A sepsiszentgyörgyi csata
Magyar szemmel:
1849. július 4-iki estére Gáll Sándor ezredes seregével Sepsi Szentgyörgyre jött, s ott az Aldoboly felől visszahúzódott táborral egyesülve, Gyertyánffy Ferencet zászlóaljával, egy szakasz Vilmos-huszárral és 6 ágyúval az Eprestetőre rendelte előőrsi szolgálatra. Ezt megelőzőleg a sepsiszentgyörgyi 4 Olt-híd meggyújtására alkalmaztatott, ti.: zsuptekerccsel befonatván a meggyújtásra kellő szakértő őrséget állíttatott oda.
A tábor ereje a sepsiszentgyörgyi piacon és (a) mostani barompiacon volt felállítva. A tisztek, név szerént Szabó Nándor alezredes dandárparancsnok, Szabó Károly őrnagy, Semsey Tamás tüzérszázados és Lázár Mihály hadbíró százados a Bogdán-háznál mulatva és kártyázva virradtak meg.
1849. július 5-én, korán reggel lovas járőr jelentette Gyertyánffy Ferenc századosnak, hogy Rennenkampf orosz tábornok serege Szotyor felől nyomul előre (…). Mire ő azonnal lovas nyargaloncot küldött be Gáll Sándor ezredeshez, mire a futártól azt az üzenet(et) küldte Gyertyánffy Ferenc századosnak, hogy csak tartsa a tüzet, mert megyen a segítség. Gáll Sándor ezredes a mulató tiszteket kizavarta a Bogdán-háztól és Szabó Nándor dandárát kirendelte Gyertyánffy segítségére, de ő ahelyett, hogy kiment volna, az egész dandárával és a mulató tisztekkel (együtt) a sepsiszentgyörgyi református templom felé megszöktek és Gyertyánffyt a zászlóaljával magukra hagyták.
Gyertyánffy keményen és hosszasan tartotta a csatát. A szakasz Vilmos-huszár többször keresztül tört az orosz lovasságon, s mikor ezek majdmind elhulltak, megérkezett az orosz gyalogság is. Ezek az ágyúkra vetették rohamukat. Mikor (az orosz) túlerőt tovább fenntartani nem tudták, futva menekültek be a város felé, de a hidakon álló őrség(ek) korán meggyújtották a 4 hidat. Így a városba nem tudtak bemenekülni, s neki fogtak a malomtól felmenő mezei utnak.
Ez alatt, a nagy porban az oroszok, menekülésüköt megtévesztve, azt hitték, hogy a hídon keresztül (…) Gyertyánffy és zászlóalja (is a városba menekült). Az egész tábor az Olt hidak oltásához fogott.
Rennenkampf orosz tábornok, mielőtt Szotyor felől támadott (volna), egy erős csapat (szotnya) kozák lovasságot felküldött Szentivány felé. Ezek a Laborvölgyit felkeresték és (a) nagy őszgabona termés közt, Angyalos felől, a sepsiszentgyörgyi Szépmezőre leereszkedtek. Mikor szegény Gyertyánffy és zászlóalja, valamint az ágyúk is Gidófalva felé menekülni akartak, a nagy kozák lovascsapattal szembe találkoztak. Századonként külön-külön négyszögbe verődtek és felvették a (d)zsida és szurony harcot. (A kozák) lovasság már közükbe vágott, fegyvert tölteni nem tudtak, (ezért) fehér lobogót tűztek ki és lerakták a fegyvert.
Ezen harcmorajra a hidakat oltó orosz nagy tábor is észre vette a nagy harcot, és oda sietett. A fegyvert lerakott székelyeket újból öldökölni kezdették. Ekkor következett a végzetes második mészárlás. Ekkoron valamelyik tiszt elkiáltotta magát, hogy ha meg kell halnunk, haljunk meg dicsően (…), s aki tudott, nekifutott a gulába rakott fegyvereknek. Aki tehette, fegyvert kapott és megindult a puskaszó nélküli harc (…) újból egybegyűrték őket, s ott kaszabolták másodszor (őket), mely jeltelen sirba fekszik maga Gyertyánffy százados is. (…)
Hogy ezen tettet Gyertyánffy és emberei meg tudták tenni, nagy segítségökre volt a magasra nőtt őszgabona termés, melyben a lovasság nehezen tudott menni és harcolni…
(Részlet Fadgyas Bálint főhadnagy visszaemlékezéséből)
Július 5-én korán reggel, anélkül hogy az előőrsök észrevették volna, avagy egy lövés hallatszott volna, Sepsiszentgyörgyön az Olt partján táborozó csapatok arra ébredtek, hogy az ellenséges lovasság előrenyomult. Gál Sándor ezredes azonnal intézkedett, hogy az ellenség méltóan fogadtassék és a kis számú lovasságot és a vezetésem alatt lévő zászlóaljat az ellenséges lovasság feltartására a harcvonalba küldte. Csakhamar folyt a harc minden oldalról, s midőn az ellenséges lovasság erősítést kapva, a mi kisebb lovasságunkat visszanyomta, a vezetésem alatt álló zászlóaljnak tűzvonalban lévő 6. századát törte keresztül és egy szálig megsemmisítette.
