Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Külföldi hírek — Szekeres Attila

2009. december 31., csütörtök, Közélet
Megújulásra lesz szükség

Magyarországnak teljes megújulásra lesz szüksége 2010-ben — mondta újévi köszöntőjében Orbán Viktor. A Fidesz elnöke úgy fogalmaz: az újév mindig magával hozza az új kezdet lehetőségét is, alkalmat ad arra, hogy megfogalmazzuk, mit hibáztunk el, mit kellene a jövőben másképpen tennünk. Szerinte Magyarországnak sok mindenben változnia kell. Mint mondta, az új kezdet magával hozhatja a teljes újrakezdést, a teljes megújulást is, és szerinte Magyarországnak éppen erre, a teljes megújulásra lesz szüksége a 2010-es évben.

Ha képesek vagyunk ezt belátni, akkor változtathatunk mindazokon a hibákon, amelyek az elmúlt nyolc évben megkeserítették a magyarok életét — hangsúlyozta a pártelnök, hozzátéve: ő hiszi, hogy a kapu nyitva áll, a kérdés az, van-e elegendő bátorság a teljes megújulás kapuján való belépésre. Amennyiben így döntünk, akkor 2010 a magyarok éve lesz, akkor 2010-ben hozzákezdhetünk egy olyan erős Magyarország felépítéséhez, amelyre mindannyian büszkék lehetünk, és amelyben mindannyian biztonságban élhetjük az életünket — mondta Orbán Viktor, aki a szokásos Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! szlogennel és boldog új évet kívánva zárta köszöntőjét.

Autonómiát

A magyar külpolitikának elsősorban értékalapúnak kell lennie: a határon túli magyarság így mindig meghatározó eleme marad, és szükség van az erősebb európai integrációra, valamint a működőképes közép-európai együttműködésre is — nyilatkozta Martonyi János volt magyar külügyminiszter. A Fidesz külpolitikai stratégiájának fő hangsúlyairól szólva a politikus azt mondta, hogy ha a határon túli magyarság közösségeit akarják segíteni, akkor emberjogi dimenziót kell adni a politikának. Ami annyit jelent, hogy az autonómiát kell a politika középpontjába helyezni — hívta fel a figyelmet. Az orosz kapcsolatokat illetően Martonyi János azt mondta: geopolitikai, energetikai okokból függünk Oroszországtól, ezért világos kapcsolatokat szeretnénk, aminek az előkészítése megkezdődött Szentpétervárott. Arra a kérdésre válaszolva, hogy nem mond-e ellent a Fidesz új orosz politikája az emberjogi alapú diplomáciának, a volt külügyminiszter azt felelte: nem biztos, hogy mindig a mi feladatunk arra törekedni, hogy a szuperhatalmak belső viszonyait átalakítsuk. Martonyi János szerint általában véve nem kell tartani az orosz tőkétől, de a MOL és az OTP menedzsmentjét szeretnék Budapesten tartani. Ez nem az orosz tőke ellen irányul — jegyezte meg. A washingtoni látogatására vonatkozó kérdésre a politikus elmondta, hogy semmiféle aggodalmat nem tapasztalt a befektetési klíma dolgában. A Jobbikkal kapcsolatos aggodalmak szerinte is jogosak. A Fidesznek a helyzet orvoslásában játszandó szerepéről szólva kifejtette: ők jelenleg középen vannak, és éles harcot vívnak mind a baloldallal, mind a szélső, radikális jobboldallal. Neki az utóbbi harc tűnik élesebbnek — jegyezte meg. A szomszédokkal való viszonyról nyilatkozva Martonyi János bírálta a szlovák nyelvtörvényt, és jó példaként említette Szerbiát, ahol már van kulturális autonómia. A volt külügyminiszter szerint a külpolitikában mindenképpen szükség van egy nemzeti minimumra. Magyarországnak globális szinten nem kell vezető szerepet játszania, de Európában tényleges méreténél nagyobb befolyása lehet, ha a diplomácia mögött konszenzus áll — jelentette ki.

Rossz viszony

Ivan Gasparovic szerint nem jó a szlovák—magyar viszony, s ezért a helyzetért nagymértékben a Magyar Koalíció Pártja viseli a felelősséget. Ha azt mondanám, hogy nem rossz a szlovák—magyar viszony, akkor valószínűleg hazudnék. Mindenki tudja, hogy ez nem így van. Nyíltan meg kell mondani, hogy bár mindketten tagjai vagyunk az Európai Uniónak, a NATO-nak, az ENSZ-nek, s bár együttműködünk a Visegrádi Négyek keretén belül, a kapcsolatok nem jók — jelentette ki a szlovák államfő. Megjegyezte, hogy a magyar pártok nem értettek egyet sem a Szlovák Köztársaság megalakulásával, sem a szlovák alkotmánnyal. Olyan problémák vannak, hogy nem egészen akarják elfogadni a létező valóságot — húzta alá. Ha az Európai Parlamentben tevékenykedő magyar nemzetiségű képviselőket vesszük, Szlovákia ellen fordulnak, azt állítják, hogy a jogaikért küzdenek. Én azt kérdem, milyen jogokért? Szlovákia egy polgári demokratikus elven alapuló ország. Ha ezt nem látjuk világosan, ebből további problémák keletkeznek — mondta az elnök. Kifejtette: ellenez mindenféle megkülönböztetést. Nem jó, ha valaki nem veszi figyelembe a valóságot, nem aszerint cselekszik. Gasparovic nemtetszését fejezte ki afelett, hogy a szlovákiai magyar politikusok nemzetközi színtérre viszik a szlovákiai törvényeket.

Hozzászólások
Szavazás
Tart-e a koronavírus-járvány második hullámától?







eredmények
szavazatok száma 258
szavazógép
2009-12-31: Belföld - x:

Belföldi hírek — Ferencz Csaba

A miniszterelnök-helyettes hatásköre
Az RMDSZ sajtóirodája tegnap szűkszavú közleményben hozta nyilvánosságra Markó Béla miniszterelnök-helyettes hatáskörét. Eszerint a szövetségi elnök ,,a kormányban az oktatási, művelődési és kisebbségvédelmi területet fogja felügyelni, és nem az előző miniszterelnök-helyettes által koordinált területeket, illetve intézményeket".
2009-12-31: Közélet - x:

Körülnéztünk Lécfalván — Kisgyörgy Zoltán

Még égnek a karácsonyi fények a református parókia udvarán az élő fenyőfán, melyet nagy lelkesedéssel díszítettek fel a gyerekek és a fiatalok. Az esztendőfordulót igazából alkonyatkor lehet érezni, amikor csengős lovasszánnal járják a falut a fiatalok, új hagyományt teremtve.