Élő egyházHangverseny Nagyboldogasszony napján — Józsa Zsuzsanna

2009. augusztus 17., hétfő, Közélet

Maradandó zenei élményben részesültek mindazok, akik részt vettek szombaton, Nagyboldogasszony napján a sepsiszentgyörgyi Krisztus király-templomban megrendezett esti szentmise utáni hangversenyen.

A kolozsvári Szent Mihály-templom orgonistája, Potyó István és Ambrus László trombitaművész (a marosvásárhelyi filharmónia tagja) a Vox Cealestis Orgona Egyesület meghívásának tett eleget, miután már Erdély több városában is koncerteztek. A hangversenyről — akárcsak az előzőről — felvétel készült, mely kapható lesz a plebánián. Háromszék legnagyobb koncertorgonája sok anyagi ráfordítás, veríték, munka és imádság árán legelőször idén június 14-én szólalt meg teljes hangzásában.

Dávid György plébános lapunknak elmondta, hogy az Orgona Egyesület tavaly ősszel jött létre, elnöke Luffy Gellért, tagja Kelemen Tibor. A szombati hangverseny sorban a negyedik volt, melyet az orgonaépítés költségeinek fedezésére szerveztek. A következő koncertre szeptember 11-én kerül sor.

Aki szeretne besegíteni az orgona utolsó részletének költségeibe, megteheti a következő számlaszámon: Asociaţia Pentru Orgă Caelestis — Vox Caelestis Egyesület, cod fiscal: 24770864, BCR — RO84RNCB0124105991890001.

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja-e oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 2375
szavazógép
2009-08-17: Közélet - x:

A szociális lakás nem öröklakás — Váry O. Péter

Nem tudni még pontosan, a Sepsiszentgyörgyön szociális lakásra jogosult 170 családból hányan költözhetnek be a Mikes Kelemen utcai ötven lakrészes ,,zöld blokkba", legkevesebb harminc családnak biztosan jut hely, hogy mennyivel többnek, az attól függ, az államosított házakból kiköltöztetett családokból hányan fogadják el az ott felajánlott lakásokat — közölte Antal Árpád András polgármester.
2009-08-17: Közélet - x:

OTP Bank-fiók nyílt Kovásznán — Bodor János

Az OTP Bank pénteken hivatalosan is megnyitotta negyedik háromszéki fiókját, mely Kovászna központjában, a volt Prima fagyizó üvegépületében működik.