Zászlóaljunkat a harcban más csapatok váltván fel, azon parancsot kaptuk, hogy az ellenségnek Bükszád felől való előnyomulását megakadályozandó, szálljuk meg Bükszádot. (…)
A vezetésem alatt álló zászlóalj (a 84. honvéd zászlóalj) a sepsiszentgyörgyi csatatéren oly súlyos veszteséget szenvedett, továbbá a táborból való engedelem nélkül való eltávozások annyira leapasztották a létszámot, hogy kénytelen voltam a zászlóaljat 4 századba beosztani
(Részlet Kiss Antal honvéd őrnagy naplójából)
Alig ütöttek tábort a csapatok, hogy harcra készen várják a csatát, amikor a távolból porfelhő tűnt föl, amelyről Gál úgy gondolta, hogy a Brassónak tartó ellenséges lovasság nyoma lehet. (…) Kiadta az összes szükséges rendelkezést minden lehetőségre, ami támadáskor bekövetkezhet, és megeresztett kantárszárral elévágtatott, hogy maga bizonyosodjon meg az ellenség számáról és erejéről. Mintegy kétezer métert tett meg, és találkozott az előőrsével, amely kisszámú lévén, visszavonult a négy orosz lovasezred elől, melyek ráadásul némi tüzérséggel is rendelkeztek. Azonnal visszatérve a csatamezőre, a gyalogságot (…) négyszög alakú harcrendbe parancsolta.
Míg Gál erről rendelkezett, az orosz lovasság (…) elsöprő erejű tűz, gránátfelhő kíséretében minden vonalon szörnyű támadásba kezdett. (…) A három, még harcra nem kész zászlóalj és az ott elhelyezett ágyúk nem tudtak ellenállni. A teljes lendületben lévő (ellenséges) lovasság szétszórta őket, és így a gyalogság soraiban nagy pusztítást végzett. A zászlóaljak vezetői szintén követték a menekülőket (…) Gál, a Potyó (Ferenc) parancsnoksága alatt lévő zászlóalj segítségével minden eszközt bevetett, hogy megállítsa az ellenséges lovasság szép hadrendben előretörő (…) nagy tömegét, de kevésbé szerencsésen (…). Ekkor történt, hogy az orosz lovasság (…) nem találva több ellenállást, mely megállíthatta volna, nekirontott a négyszögeknek és (…) iszonyú pusztítást vitt véghez (…).
A többi zászlóalj és a lovasság (…) átgázolva a folyón mentették életüket. Gál és hadsegédje, Józsa kapitány a szörnyű vérengzés közepén találták magukat. (…) Nem kis bátorság kellett ahhoz, hogy visszaverje azokat az embereket, akik minden felől gyülekezve támadták és üldözték őket. A ló is ösztönszerűen mentette gazdáját, rúgásokkal, harapásokkal többször megakadályozta, hogy az ellenség dzsidái a közelükbe érhessenek.
A főerők a túlsó part közeli magaslataira vonulva, előnyös állásokból szemlélték a szomorú és véres tragédiát, anélkül, hogy a kellő segítséget megadták volna (…). De Szabó (Nándor) ezúttal nemtelenül cselekedett, és az ellenségnek adta a győzelmet, hogy bosszút álljon Gálon…
(Részlet Gál Sándor ezredes 1861-ben olasz nyelven kiadott életrajzából)
Orosz szemmel:
Másnap (1849. július 4.) arról született döntés, hogy három oszlopban támadjuk meg az ellenséget: eggyel szemből, kettővel pedig megkerüljük. A 12 zászlóaljból álló, 24 löveggel ellátott középső oszlopnak Jeszaulov vezérőrnagy parancsnoksága alatt egyenesen az országúton kellett támadnia. A jobb oldali 3 zászlóaljból álló, 4 löveggel ellátott és 3 szotnya kozáktól kísért oszlop Adlerberg vezérőrnagy parancsnoksága alatt Prázsmárról a Feketeügy bal partján indult el Uzonhoz, hogy erről az oldalról intézzen támadást (…). A burgi ulánus ezredből, a 9. lovasüteg egy osztályból és 4 szotnya kozákból álló bal oszlopának Rennenkampf vezérőrnagy parancsnoksága alatt Kököst és Uzont kellett megkerülnie, hogy lehetőség szerint vágja el az ellenség visszavonulásának útját (…).
Az éjszaka folyamán az ellenség kiürítette Kököst (…). Vágtában utána küldött lovasságunk a háromezer fős, hat löveggel ellátott utóvédjét Szentgyörgy közelében egy erős állásban érte utol. A hadtestparancsnok megindult a gyalogsággal Uzonból, s parancsot küldött Rennenkampfnak, hogy támadja meg az ellenséget. A Reiszih ezredes 9. lovasütegének egy osztályával támadott burgi ulánusezred többször vitézül rohamozva felmorzsolta az ellenséget, amely látván, hogy Sepsiszentgyörgytől is el van vágva, egy rozstáblán át, a magasra nőtt rozson keresztül jobb felé menekült az Olt völgyébe a Csíkszereda (Gidófalva) felé vezető útra. Az ulánusok és a kozákok négy versztán át egészen a völgy bejáratáig üldözték, és szakadatlan, gyors támadásaikkal súlyos veszteséget okoztak a magyaroknak és a székelyeknek, akik holtakban mintegy 600 embert veszítettek. 2 tisztet és 10 katonát ejtettünk fogságba, 4 ágyút és 2 zászlót zsákmányoltunk.
Annak, hogy ilyen kevés foglyot ejtettünk, a következő oka volt: az ellenség szétzilált serege kis csoportokban hátrált, s az első csoport, amelyet az ulánusok megtámadtak, kegyelemért kezdett könyörögni. Mikor az ulánusok körbevették a magyarokat, hogy foglyul ejtsék őket, az egyik magyar (gyergyóújfalusi Király József) elsütötte fegyverét, és súlyosan megsebesítette a század egyik kedvelt altisztjét; az egész csoport villámgyorsan szét lett verve, le lett kaszabolva (…). Ezek után az ulánusok senkinek sem kegyelmeztek.
(Részlet Artur Adamovics Nyepokojcsickij visszaemlékezéséből) Összeállította: DEMETER LAJOS