Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Belföldi hírek — Farcádi Botond

2009. szeptember 8., kedd, Belföld
Felelősségvállalás szeptember 15-én

Szeptember 15-én vállal felelősséget a kabinet a parlament házainak együttes ülésén az állami alkalmazottak együttes bérezésére vonatkozó törvényért, az oktatásitörvény-csomagért, valamint az állami ügynökségek és hatóságok átszervezésére vonatkozó jogszabályért. A szeptember 15-i időpontban a kormánypártok a koalíció vezetőtanácsának tegnapi ülésén állapodtak meg.

Ugyancsak tegnap reggel jutott el a parlamentbe a három jogszabály végleges formája — a hét végén ugyanis még egyeztettek a törvényekről a szakszervezetek képviselőivel. A három jogszabályhoz egyébként szeptember 11-éig módosító javaslatokat nyújthatnak be a honatyák, ezeket azonban a kabinetnek kell jóváhagynia. A felelősségvállalás időpontjától számított három napon belül lehet bizalmatlansági indítványt benyújtani, ennek elfogadása a kabinet bukását okozná. A bizalmatlansági indítvány benyújtásának azonban egyelőre kevés a valószínűsége, sajtóinformációk szerint ugyanis a Nemzeti Liberális Párt képviselői közölték, letettek ezen szándékukról, mert nem akarnak segítő kezet nyújtani a demokrata-liberálisoknak a szociáldemokraták kormányból való kiebrudálási törekvéseiben. Ráadásul a liberálisok önállóan nem nyújthatnak be bizalmatlansági indítványt, hiszen nincs meg a szükséges számú aláírásuk. Így csak az RMDSZ-szel közösen próbálhatnák megbuktatni a kabinetet, a szövetség azonban egyelőre óvatos, vezetői szerint előbb elemzik a jogszabályok végleges formáját, és csak azután döntenek bizalmatlansági indítvány benyújtásáról. Eugen Nicolăescu liberális alelnök szerint az RMDSZ vezetői két-három napot kértek az oktatási törvény elemzésére.

Függetlenként indul Băsescu

Függetlenként száll versenybe az államfőválasztásokon Traian Băsescu — nyilatkozta a Cotidianul napilapnak Mircea Toader, a Demokrata-Liberális Párt képviselőházi frakciójának vezetője. A politikus azt is elárulta: a választási törvényt többek között azért módosították, hogy egy párt független jelöltet is támogathasson. Mint ismeretes, Traian Băsescu hivatalosan még nem jelentette be, hogy indul az őszi elnökválasztásokon.

Függesszék fel a tiltakozást a bírók

Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter tegnap felszólította a törvényszéki bírókat és ügyészeket, vessenek véget tiltakozó akcióiknak, és kezdjék el tevékenységüket, mivel a kormány a költségvetés-kiigazítás és az egységes bértörvény tervezete révén megoldotta az általuk nehezményezett gondokat. A tiltakozó akciók folytatása alaptalan és felelőtlen nyomásgyakorlás lenne a bírók részéről — szögezte le a miniszter. Cătălin Predoiu hangsúlyozta: a kormány 111 millió lejjel egészítette ki az igazságügyi minisztérium büdzséjét, és így a javakkal és szolgáltatásokkal járó költségek fejezet költségvetése 158 millió lejre emelkedett. Ez 65 millió lejes növekedést jelent tavalyhoz képest — mutatott rá.

Hat százalékot kap az oktatás

A nemzeti össztermék legkevesebb hat százalékát kapja majd az oktatás, a kutatás pedig legkevesebb egy százalékot — áll az oktatásitörvény-tervezetben. A kötelező oktatás tizenegy osztályos lesz, ez magában foglalja az óvoda utolsó, iskolára felkészítő évét is. Tizennyolc éves korban megszűnik a tanuló azon kötelezettsége, hogy a közoktatás nappali tagozatának osztályaiba járjon. A jogszabálytervezet azt is leszögezi: az állami oktatás ingyenes, de bizonyos tanulmányi programokra vagy tevékenységekre tandíjat lehet megszabni a törvényes előírásoknak megfelelően. Az állami oktatás és az akkreditált magánoktatási rendszeren keresztül biztosított kötelező oktatás alapfinanszírozása az állami büdzséből, a helyi költségvetésekből és a törvényes előírások által megengedett más forrásokból történik.

Az államfő a parlamentben

Szeptember 15-én tarthat beszédet a parlament két házának együttes ülésén Traian Băsescu államfő. Erről tegnap döntött a törvényhozó testület két házának vezetősége. Mint ismeretes, az államelnök korábban jelezte, szeptember 14-én szeretne beszédet tartani a parlament plénuma előtt. A honatyák azért javasolták a 15-ei dátumot, mert szeptember 14-én kezdődik a tanév, és számos képviselő, illetve szenátor szeretne részt venni a megnyitóünnepségeken.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 707
szavazógép
2009-09-08: Belföld - x:

Hírsaláta

TE IS, FIAM, CRIN. A Nemzeti Liberális Párt elnöke, Crin Antonescu sajtótájékoztatóján kijelentette: pártja azt kéri a Legfelső Semmítő- és Ítélőszéktől, hogy indítson nyomozást a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt által Szé­kelyudvarhelyen szervezett szombati nagygyűlés résztvevői ellen, és büntesse meg őket. ,,Mi úgy gondoljuk, hogy törvényt, alkotmányt szegtek, ami megengedhetetlen, s a legszigorúbban kell büntetni" — fogalmazott a liberális párt elnöke.
2009-09-08: Közélet - x:

Ifj. Agache pert veszített — Iochom István

Mint már hírül adtuk, a múlt év április 21-én Aurel Dionisie Agache, a néhai őrnagy legidősebb fia beperelte a Kovászna megyei rendőrséget a brassói közigazgatási bíróságon. Ifj. Agache azzal magyarázta az eljárást, hogy a Kovászna megyei rendőr-főkapitányság személyzeti osztálya múlt év januárjában nem engedélyezte apja személyi dossziéjának áttanulmányozását.