A múlt hétVállalják a felelősséget — Kuti János

2009. szeptember 22., kedd, Közélet

Milyen bátor és nagyszerű kormányunk van, ha a saját maga által kitalált és feltálalt törvényekért meri vállalni a felelősséget! Nálunk a mindenkori kormányok mindig is éltek ezzel a lehetőséggel. Ha ez így folytatódik nem is lesz szükség parlamentre.

A törvényeket nem kell megtárgyalni, megszavazni, hanem csak felelősséget vállalva értük: alkalmazni. Ezáltal el lehetett kerülni most a két nagy kormánypárt közti esetleges vitát is. A melegében elfogadott törvények kapcsán ismét sokan jósolták a koalíció felbomlását. Ez nem nagyon hihető, mert milyen sok időbe és fáradságos munkába telt, míg sikerült elosztaniuk a különféle állami hivatalok vezetőségi posztjait! És az újdonsült kinevezettek alig melegedtek meg új székeikben ahhoz, hogy otthagyják azokat. Nem csoda, hogy a most elfogadott három törvénycsomaggal mind a szocialisták, mind a demokrata-liberálisok egyetértettek. Az egyik az egységes fizetési törvény. A kormánypártokon kívül ezzel senki nem elégedett. Illetve a magánszektorban dolgozó, minimálbéren élők elégedettek lehetnek, mert csak ők nem készülnek sztrájkolni ellene. Sőt, még örvendhetnek is, mert mindenki minimálbért kap. Van, aki egyet, van, aki tizenkettőt. Ezt az új rendszert úgy kell elképzelni, mint egy piramist, legalján pedig a minimálbérből élők, ezek vannak a legtöbben. Ez a piramis alapja. Utánuk következnek egyre fennebb és fennebb a többet és többet keresők, akik egyre kevesebben vannak, de mégis nagyon sokan. A piramis csúcsa alatt fizetésileg a kormány, a parlament vezetői, a miniszterek és a hadsereg vezetői, a szenátorok és képviselők állnak. Tíz-tizenegy minimálbérrel. Míg a piramis csúcsán az elnök. Ő tizenkét minimálbért kap. Meg is érdemli, mert nagy felelősség nehezedik rá. Ha megfordítjuk a piramist, annak egész súlya rája nehezedik. A múlt hé­ten is elszámoltatta magát a parlament előtt. Felsorolta, hogy miket cselekedett elnöksége alatt. Még az előző, vele szemben ellenséges kormány alatt is nagy sikereket ért el az országgal egyetemben. De ezután a vele egy húron pendülő párt segítségével még nagyobbakat fog. Mondani. Ha netán tévedett volna — nyilatkozta —, annak a nagy gazdasági világválság az oka. Elismerte, hogy tévedett, például a pedagógusok mindenki által megszavazott fizetésének ötvenszázalékos emeléséről szóló törvény aláírásakor is. Mert akkor még Romániának gazdasági növekedést jósoltak. Ezért a jósok a hibásak! Én, az igaz, azt hittem, hogy rendelkezésére áll egy rakás szakember, aki tudományos elemzéseket készít. De úgy látszik, egy rossz jós vezette félre. Azt ki kell rúgni. Nem érdemel minimálbért sem. A minimálbéren és annak közelében levők száma különben 2008 júniusa és 2009 júliusa között a feldolgozó- és építőiparban közel nyolcvanezerrel csökkent. Az állami szektorban viszont, a piramis felsőbb régióiban, közel tízezerrel nőtt. Mi lesz, ha az alap megbomlik, s a piramis megomlik? Akkor ki fogja fenntartani? Bár, ha netán összeomlana, arra ismét találnánk bűnbakot: a gazdasági válságot!

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen lesz a járvány negyedik hulláma?







eredmények
szavazatok száma 1029
szavazógép
2009-09-22: Közélet - x:

Mondjon le a marosvásárhelyi RMDSZ-frakció

Tőkés László, az EMNT elnöke szentségtörésnek és kegyeletsértésnek nevezte a vásárhelyi önkormányzat döntését, hogy Marosvásárhelyen szobrot emeljenek az 1989-es forradalom idején a temesvári tüntetők közé lövető Ştefan Guşa tábornoknak, egykori vezérkari főnöknek.
2009-09-22: Belföld - x:

Hírsaláta

NYÁRON OLCSÓBB VOLT AZ ÉLET. Románia az ötödik az Európai Unió tagállamai közül az árcsökkenés tekintetében: júliushoz viszonyítva 0,2 százalékkal voltak alacsonyabbak az árak. A defláció — azaz az eluralkodó gazdasági következményekkel járó, széles fronton megmutatkozó áresés — veszélye mindazonáltal nem fenyeget, és hamarosan búcsút is lehet inteni neki. (Manna)