Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Belföldi hírek — Farcádi Botond

2009. december 22., kedd, Belföld
Letette az esküt Traian Băsescu

Az állam mélyreható megreformálását szorgalmazta tegnap Traian Băsescu újraválasztott államfő abban a beszédében, amelyet a törvényhozói testület előtt mondott a második elnöki mandátumának kezdetét jelentő parlamenti eskütétel után. Szerinte a következő nemzedékek elfogadhatatlanul nagy árat fizetnek, ha a politikai osztály tovább halogatja a reformokat. Reményét fejezte ki, hogy első mandátumának a tapasztalata segíti majd a hibák elkerülésében. Bízik abban, hogy ez azon politikusok számára is érvényes, akik korábban ellene szövetkeztek.

A második ötéves mandátumára készülő Băsescu ismét a politikai osztály megbékélését szorgalmazta. Úgy vélte, hogy Románia NATO- és EU-csatlakozása után az állam megreformálása jelenti azt az újabb közös nemzeti célt, amely körül ismét összefoghat az egész román társadalom. Szerinte ezt bizonyítja az a népszavazás, amelyet ő írt ki november 22-re, és amelyen az állampolgárok az egykamarás parlament bevezetéséről, valamint a törvényhozók számának a csökkentéséről döntöttek. Băsescu szerint a demokrácia akkor lesz magasabb fokú, ha első lépésként megújul a parlament. Az eskütételi ceremónián a honatyák és az alkotmánybírák mellett Daniel pátriárka, a Román Görögkeleti Egyház feje is részt vett. * Amint az várható volt, Băsescu beszéde nem aratott osztatlan sikert az ellenzéki politikusok körében, többen demagógnak és lázítónak minősítették. A liberálisok szerint az államfő magatartása arról tanúskodik, továbbra is uralkodni akar a kormányon és a parlamenten. Markó Béla RMDSZ-elnök úgy vélte: Băsescu nem fog megváltozni, és második mandátuma nem fog különbözni az elsőtől.

A forradalomra emlékeztek

Tegnap Bukarestben és több más városban folytatódtak a megemlékezések a több mint ezer emberéletet követelő 1989-es forradalom huszadik évfordulója alkalmából. Mint ismeretes, húsz évvel ezelőtt december 21-én tartották azt a munkástüntetést, amelyet Nicolae Ceauşescu a néhány nappal azelőtti temesvári felkelés elítélésére hívott össze. A Bukarest központjába kivezényelt több ezer fős tömeg fellázadt a volt diktátor ellen, és kifütyülte, lehurrogta az addig rettegett házaspárt, valamint a Román Kommunista Párt vezetőségét. Ceauşescu megkísérelte rendreutasítani az embereket, de be kellett menekülnie a központi bizottság székhelyéül szolgáló épületbe a tüntetők által feléje hajított kövek és egyéb tárgyak elől. Tegnap a parlamentben ünnepi ülésen emlékeztek meg az áldozatokról, akiknek a többsége máig is tisztázatlan körülmények között, Nicolae Ceauşescunak és feleségének a menekülése után vesztette életét. A parlament két házának együttes ülésén a képviselők és a szenátorok egy perc néma csenddel adóztak a hősök emlékének. A fővárosban több kiállítást is rendeztek az 1989-es romániai rendszerváltásról, amely Kelet-Európában példátlanul, vérontással zajlott le. Bukarestben, akárcsak Aradon, a megemlékezők felvonultak azon az útvonalon, amelyen az akkori tüntetők is végighaladtak.

Késnek a nemzetközi vonatok

Egyes Budapestről, illetve Bécsből érkező nemzetközi járatok több mint ötszáz perces késéssel robogtak be tegnap a vonatállomásokra. A hatalmas késéseket a magyarországi havazások okozták. A rossz időjárási viszonyok miatt több nemzetközi járatot felfüggesztett az állami vasúttársaság. Így még ma sem közlekedik többek között a Korona (Biharpüspöki—Brassó járat) és az Ady Endre (Biharpüspöki—Kolozsvár).

Tizenegy személy szenvedett fagyhalált

A rendkívül hideg tél miatt országszerte tizenegy személy vesztette életét fagyhalál következtében. Az egészségügyi minisztérium jelentése szerint hat megyéből jeleztek haláleseteket, így Neamţ, Bákó, Suceava, Konstanca, Prahova és Arad megyében fagytak meg emberek. Tegnap a sürgősségi kórházakban összesen harminc olyan nehéz szociális helyzetben lévő személyt ápoltak, akiket fagyhalál fenyegetett. A hétfőre virradó éjszaka Erdély egyes településein mínusz 20 Celsius-fokra süllyedt a hőmérséklet. A havazás és a hófúvás továbbra is az ország déli és délkeleti részén okoz fennakadást a közlekedésben. A vastag hóréteg és a hóvihar miatt többen is autóikkal az országutakon ragadtak, s járműveiket kénytelenek voltak elhagyni és menedéket keresni maguknak.

Hozzászólások
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás első fordulójában?











eredmények
szavazatok száma 274
szavazógép
2009-12-22: Belföld - x:

Hírsaláta

NYAKUKON AZ AUTONÓMIA. Attól tartanak a Gardianul szerkesztői, hogy Magyarország az EU elnökeként 2011-ben támogatni fogja az erdélyi magyarság autonómiaigényét. Ebbeli igényének a Székely Nemzeti Tanács és annak elnöke, Izsák Balázs is hangot adott. Kelemen Hunor művelődési miniszterként azt tűzte ki céljául, hogy az RMDSZ-es miniszterek mandátumuk alatt elfogadtatják a parlamentben a kisebbségi törvénytervezetet, melyet eddig épp a demokrata-liberálisok tartottak asztalfiókban, de most a koalíciós együttműködés kedvéért állítólag hajlandóak napirendre tűzni.
2009-12-22: Közélet - x:

Visszautasították a jelentést (Beszámolt a központfelújítást ellenőrző bizottság) — Váry O. Péter

A sepsiszentgyörgyi központi felújítási munkálatok ellenőrzésével megbízott, az MPP kezdeményezésére alakult önkormányzati bizottság jelentésének bemutatása ismét hosszas szóváltásra adott lehetőséget a tegnap délutánra összehívott tanácsülésen: a bemutatott anyaggal a bizottság RMDSZ-es és egyik román tagja nem értett egyet, ezért alá sem írták a jelentést, másrészről az MPP a bizottság munkájának akadályoztatását rótta fel, javasolva, hogy folytassák a kivizsgálást ― végül a jelentés visszautasítása mellett szavazott a jelen levő képviselők zöme.