Kiásták az új almási iskola alapját

2007. augusztus 28., kedd, Közélet

Két és fél millió lejes iskolaépítési pályázatot nyert meg a kézdialmási községháza. Miután lebontották a több mint százéves épületet, a versenytárgyalást megnyerő Toro Impex Kft. szakemberei nekifogtak az I—VIII. osztályos új iskola felépítésének.

A Kelemen Didák nevét viselő iskola főépületét visszakapta jogos tulajdonosa, a helybeli római katolikus egyházközség. Az új épület alapterülete 17 x 27 méter, nyolc osztályterem, két óvodahelyiség, egy laboratórium és irodák kapnak helyet benne. Az alagsorban 15 x 5 méteres étkezdét, konyhát, kazánházat és műhelyt szándékoznak kialakítani. Az alapot már kiásták. Az új iskola átadásának határideje a munkálat megkezdésétől két év, de Molnár István polgármester szerint, ha folyósítják a pályázati pénzt, akkor akár másfél év alatt is elkészülhet. A régi épületben addig négy osztály marad, a többinek a művelődési otthonban és a hittanteremben biztosítanak ideiglenesen helyet, nem lesz délutáni oktatás, mindenki délelőtt fog ősztől iskolába járni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1536
szavazógép
2007-08-28: Közélet - Váry O. Péter:

Visszaépítik a benzinkutat

Szomorúan kellett tudomásul venniük a sepsiszentgyörgyi gépkocsi-tulajdonosoknak néhány hónappal ezelőtt, hogy a néhai Három Rózsánál a kis benzinkutat bezárták — akkoriban ugyanis olyan hírek keringtek, hogy valamely hatóság nem akarja engedélyezni a működését.
2007-08-28: Közélet - Hecser László:

Ifjúsági fesztivál Bölönben

Bár a hét végén a vidékre szakadt eső miatt néhány tervezett műsor elmaradt, s néhányszor a helyszínt is változtatni kellett, a VII. Bölöni Nyári Ifjúsági Fesztivál szervezői, Akácsos Zsolt és Tana Annamária elégedettek: rendezvényük három napja alatt több száz falustársukat mozdították ki a szürke hétköznapokból.