Belföldi hírek — Farkas Réka

2009. november 11., szerda, Belföld
Várják a kormány költségvetését

Ellenszavazat nélkül fogadta el a képviselőház azt a törvénymódosító javaslatot, amely megengedi az ügyvezető kormánynak, hogy költségvetés-tervezetet nyújtson be a parlamentben. A javaslatot már hétfőn megvitatták a képviselők, de kvórum hiányában nem szavazhattak róla.

A jogszabály a 2001/90-es, a kormány megszervezését és működését szabályzó törvényt módosítja, s így bizonyos rendkívüli helyzetekben az ügyvivő kormány is benyújthat törvényt nemzetközi egyezmények ratifikálásáról, illetve az állami és a társadalombiztosítási költségvetésről. A módosító jogszabályról a végleges döntést a szenátus hozza meg, amely holnap tűzte napirendre. A költségvetés elfogadása, a közkiadások csökkentése, illetve a közalkalmazotti bértörvény elfogadása a feltétele ugyanis annak, hogy Románia megkapja a decemberben esedékes hitelrészleteket a nemzetközi pénzintézetektől.

Maradhat a parlament?

Traian Băsescu bejelentette, új többséget próbál majd kialakítani, ha addig sem sikerülne új kormányt hivatalba iktatnia. Az államfő ezzel Ion Predescu alkotmánybíró nézetére reagált, aki szerint bárki is legyen december 6. után Románia elnöke, nem oszlathatja fel a parlamentet az előző mandátum alatt történtek miatt. Băsescu kampányszékhelyén azt is kifejtette, hogy szerinte a parlamentben most többséget alkotó pártoknak (SZDP, N-LP, RMDSZ) meg kellene szavazniuk Liviu Negoiţă kabinetjét, hogy az országnak legyen végre teljes hatáskörrel rendelkező kormánya, és ha ő, Traian Băsescu nem nyerné meg az elnökválasztást, akkor utána úgyis megbuktathatnák a most beiktatott kabinetet.

Kilencezer közalkalmazottat rúgnak ki

Csütörtökön lép életbe a kormány alárendeltségébe tartozó intézmények, ügynökségek átszervezésére vonatkozó törvény, és egy héten belül, november 19-ig a kormány kidolgozza az alkalmazási normákat — jelentette be Emil Boc miniszterelnök. Minden minisztériumnak külön-külön kormányrendelettel kell szabályoznia a fennhatósága alá tartozó intézmények működését. A kormány tervei szerint összesen 112 ügynökséget és 9000 állást érint a felszámolás, átszervezés. Emil Boc azt is bejelentette, hogy a törvény életbelépésétől a kormányügynökségek bevétele az államkasszát gazdagítja, ez évi egymilliárd euróra becsülhető.

Igazságot keres Crin Antonescu

A Legfelsőbb Bírói Tanácshoz (CSM) fordult Crin Antonescu a parlament és az államelnök közötti, a kormány beiktatása kapcsán kialakult konfliktus miatt. Azt kéri a bíráktól, hogy közvetítsenek az alkotmányjogi vitában. A Virgil Andreieş elnökhöz küldött levelében Antonescu kiemeli, a Boc-kormány megbuktatása után az államfő a parlamenti többséget kitevő ellenzék javaslatát sem első, sem második alkalommal nem vette figyelembe, amikor miniszterelnököt javasolt. Antonescu szerint az államfő feladata olyan miniszterelnököt jelölni, aki a parlament többségi támogatását élvezi.

Csak a hiány növekszik

Románia bevétele az elmúlt tíz hónapban 17 milliárd lejjel csökkent — jelentette be Gheorghe Pogea pénzügyminiszter az ipari vállalkozókkal tartott megbeszélésen. Ugyanakkor arról is beszámolt, hogy a költségvetés-hiány elérte az 5,2 százalékot, az IMF-fel kötött egyezmény szerint év végéig nem lehet 7,3 százaléknál nagyobb, ám a nemzetközi pénzintézmény szakértői úgy látják, hogy akár 7,8 százalékra is növekedhet ez az arány. Pogea azt is elmondta, hogy a 17,6 milliárdos hiány nem azért következett be, mert az illetékeket nem gyűjtötték volna be, hanem a kiadások növekedése és az üzletkötések hiánya vezetett a bevételkieséshez.

Ezernél több beteg

Több mint ezer embert betegített meg eddig az új vírus, és tegnap több városban, például Csíkszeredában újabb középiskolákat zártak be. Adrian Streinu Cercel egészségügyi államtitkár tegnapi nyilatkozatában megerősítette, hogy a hatóságok most a súlyos esetek gyógyítására összpontosítják erőiket. Jelenleg több mint háromszáz személyt kezelnek kórházban. Elmondta: az új vírus elleni terápiában használt Tamiflu nevű gyógyszert nem tartják szükségesnek azoknak adni, akiknél könnyebb lefolyású a kór, és kezelés nélkül is meggyógyulnak.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mi lenne a helyes medve-ügyben?






eredmények
szavazatok száma 707
szavazógép
2009-11-11: Belföld - x:

Hírsaláta

AZ RMDSZ FELE BĂSESCUVAL TARTANA. Markó Béla azért ment egyedül a Negoiţăval való találkozóra, mert attól tartott, a kijelölt miniszterelnök s a narancssárga párt kiszagolná, közvetlen munkatársai közül sokan legszívesebben átpártolnának Băsescuhoz. A hírek szerint a parlamenti frakció több mint fele megszavazná a Negoiţă-kabinetet. (Ziare. com)
2009-11-11: Közélet - x:

Elkerülhetetlen a fizetetlen szabadság (Önkormányzatok) — Farcádi Botond

Elkerülhetetlennek látszik, hogy a következő másfél hónapban néhány napra fizetetlen szabadságra küldjék a megyei és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat alkalmazottait, miután a Hivatalos Közlönyben megjelent az állami ügynökségek átszervezésére vonatkozó jogszabály, amelynek értelmében 15,5 százalékkal csökkenteni kell a személyzeti kiadásokat.