Lesz-e német—francia jellegű megbékélés? — Kolozsi Béla

2009. augusztus 8., szombat, Nemzet-nemzetiség

Az autonómia elnyerése után

az autonómia fennmaradásának vagy megszüntetésének ténye maga is autonómiát élvez.

Nemzeteink sorsán töprengő románok és magyarok — különösen értelmiségiek, értelmiségi veretű politizáló emberek — szeretnek elmerengeni azon, hogy közös jelenünk amolyan — kissé keletebbre tolt — német—francia megbékélés lenne.

Ámde ne kergessünk illúziókat — vegyük észre a permanens és az átmeneti különbségeket is! Sokféle különbség van, érdemben viszont itt és most csak két eltérésre szabadjon kitérni. Az egyik a történelem folyamán ott és itt gazdát cserélt terület össznépességre vetített arányát és nagyságrendjét illeti, a másik pedig, bár csupán néhány évtizedes, mégis már történelminek is nevezhető kompromisszumos hozzáállást is illető különbség.

Két nemzet, két ország történelmi feszültsége persze nem csupán népességi, területi alapú lehet — ámde mégis, ez utóbbiaknak is megvan a maguk jelentősége. A hozzávetőlegesen hatvanmilliós nagyságrendű Franciaország és a hozzávetőlegesen nyolcvanmilliós nagyságrendű Németország megközelítőleg 140 milliós össznépességét figyelembe véve, a történelemben közöttük alapvetően vitatott Elzász tartomány a maga 1,7 milliós népességével a két ország viszonylatában természetesen nem hasonlítható Erdély, Partium és Bánság nagyságrendjéhez, proporcionális súlyához, hanem — pusztán a lakossági arányt tekintve — inkább a Magyarország és Szlovénia (szűk 12 milliós együttes népességgel) közötti dél-zalai, dél-vasi történeti területmozgással, a mai Szlovénia Muravidékével vethető össze. Elzász lakossága a két nagy ország együttes népességének másfél százaléka sincs. Az ilyen kiáltó aránykülönbség miatt is kerül nagyobb erőfeszítésbe a francia—német út kimunkálása a mi terepünkön, mint a Rajna mentén.

Továbbá — sok egyéb, akár Huntington típusúnak is nevezhető ok mellett — azért is nagyobb erőfeszítésbe kerül ez a mi tájainkon, mert német—francia viszonylatban még a második világháborút követően is, a győztes erejének súlyán túl, a megbékélés előkészítésének volt a győztes részéről is egy kompromisszumot kereső eleme. A háború után Németország francia határvidékére és az akkor Franciaország érdekszférájába eső Saar-vidék ugyanis a beköszöntött békeidők elején nem csatlakozhatott mindjárt Németországhoz — évekig egyfajta lebegtetett helyzetben maradt. Elzász és vele Lotharingia északkeleti része végleg Franciaországhoz került, a szomszédos Saar Németországhoz csatolásának 1954. október 23-i, majd 1955. október 23-i népszavazásához viszont Franciaország hozzájárult, a népszavazás résztvevői Németországot választották, és e tartomány azóta is annak a része.

Nem pont ilyesmire lett volna talán szükség román—magyar viszonylatban a XX. század második felében — ilyesmi persze nem is történt. Viszont egyfajta minimális — ám itt, nálunk később ,,elpárologtatott" — kompromisszum mégis formálódott errefelé is, és éppen a saari népszavazás évtizedének derekán: nevezetesen a régi autonóm hagyományokkal rendelkező, tömbszerűen magyar, a Saar-földihez hasonló nagyságrendű népességgel rendelkező Székelyföldön Magyar Autonóm Tartomány alakíttatott, és került be az akkor készült alkotmányba. Egy viszonylag kis terület, igencsak részleges ,,szuverenitással", de mégis magyar autonóm területnek kiáltatott ki, és az ilyen aktus — sem a szuverenitás másutt, sem az autonómia kihirdetése itt — nem reverzibilis az azt ,,megadó" puszta elhatározásának függvényében. Az autonómia elnyerése után az autonómia fennmaradásának vagy megszüntetésének ténye maga is autonómiát élvez.

Sajátos földrajzi elhelyezkedése miatt nem is jöhetett, nem is jöhet, és nem is jön szóba a székely vidék Saar-földhöz hasonló perspektívája. Területi körülrajzoltságában, államon belüli viszonylagos önállóságában viszont előbbinek de facto is autonómként kellett volna fennmaradnia — persze, a többségi nemzet, az egész ország és térség sorsához hasonlóan a megfelelő időben belsőleg demokratizálódva és így létezve ma is, az Európát átformáló ,,megosztott szuverenitások" korában is. Keserves történeti fintor, hogy sorsának eddigi alakulása nagyon nem hasonlít a francia—német kimenetelhez, hogy e minimális kompromisszum is eltöröltetett, hogy az autonómia — korlátok közötti — részleges, ,,miniatűr szuverenitását" egy hatvanas évekbeli közjáték után hatvannyolcban Ceauşescu akaratából ,,autonómiaannexió" orozta el. A befejezett tények értelmében a területi autonómia bedaráltatott a többségi, homogenizált nemzetállamba. Jelenti-e ez azt is, hogy a jogszerűség értelmében? Aligha. Hiszen azt a hatvanas években — ,,országos szintről" — egyszerűen kiiktatták, még csak formálisan sem kérdezve meg nem csupán az autonóm terület lakosságát, de még akkori intézményeit sem. Pedig, amint már fentebb is szerepelt: Az autonómia elnyerése után az autonómia fennmaradásának vagy megszüntetésének ténye maga is autonómiát élvez.

A struktúrák a rendszerrel együtt kilencven tájt változtak, ámde az intézményességnél szubtilisebb jogszerűség, a legalitás és legitimitás, a tényleges önkormányzatiság igazi jelentősége a térség formáló elvei között még csak most, meglehetősen lassan kezd beérni. Ezért, ezekért is maradt mindmáig nagy erőfeszítéseket igénylő, mondhatnánk, herkulesi feladat a német—francia típusú, vagy éppen más jellegű, de mély, igazi és szerves megbékélés meghonosítása errefelé. Ámde, a területiként is működő, másutt pedig alkalmasint az utóbbira is támaszkodó perszonális autonómiával együtt mégis meg kell honosítani!

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye az iskolakezdésről?







eredmények
szavazatok száma 1019
szavazógép
2009-08-08: Kultúra - x:

Illyés Kingára emlékezve — Balogh András

Múltat idéző varázs ejti fogságába a látogatók szívét a berecki Illyés Kinga Emlékcsarnokban, ahol minden kép és szöveg arról beszél, hogy a színművésznő hazatért szülőfalujának ebbe a kis múzeumába, hogy övéivel halála után is együtt lehessen. Jelképesen tért haza ebbe az épületbe, ahol a falak még őrzik emlékét, lépteinek neszét, bársonyos hangját. Mi pedig, itt élők, szívünkben őrizzük Őt, és halljuk a versfoszlányok sorait, amint tolmácsolja erdélyi költőink lírában megfogalmazott üzenetét.
2009-08-08: Nemzet-nemzetiség - x:

Honvágy (Békési levelek) — Pálmai Tamás

Bálványos
Amikor e soroknak nekifogtam, úgy éreztem, érzelemdús értekezést fogok szülni menten, csak le kell ülnöm az árkus papír elé, melynek kihívó fehérsége azonnal telefirkálásra ragadtatja száguldozó elmém vezérelte tollamat.