Felsőrákosi T. Mihály: Levél a küszöbről

2007. augusztus 18., szombat, Kultúra
Istenem, megint egy év,

egy újabb év, mely

úgy telt el, elszaladt,

hogy estebédre nem ültek

asztalhoz a férfiak.

Csak a szél, csak a szél,

mely görgeti sóhajunk, mint

kettéhasadt orgonasípokat,

és nem hallja senki,

mert hangtalan sötét,

akár egy csillagtalan

őszi degenyeg-éjszaka.

Csak a fény, csak a fény,

aki értünk örök vigaszul,

mielőtt az alkonyat lehull,

mi mást tehetne

tűz-fénnyel glóriázza körbe

a házat, a tornyot, a földet.

És eltelnek az őszök,

telek, tavaszok, csupa

hideg, elvándorolt évszakok,

nekünk itthon keserű,

őnékük idegen ott a kenyér,

apátlanul nő fel a gyermek,

sorsunkban sorvadunk

mi, ittfelejtett asszonyok,

és nincs remény,

nincs remény.

Csak egy levél,

csak egy levél a küszöbről,

mely vár, mely hív,

hogy ünnepekre hazajössz,

mert nélküled üresek a nappalok,

és minden éjszaka meghalunk,

és semmi más nem marad,

csak egy aprócska levél,

egy levél a küszöbről,

mint körmünk alá száradt,

utolsó összemarkolt anyaföld.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 722
szavazógép
2007-08-18: Kultúra - x:

Felsőrákosi T. Mihály: Keserű Zsoltár

legalább egy falióra
valamelyik falon
surrog-serceg a magány
átüt átszivárog az idő
a koszos ablakon
2007-08-18: Közélet - x:

Csíki László: A bőrünk vására

Farkas Árpádnak, szülővárosomba
Magamról neked én többé már semmit.
Kit ijesztene akár hogy meghalok?
Ennyi a költő? Hajóduda hangján,
de sorsáról, mint a létről, úgy nyafog?
Kívülem, bőrömben kétmillióan
bújnak, költők mind — azokról írhatok.