának a tenyérnyi térbe, a könyvek közé. A könyvek pedig sokasodtak, már nem fértek a kis irodahelyiségben, egy részük átkerült a nagykönyvtár termébe – Nusi néni egy időben mindkét állományt kezelte – és cserélgette időszakosan a diákok számára látható polcokon az állományt. Többször átrendezte, költöztette egyik teremből a másikba a könyveket, aztán az 1977-es földrengés után következett a nagy költöztetés, a nagykönyvtár anyagát a kicsi tornaterembe kellett menekíteni. 1978-ban, az iskolaépület felújítása után mindkét könyvtár új elhelyezést kapott, a diákkönyvtár a földszinti jobboldali nagy terembe költözött, lett olvasótermi rész, galéria és egyre több könyv. A berendezkedés Nusi néninek sok munkát, gondot adott, de a könyvtár szép lett, tágas, világos, funkcionális, otthonos. A könyvtár felnőtt a könyvtároshoz.
Szerettünk oda járni, olvastunk, segítettünk, ha tehettük, megismertük az állományt. Sokunknak lett a könyv szenvedély, szerelem, kaland... A nagyobb tér, nagyobb fény láthatóbbá tette a könyvtárosi munkát, többünknek tetszett, megszerettük, vágyakoztunk egy ilyen majdani munka után. Tetszett a rendszeresség és az oda- és ráfigyelés. Ha segítséget kértünk, megkaptuk helyben, ha olvasnivalót, elvihettük. Mindig és gyorsan. Mindig pont azt a választ, amit vártunk.
Nusi néni szinte negyven évig volt nyugdíjas, azalatt is követte az iskola könyvtárainak életében történő változásokat, költözéseket, gyarapodást, ismerte és segítette a későbbi könyvtárosokat. Diákként is, könyvtárosként is megköszöntünk minden segítséget, de vajon elég sokszor és elég őszintén? Most már többé nem tehetjük.
Csikósné Péter Júlia
